Vigyázok rád

3.

Az ember összeragasztja, ami eltörött, de mindig tudni fogja, hol vannak a törésvonalak.
Jodi Lynn Picoult

Még kutakodtam kicsit ki is a szembenlévő szomszédunk, majd elkezdtem nézni Ahol a szivárvány véget ért. Körülbelül a felénél tarthattam mikor jött egy instagram értesítésem, miszerint Finn Wolfhard követni szeretne. Engem. Egy híresség.
Először kicsit meglepett, de aztán végül nem érdekelt különösebben. Ha követni akar, hát kövessen. Mivel hírességről van szó most a világból is kikéne futnom örömömben, legalábbis más velem egykorú lány ezt csinálná. Nos, nem vagyok olyan mint a többi lány. Mindig is kilógtam a sorból, de soha nem zavart. Tudtam mit akarok, és én pedig soha nem akartam bárkire is hasonlítani. Mindig is önmagam akartam lenni. És ha emiatt elítélnek, akkor tegyék csak, én úgyis tudom hogy másnak lenni sokkal jobb. Különlegesebb. A gondolataimból kizökkentett még egy instagram értesítés, ami szintén Finn Wolfhardtól jött, pontosabban egy üzenet.
"Szia. Te laksz a szembenlévő házban, ugye?"
Nem tudtam mit írjak erre. Vagy hogy egyáltalán visszaírjak e, hiszen ki tudja, lehet egy gyilkos. Vagy szervkereskedő. Vagy... inkább hagyjuk. Mindenesetre nem akartam ignorálni, hiszen tulajdonképpen senkit se ismerek még innen. Hátha ez most megváltozik.
"Szia, igen. Miért?" Legalább ötször fogalmaztam újra, nem akartam beégni. Tipikusan olyan ember vagyok aki saját magát is kitudja gáncsolni, egy sima üzenetet is simán elrontok. De válasz nem jött. Nem azt mondom, hogy mániákusan a telefonomat figyeltem, de azért elég sokszor pillantgattam rá abban reménykedve, hogy válaszol. 10 perc után már úgy voltam vele hogy ez ennyi volt, talán csak szivatott vagy félreküldte, mikor csengettek. Így hogy anya nem volt itthon és egyedül voltam, kissé megijesztett a helyzet. Már sötétetni is kezdett, és egy csomó horrorfilmben van olyan hogy a gyilkos becsenget, szóval mielőtt kinyitottam volna az ajtót kinéztem a kis lyukon, és ott állt Finn Wolfhard. Ettől kicsit megnyugodtam, viszont kicsit meg is ijedtem. Már tudom, hogy nem egy gyilkos van az ajtó mögött, de az a tudat se nyugtatott meg hogy egy fiúnak nyitok ajtót, főleg egy ismeretlennek. De végül megtettem.
- Szóval te vagy az új lány - elmosolyodott, és végig nézett rajtam. Itthon egy rövidgatyába voltam, tekintete pedig elidőzött a combjaimon. Feszengve próbáltam lejjebb húzni a rövidgatyát de persze, semmi se fog megváltozni, max hülyének néz amiért ráncigálom.
- Te meg a híres fiú - én is elmosolyodtam, de a szemébe nem tudtam belenézni. Létezik, hogy zavarba jöttem? Pont én, aki már egy ideje kerüli a fiúkat és szinte már meg is utálta őket? Persze csak egyetlenegy miatt.
- Neked csak Finnie - kacsintott, én pedig nem terveztem, sőt engem lepett meg a legjobban, de elnevettem magam. Őszintén. Minden erőltetettség nélkül. Még csak 5 perce találkoztam ezzel a sráccal, és máris több mindent vált ki belőlem mint bárki más az elmúlt pár hónapban. Már majdnem átadtam magam ennek az érzésnek, de... de nem tehetem. Nem vagyok rá képes. A pillanatnyi felhőtlen boldogságom szürke esőfelhők váltották át, és a felismerés, hogy bennem már rég eltört valami.
- Menned kéne - nevetésem halvány mosollyá változott, épphogy csak annyira hogy elhiggye minden oké. Egy ideje ezt csinálom, jól betanultam már.
- Miért? Még csak most jöttem - olyan "ne viccelj már" nevetése kicsit megmosolyogtatott, édes volt.
- Tudom, de eszembe jutott valami fontos, szóval... - húztam el a szám, jelezve neki szépen, hogy ideje elhúznia.
- És a neved megtudhatnám? - nekitámaszkodott az ajtófélfának, és ahogy jobban szemügyre vettem, nem átlagos volt. Volt benne valami, de nem sikerült megfejtenem mi az.
- Ha instán megtaláltál, már biztos tudod - mondtam, és rácsuktam az ajtót. Nem akartam bunkónak tűnni, de egyre több dolog kavargott a fejemben, és már ebben a srácban is csak az Ő hibáit láttam. Ezért elmenekültem, mint mindig.

- Történt ma valami érdekes? - időközben anyukám is megérkezett, és miközben csinálta az egyetlen dolgot amit tud, ami pedig a pirítós, beszélgettünk.
- A suli uncsi volt, kaptunk egy csomó mindent, és kábé ennyi.
- Osztálytársakkal mi a helyzet?
- Mint eddig. Közömbösek, nincs bajunk egymással de nem is beszélünk nagyon egymással, csak ritkán.
- Nem értem, Londonban olyan sok barátod volt, most mi történt? - Na igen, ezt mindig megkapom. Londonban ez volt meg az volt, így volt jó úgy volt jó, és hogy mennyire megváltoztam. Sajnos túl jól ismer, észreveszi rajtam a változást, csak a miértjét nem tudja. Bár én se tudnám és bár ne jutna eszembe minden egyes nap minden egyes másodpercében. Ma viszont volt egy kis változás. Amíg Finn ittvolt, azalatt az 5 perc alatt elfelejtettem mindent és hihetetlenül jó érzés volt. Apropó, Finn.
- Anya, hagyjmár ezzel, semmi se változott. Csak még meg kell szoknom ezt az egész új suli-új ház-új emberek-új környék dolgot. Amúgy most jut eszembe, tudom ki az aki velünk szembe lakik. Finn Wolfhard, ma átjött.
- FINN WOLFHARD? - kiáltotta el magát, én meg azthittem mindjárt leesek a székről. - Az a Finn Wolfhard?
- Hát nemtudom mennyi van - nevettem el magam -, de ez az a színész meg énekes. Miért, ismered?
- Imádom! Te hogyhogy nem ismered? A Stranger Things-be is benne van!
- Jézusom anya, mindjárt elájulsz, nem nagy cucc pedig. Amúgy miért, az mi?
- Letagadlak! - mondta, ezután pedig össze-vissza kezdett el beszélni erről a sorozatról, hogy milyen jó, Finn milyen jó benne, mennyire imádja a sorozatot és Finnt is és olyan volt mint valami tinilány.
Miután lenyugtattam és vagy ezerszer megígértem neki hogy azonnal szólok neki ha jön - bár a mai után már nem hiszem hogy fog -, bementem a szobámba és a telefonom nézegettem. Semmi érdekes nem volt rajta, és még csak 8 óra volt, én pedig kész voltam mindennel és nem tudtam mit kezdjek magammal. Utálom mikor ez van, ilyenkor rögtön elkezdek gondolkozni abból pedig még soha semmi jó nem született. Próbáltam minden emléket ami előtört elhessegetni, szóval utánanéztem ennek a Stranger Things sorozatnak. Bevallom, kicsit azért érdekelt, mi van ebbe a fiúba amiért mindenki, szó szerint mindenki imádja.
Hajnali 2-kor fejeztem be az első évadot, és egyszerűen azta. Imádtam.
Másnap a suliban ugyanolyan unottan vártam a tanárt becsöngő után mint máskor, de mikor vele együtt bejött valaki rögtön felkaptam a fejem. Most először, ezen az egyetlenegy óran érdekelt valami az pedig a belépő személy volt.