A kígyó feje

1.3K 107 12
                                    

Loki

Mikor felkeltem, mondták, hogy alig aludtam 2-3 órát. Thor is pihent még. Felültem, végignéztem a többieken. Hild éppen a kardját tisztította, Strange a bátyám páncéljával foglalatoskodott. Amint felfedezték azt, hogy felkeltem, az én valkűröm jött oda hozzám.
-Jobban vagy?- kérdezte érzelem mentesen.
-Nem.- vágtam rá- De sokat segített, hogy összevarrtad a szúrt sebemet.
-Szívesen. Tudod... mindenki titeket keres városszerte. Szerencse. Sok embert elküldtek innen a palotából.
-Az jó. Volt értelme szenvednünk ezek szerint.
-A terv továbbá annyi lenne, hogy megöljük a vezetőjüket.
-Azt meg mégis hogyan?- csapott arcon az infó.
Igyekeztem az elkövetkezendő egy órában regenerálódni, amennyire lehetett. A tőreimet méregbe mártottam, Strange is. Egy órán belül készen álltunk. Ismerve a kree természetet, tudtuk, hogy a trónterembe rendezkedtek be. Négyen, egymás mellett vonultunk, tök menőn nézhettünk ki. Séta közben kiraktam a lábamat, Thor pedig pofára esett. Mind a hárman szakadtunk a röhögéstől. Összekapta magát és mentünk tovább.
A trónterem ajtaja előtt megálltunk. Mielőtt benyithattunk volna, megszólaltam.
-Várjatok!- mondtam- Két dolgot szeretnék még elmondani mielőtt meghalok. Először: Hild, tudod hogy szeretlek, de ezt egyszer a szemedbe akartam mondani. Másodszor: miért itt megyünk be? A terem gerendáiról is bejuthatnánk, a levegőből támadnánk. Mielőtt persze ezt megtennénk, fel tudjuk mérni hányan vannak. Nem lokikusabb?
-Jogos. Menjünk!- mondta Stephen. Nyitott egy átjárót a terem tetején lévő gerendákra. Átléptünk, majd bezárult a kapu. Megragadtam Hild kezét, és félrehúztam. Beletúrtam a hajába és megcsókoltam. Ő átkarolt. Sosem akartam volna elengedni, de egyszer minden jónak vége szakad.
-Loki... nem akarlak sürgetni, de te jobban látsz, mint én és hát...
-Perc!- öleltem meg még egyszer. Odaevickéltem mellé, leguggoltam és az ellenséget fürkésztem. Láttam 25-30 katonát lándzsával, a vezérük mellett, és még 15-20-at bárdokkal.
-Ha jól számolok, nincsenek többen 50-nél. Könnyű menet lesz.
-Ki vezeti őket?- kérdezte a mágus.
-Egy kree- feleltem szarkasztikusan. A szemem sarkából láttam, hogy Hild kapja el a csuklóját. Nem mintha meg kéne védeni engem...
-Akkor belevágunk?- néztem körbe.
-Mi az hogy!- mondta a valkűr.
Én -személy szerint- kiválasztottam egy bárdos őrt és ráugrottam, a tőrömmel a kezemben, és átszúrtam a torkát. Eggyel kevesebb rohadék.
Hild kiterjesztette szárnyait és zuhanórepülésben közelített meg egy másikat. Az a hirtelen súlytól összeesett, majd a valkűr eltörte a nyakát.
Strange ebből a szempontból elegánsabb volt. Ő egy dimenziókaput nyitott a lándzsás alatt, az áthullt rajta, majd eltűnt. A kapu elhalványult, a helyére pedig Stephen levitált.
Thor éppen kettő között landolt. Gurult egyet, így tompította az érkezést. Egy hirtelen mozdulattal előrántotta a kardját és levágta a lábukat, ettől térdre estek, majd a fejüket vette.
Ott álltunk körben, egymás hátát fedezve. Körbevettek minket, egymásra néztünk.
-Most!- kiáltottam. Egyszerre nekik rontottunk. Szerintem meglepődtek. Én ott vágtam őket, ahol csak értem. Körülöttem perceken belül fetrengtek, majd meghaltak.
Eközben Hild az obszidián tőrével vágta őket néhol ketté, máshol háromfelé.
A mágus is meglepően jól helyt állt. Nem is vártam volna tőle, kellemesen csalódtam.
Thor nem mert villámokat szórni, mert lerombolta volna az épületet. Ő vívott inkább, neki jutottak a bárdosok, mi a lándzsásokkak bíbelődtünk.
Sikerült minddel végezzünk. Nem esett nehezünkre, de azért elfáradtunk.
-Thor, zárd be az ajtókat, Strange, arra van egy másik kijárat, te őrizd azt!- adtam ki a parancsokat. Hild odakocogott mellém.
Ott állt, pontosabban ült velünk szemben a parancsnokuk. Meglepetésemre nő volt.

-Asgardiak- szólt méltóságteljesen- te ismerős vagy

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

-Asgardiak- szólt méltóságteljesen- te ismerős vagy. És te is!- mutatott Hild és Thor felé.
-Szabadjon közbeszólnom- kezdtem bele, de azonnal lecsitított.
-Szóval... mit kerestek itt?
-Most szólhatok?- vigyorogtam rá, de mindenki csak a szemét forgatta.
-Nem félsz... ezt becsülöm. De felelj. Mit kerestek itt?
-Azért jöttünk, hogy megöljünk és visszafoglaljuk a birodalmat.
Ezen csak nevetett. Mikor a könnyeket kitörölte a szeméből visszanézett ránk.
-Ez most halál komoly? Nem vicc? Ti négyen?!- rázta a nevetés még mindig.
-De. Csak vicc volt...- nevettem vele én is. Finoman közelebb sétáltam és csak sármosan mosolyogtam tovább. Ez a nők gyengesége: én. Mikor már csak karnyújtásnyira volt tőlem, az oldalamhoz nyúltam, egész pontosan az övemhez. Megérintettem a tőröm markolatát. Letámaszkodtam mellé, ő pedig hátradőlt.
-Na de ezt hogy képzeli!- vont kérdőre. Én csak ránéztem azokkal a szép, zöld szemeimmel, majd csak ennyit mondtam.
-Szivem, sajnálom... de ez úgysem jött volna össze...- ő csak csodálkozott, majd átszúrtam a torkát. Én csak megfordultam és vigyorogtam egy jót.
-Ezzel is megvolnánk!
Hild odarohant hozzám megint, majd átölelt.
-Nyugi van sziv!- néztem rá. Ő csak elkezdett sírni örömében és még jobban magához szorított. Én is boldog voltam, higy végre vége. Átkaroltam. Thor is odajött Strange kíséretében. Ők is mosolyogtak, szerintem komikusnak vélték az egészet. Szeretem őt. Igen. És ezt nem szégyenlem.

Találkozzunk Midgardon [ÁTÍRÁS ALATT]Where stories live. Discover now