Vigyázok rád

12.

A szenvedély az a híd, amely eljuttat a fájdalomtól a változásig.
Frida Kahlo

Mikor felébredtem, a puha párnám helyett Finn mellkasán volt a fejem, karjaimmal pedig a hasánál öleltem át. Gyorsan elhúzódtam tőle, majd a laptopot és minden más felesleges dolgot elpakolva az ágyról kezdtem el hezitálni. Szenvedjek a matrac lehozással a padlásról, ami eltartana fél óráig is és mellesleg mindenkit fel is költenék vele, vagy feküdjek vissza Finn mellé? Végül győzött a lustaság, és Finn mellé bebújva óvatosan elhelyezkedtem, majd épphogy lecsuktam a szemeimet, Finn szorosan hozzám bújt, karjait pedig a hasamnál összekulcsolta. Kikerekedett szemekkel néztem hátra, de szemei csukva voltak és a légzése is ugyanolyan egyenletes volt, mint eddig. Halkan elnevettem magam, majd hagytam, hogy engem is elnyomjon az álom.
Mikor felkeltem, a fejem jobban fájt mint tegnap, és a takaró alatt is majd megfagytam. A telefonomért nyújtózkodva néztem meg az időt, ami 11 órát mutatott. Megdörzsöltem a szemeimet, mert ennek ellenére ugyanúgy álmos voltam még, majd eszembe jutottak a tegnap történtek. Finn mellettem szuszog az ágyban. Átkarol hátulról. Az ágyamra néztem, amiben csak én voltam, majd nagy nehezen kikeltem belőle, megígérve neki hogy még visszajövök hozzá, és a hangok forrásához mentem. Finn volt a konyhában egyedül, aminek örültem, mert nagyon kínos lett volna így találkozni anyával. Hogy magyaráztam volna meg neki, hogy Finn Wolfharddal aludtam egy ágyban az éjszaka? Akármennyire imádja, szerintem ezt nem úsztuk volna meg csak úgy. Legalábbis én nem, Finnek biztos elnézte volna, akkor is ha amúgy nem csak rajtam múlt hogy együtt alszunk -e.
- Min gondolkodsz? - vett észre Finn, én pedig kizökkentem a gondolataimból, és csak ekkor vettem észre a palacsintákat.
- Rajtad - mondtam ki őszintén.
- És mire jutottál?
- Hogy Finn Wolfhard palacsintát süt a konyhámban. Bár lehet még álmodok - töprengtem, ő viszont közelebb jött hozzám. Addigra már mindent letett a kezéből, amivel eddig foglalatoskodott, és egyre csak megszűntette a távolságot köztünk, mígnem én a falnak nyomódtam, és nem volt már hova mennem. Arca pár milliméterre volt az enyémtől, és újra megcsodáltam az aranyos kis szeplőit. Barna szemei csak az enyémet nézték, és ahogy elkezdett beszélni, szája szinte súrolta az enyémet.
- Még most is álmodsz? - kérdezte, de nem tudtam arra koncentrálni, amit mond. A szánk közelsége megbénította az agyamat, a szívem pedig csak egy dolgot akart. Ami végül nem történt meg, mert Finnek rezegni kezdett a telefonja, ő pedig arrébb állt, és felvette. Még mindig a történtek hatása alatt voltam, de mire letette a telefont, visszatértem a valóságba és kíváncsian néztem őt. Utáltam ezt az érzést, de kíváncsi voltam rá, ki hívta. Vajon egy lány volt? Talán az a lány, akivel nem olyan rég a gördeszkapályán láttam? Mi van, ha van barátnője? Az agyamat elárasztották a kérdések, ami nem tett valami jót, mert a fejem csak még jobban fájni kezdett, emiatt pedig muszáj voltam megdörzsölni abban reménykedve, hogy így elmúlik. Nem múlt el.
- Mi a baj? - nézett rám homlokráncolva.
- Csak fáj egy kicsit a fejem, de gondolom azért mert beteg vagyok - legyintettem, és leültem az asztalhoz.
- Hozzak fájdalomcsillapítót?
- Nem kell, köszi - mondtam, majd néztem, ahogy leül mellém.
- Egyébként Jaeden volt - mondta, én pedig pár pillanatig furán néztem rá, majd rájöttem arról beszél, aki az előbb hívta. - Ma lesz egy megbeszélésünk a többiekkel.
- Ahaa - bólogattam. - Na jó, fogalmam sincs kiről beszélsz. - vallottam be.
- Tényleg? - kapta fel a fejét, szemei kíváncsian csillogtak. - Nem hittem hogy van olyan lány, aki nem ismeri őt - gondolkozott el.
- Téged sem ismertelek az elején.
- Igaz. Te különleges vagy - mondta, erre pedig már én kaptam fel a fejem. Nem tudtam mit mondhatnék erre.
- Amúgy tudsz palacsintát sütni? - kérdeztem, és közben reméltem nem veszi észre a hirtelen témaváltást.
- Méghozzá finomat - kacsintott, én pedig elnevettem magam. Nem hazudott, tényleg jó volt. Na jó, kit akarok átverni? A legjobb, amit valaha ettem.
- Máskor is süthetnél nálunk palacsintát - mondtam pakolás közben, ő pedig a cuccait szedte össze, miután mindketten megettük a palacsintákat.
- Szeretnéd mi?
- Dehogy, csak úgy mondtam - forgattam meg a szemem mosolyogva.
Miután Finn elment, az ablakból még láttam ahogy találkozik három sráccal, majd eltűntek a szemem elől Finn házában.

***

- Van valaki, aki nem tud jönni? - kérdezte az osztályfőnökünk. Hétfő reggel, mikor még fél lábbal az ágyamban vagyok és szerintem még sokan mások is, ezer dolgot zúdított ránk, ezek mellett pedig még a kirándulás információit is.
- Miért 6 napos lesz? - problémázott az egyik lány osztálytársam, akivel nem igazán találtuk meg a közös hangot, mióta itt vagyok. Talán csak azért nem, mert ez egy összeszokott osztály volt mikor én idejöttem, ő pedig nem viseli jól az újabbakat, de lehet hogy azért, mert én sem erőltettem meg magam, hogy barátkozzak vele. Nem szoktam a felszín alapján megítélni embereket, de ahogy ő öltözködik, viselkedik és ahogy a többi osztálytársával beszél, még a barátnőivel is... automatikusan ellenszenvet váltott ki belőlem. Olyannak tűnt, mint akinek íratlan szabály, hogy ő a királynő az osztályban, az egész iskolában meg bárhol, ahol van. Lekezelő volt és hisztis, és minden kedves közeledésem ellenére is úgy viselkedett velem, mint aki nem bírja elviselni a jelenlétem. Szóval nem próbálkoztam többé.
- Mert azt mondtam, Deborah. Egyéb kérdés?
- Mikor indulunk? - kérdeztem most én.
- Holnap.
- Olyan hamar? - csúszott ki a számon, mire kaptam egy szigorú nézést.
- A jövő és a mostani hét közül lehetett választani. Én nem leszek jövő héten, tehát igen. De választhatjátok az iskolát is helyette - mondta az ofő, az osztály pedig egyöntetűen kezdett tiltakozni. Tehát holnap indulunk is. Egyébként nem nagy dolog, de legalább nem is tanulmányi kirándulás. Faházakban leszünk majd a tenger mellett, szóval nagyrészt a tengerről fog szólni, és a mellette lévő sziklákról, amiket elvileg meg fogunk mászni. Egy erdő is a közelünkben lesz, ahol majd játékos feladatokat oldunk meg, és lesz még egy meglepetés is az utolsó napon, amit természetesen az osztályfőnök nem árult el. Elég klasszul hangzik, csodálkoztam is hogy a szigorúsága ellenére ilyen jó osztálykirándulást hozott össze nekünk. Az egyetlen bajom azzal van, hogy korán van, legalábbis nekem. Három hete vagyok az új osztályban, épphogy összebarátkoztam pár emberrel, a többieknek viszont még most sem sikerült kibontakoznom. Inkább a halkabbakkal lettem jóba, hiszen tudtam, hogy ők nem faggatnának a hirtelen iskolaváltás és költözés miatt, és nem is rángatnának bele semmibe. Egy dolog viszont megnyugtatott, az pedig az, hogy Finn is ott lesz.
- Jól hangzik, nem? - jött oda hozzám óra után, és együtt indultunk el börtönünk újabb cellájához. Azaz a matek teremhez.
- Igen - mosolyodtam el. - Bár kicsit félek azért. Hegyek és tenger? Ofő tuti ki akar nyírni engem.
- Majd én megvédelek - mondta, én pedig elnevettem magam.
- Nehéz lesz. Tériszonyos vagyok - húztam el a szám már csak a nagy hegyek gondolatára is. Finn már nyitotta volna a száját hogy mondjon valamit, mikor Luke jött oda hozzánk, és vidáman kezdett el beszélni valami új filmről, amit mindenképpen meg kell néznünk. Finn mosolya eltűnt az arcáról, majd ő maga is eltűnt a tömegben, én pedig ott maradtam Luke-val, a gondolataimmal és az új filmmel, amiről beszélt.
- Luke - szólaltam meg, de csak tovább beszélt. - Luke... - még mindig semmi. - Luke Hemmings! Hallasz te engem? - végre kizökkent a beszélésből.
- Persze.
- Nem így tűnt - nevettem el magam. - Ezen a héten semmiképp sem jó, kirándulni megyünk az osztállyal.
- Akkor jövő héten - rendezte le ennyivel, majd tovább beszélt. Nehéz volt arra koncentrálnom amit mond, mert a gondolataim a kirándulás körül forogtak, de végül elhessegettem őket és Luke-ra összpontosítottam.