Találkozzunk Midgardon [ÁTÍRÁS ALATT]

A második hullám

Író: mindenek előtt, tudom, a cím rohadtul kreativra sikerült.

Loki

Lélekszakadva rohantam be a kapukon belülre, még el-el csíptem néhány tűzóriást. Hátulról lefutottam őket és beléjük szúrtam a késeimet.
Végre felértem a városfalra, az én szeretett Lunám mellé.

-Hogyan állunk sziv?- léptem mögé. Gullveig csak szégyenlősen mosolygott. Őt és engem lezártam. Itt van nekem a szerelmem, ő az, tudom, akivel le akarom élni az életemet.

-Az egyik egységünk halott. A többieket is rendesen megritkították. Nem jók az esélyeink.- horgasztotta le a fejét- Hogyan tovább Gullveig?

-A terv egyszerűbb. Sokkal.- kapta fel a fejét egy hirtelen mozdulattal- Két csapat lesz, az egyik az égen fog harcolni, a másik a földön.

-Én megyek az égre. Hisz szárnyam is van.- mosolygott élénken a csata hallatára.

-Nekem kéne vezessem a lenti csapatokat, ugye?- kérdeztem. Bólogatással jelezték, hogy jól gondolom.

-Küldjünk futárt, be kell indítani a palotát védő pajzsot. Ez most kulcsfontosságú. Luna, kaparj össze önként jelentkezőket. Van fél óránk a következő csapásig.- itt tűnt fel, hogy a katonák lassan visszaszállingóztak a térre, nem messze tőlünk. Nem bírtam megállni... ők mégis csak az én népem is.

-Halljátok szavaimat, vitéz harcosok!- kezdem bele a fal tetejéről- Tudom, elöntötte szíveteket a gyász a sok halott bajtárs láttán. Hősként fogjuk őket ünnepelni, amint ennek a tébolynak vége. És már közel a vég, úgyhogy minden erőinkre szükség lesz. Én vezetem a felszíni csapatokat, Luna a vadász hajókat az égen- ebben a pillanatban narancssárga burok vonta körbe a palotát és a falat is, a kűzdőtérrel együtt- Annyi a feladatunk, hogy a pajzson kívül tartsuk őket, amíg a hajók fönt végeznek és segíteni tudnak nekünk. Ki tart velünk?!- kiáltottam.

Lassan egy-egy ember előre lépett, majd követték őket többen és még többen, míg az egész sereg egy emberként verte a páncélját csatára buzdító ritmusra. Hátra pillantottam Lunára, aki egy hálás köszönöm-öt hallatott.

A pajzs belső pereme mögött álltam várva az első eldörrenő lövést. Arany sisakom a fejemen trónolt, zöld köpenyem lobogott a lenge szélben. Ilyenkor szokott Luna mögém lépve átkarolni, vagy egy random csókot nyomni a számra. Aztán a fülemhez hajolna és olyan dolgokat suttogna nekem, amik ugyan hazugságok, de az egyetlen vágyam hinni bennük.

Aztán eldörrent az első lövés...

Kirohantunk a pajzs vonalán kívülre, hiszen belülről nehéz megvédeni. Gondoltam kiáltok valamit csatakiáltás gyanánt, amit ismételgethetnek magukban mantra gyanánt, de megelőztek.

-Asgardért!!- kiáltotta egy erős, női hang.

Luna suhant el felettem, éreztem a fuvallatot az arcomon, amit magával hozott és azt a kellemes rózsa illatot, ami mocskos dolgokra akart már párszor kényszeríteni. Csapott még párat a hatalmas szárnyaival, ezzel lendületet vett és átrepült egy ellenséges hajón, ezzel léket hagyva mindkét oldalán. Az pár percen belül le is zuhant.
Én csak álltam a tömegben és bámultam. Lassan elindultam a sereg ezen részével a frontvonal felé.

-Előre Asgardért!- ordította mindenki teli torokból, hát én sem maradtam ki.

A csata már javában dúlt, de csak nem akartak elfogyni a tűzóriások. Éppen egynek vágtam le a kezét, majd egy einherjar befejezte, amit elkezdtem. Az ellenség rendesen hullott, már a holttesteiken kellett átgázolnunk. Ha gyengébb lett volna a gyomrom, a hamutól és a hullaszagtól már rég rosszul lennék.
Asgard gyönyörű, arany házai most feketék és kormosak voltak. Ritkán látni így őket.
A katonák arcát eltorzította az erőlködés, de a szemükből remény sugárzott.

Abban a pillanatban Luna szállt felém, egy hirtelen szuperhős-landolással földet ért, és két kardjával megtisztította körülöttem a terepet, hogy szót tudjunk váltani. Ebben a momentumban iszonyú dögös volt. Odalépett hozzám, arca már véres volt a túl hosszúra nyúló öldöklés miatt.

-Az ég tiszta, de nekem be kell mennem. Neked is jönnöd kell! Nem eshet el a palota.- hadarta. Egy bólintással nyugtáztam a kijelentését.

-Elboldugoltok, fiúk?- kérdeztem. Valóban már nem volt nagy túlerő, sőt már inkább visszavonult, nem pedig előre nyomult az ellenség. Egyetértő kiáltozásban törtek ki- Akkor előre!

És ezzel a mondattal rontottam el mindent. Itt még visszafordulhattam volna és a katonák sem vesznek oda.
Ugyan a bent ólálkodó tűzóriásokat egytől-egyig elkapdostuk, olyan dolog történt, amire egyikünk sem számított.

-Hirtelen feltámadt a szél.- gondolkozott hangosan Luna.

-Hirtelen, valami nagyon rossz érzés fogott el.- iktattam be egy star warsos viccet, hátha Luna veszi a poént. Nem így lett.

-Miért, mi ez? Én még nem találkoztam ilyennel.- kezdett elbizonytalanodni. Úgy éreztem, nem húzom tovább az agyát és elmondom neki az egyértelműt.

-Sárkányok...