Vigyázok rád

5.

Gyűlölöm a zivatart, de ez a szivárvány mintha mégis reményt adna. A zivataroknak is jónak kell lenniük valamire.
Clélie Avit

Miután Finn elment, elég sokat gondolkodtam még ezen az egészen. Annyira megfejthetetlen ez a srác nekem, ő viszont mégis belém lát és úgy olvas belőlem, mintha ezer éve ismernénk egymást. Nem tudom eldönteni, hogy ez megijeszt e vagy csak megmelengeti a szívemet. Egy kakaóval a kezemben néztem egy filmet, mint mindig (film mániákus vagyok) mikor jött egy instagram-üzenetem. Az emlegetett.

finnwolfhardofficial: Kicsit még most is csíp az arcom. Jó erősen ütsz te lány!

Az üzenetet elolvasva nem bírtam ki, hogy ne nevessem el magam. Olyan aranyosan hangzott.

pamelalewis: Kár volt kikezdened velem.

finnwolfhardofficial: Megérte.

pamelalewis: Még most sem értem, mire volt jó... de ha ennyire tetszett hogy megpofoztalak, szívesen megteszem máskor is.

finnwolfhardofficial: Mintha nem tudnád!

De, pontosan tudtam. Ő az egyetlen aki átlát rajtam hónapok óta. Még anyukámnak se tűnt fel annyira, mint neki, pedig anyu is észrevett rajtam pár dolgot. De nem annyit és nem úgy, mint Finn. Erre nem válaszoltam már, nem akartam erről a témáról tovább beszélni. De nem telt el sok idő, és a telefonom megint rezgett.

finnwolfhardofficial: Egyébként... én is szívesen megteszem azt máskor, ami kiváltotta belőled a pofont.

Elvörösödve olvastam el az üzenetét. Most a csókra gondol? Áh, tuti nem. Vagy de? Hülye Finn, már másodjára zavar össze csak ma! Inkább eltereltem a témát, még mielőtt beégek.

pamelalewis: Amúgy, miért pont velem beszélsz?

finnwolfhardofficial: Ezt hogy érted?

pamelalewis: Több millió ember imád téged, de te mégis itt vagy, és velem beszélsz.

finnwolfhardofficial: Mert te nem olyan vagy mint ők. Nem úgy kezelsz mint egy sztárt, hanem mint egy rendes, hétköznapi embert. És nem is olyan lány vagy, aki egyből a nyakamba ugrik a hírnév miatt mert tudom hogy te leszarod az egészet.

pamelalewis: Ez igaz. :)

Mikor elküldtem az üzenetet, nem csak odanyomtam a mosolygós fejet, a valóságban is mosolyogtam.

finnwolfhardofficial: Te, Pamela Lewis mosolygós fejet küldtél nekem? Megtisztelve érzem magam.

pamelalewis: Érezd is, tudd csak hogy hol a helyed. De most már megyek, késő van.

És tényleg az volt, miközben beszéltünk fel se tűnt, mennyire eltelt az idő. A filmet sem tudtam befejezni, de nem zavart, jobban élveztem azt hogy Finnel beszéltem. Nem értem mi van velem, de nem is volt kedvem ezen gondolkozni. Unom, hogy még mindig a múltban élek. Unom, hogy mindig visszaesek ugyanabba a szakadékba. Finnek sikerült változást és egy kis fényt hozni az életembe, már csak azzal hogy küldött egy üzenetet. Hogy hazakísért. Hogy kedves volt velem. Hogy nem erőltette a dolgokat. Hogy kiváltott belőlem valamit, amire én már nagyon régóta nem vagyok képes, mert túl gyenge voltam hozzá. Határozottságot, magabiztosságot és erőt. Csak pár másodperc volt, de nekem felért egy reménysugárral.

finnwolfhardofficial: A helyem melletted lenne. Jóéjt.

És megint. Megint mond valamit, amit nem tudom hogy csak viccnek szán e, vagy mire érti egyáltalán. Asszem lesz min gondolkodnom egész éjszaka...

Reggel hamarabb keltem, mint ahogy alapjáraton szoktam. Szinte még sötét volt kint, én pedig felvettem a futó nadrágom, egy futó toppot, a hajam összefogtam, ami hullámosan omlott két oldalt a vállamra, felkaptam a fülesem és már kész is voltam. Régóta így vezetem le a feszkót, vagy a felgyülemlett gondolataimat, vagy csak úgy alapjáraton mindent. Írtam anyának egy cetlit hogy tudja hol vagyok, de sokáig úgyse leszek kint, csak biztos ami biztos. Aha, akkor még ezt gondoltam.

Elkezdtem futni, és éreztem a megkönnyebbülést, ahogy a kicsit csípős, de jóleső szél lehűtötte a testemet, ami még jobban arra ösztönzött, hogy fussak. Sok mindenen gondolkoztam, eszembe jutottak a régi osztálytársaim. Nem tudtam hogy kéne éreznem irántuk, hiszen imádtam őket. Csak az ominózus eset után eltávolodtam tőlük is, ők pedig nem annyira próbáltak közel kerülni hozzám újra, ami akkor még rohadt szarul esett. Igaz, hogy én löktem el magamtól mindenkit, de attól még szükségem lett volna egy barátra aki anélkül is támogat, hogy tudná mi történt. Aki kérdezősködés helyett csak megölelne és azt mondaná "Nem lesz semmi baj". De senki nem volt mellettem. Eszembe jutottak azok a bulik, amikre együtt jártunk a régi "barátaimmal", és amiken olyan jól szórakoztunk. Eszembe jutottak azok a pillanatok, amikor én még ugyanaz az ember voltam. Amikor még nem féltem, nem voltam összetörve, és amikor még nem találkoztam azzal az emberrel, aki tönkretett mindent. A zenét maxra tekerve egyre gyorsabban futottam, és a látásom is elhomályosodott. Valószínűleg ezért nem vettem észre az előttem botorkáló két 20 körüli srácot, bár az egyik még idősebbnek is tűnt. És részegnek. Mivel egy olyan utcában kezdtem el én hülye futni, ami teljesen egyirányú és olyan szűk volt, hogy sehova se tudtam elmenni, muszáj voltam valahogy kikerülni őket. És már majdnem meg is volt... de az utolsó pillanatban a részegebbik és egyben az idősebbik is, magához rántott. Máshogy mint pár nappal ezelőtt az a srác, ő erős karjai ellenére nem volt ilyen erőszakos, és nem is nézett ki annak. Akivel most szemben állok, az viszont nagyon is. Igyekeztem nyugodt maradni, nem láthatja hogy félek.

- Ilyenkor egyedül, kiscsillag? Hát anyukád nem beszélt neked a nagy, csúnya szörnyekről idekint? - alig lehetett kivenni, mit beszél, minden szavánál áradt belőle a tömény alkoholszag, nekem pedig émelyegni kezdett a gyomrom. Vajon ha lehányom, elenged?

- Most hogy mondod, lehetséges. Szóval elengednél? - idegesen kérdeztem, mire felnevetett. Tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgom, hiszen részeg, én pedig már nagyon jól ismerem a részeg embereket. A félelem minden porcikámon végigkúszott, ahogy az emlékek is, és könny szökött a szemembe.

- Majd mindjárt, csak először is... - egyik kezével erősen lefogott, a másikkal pedig lejjebb kezdett vándorolni a testemen, míg el nem ért a fenekemhez, amibe belemarkolt. És kész, nem bírtam tovább. A sós könnyek elkezdtek végigfolyni az arcomon, és tehetetlen voltam. Egy hang sem jött ki a torkomon, és teljesen úgy éreztem mintha ugyanott lennék ugyanazzal, mint akkor. Ő is részeg volt. Ő is erőszakos volt. Ő se engedett el. És én akkor se tudtam megmozdulni, akkor se jött ki egyetlenegy hang sem a torkomon, és az volt életem legszörnyűbb napja. Ami úgy tűnik, most megismétlődik. Halkan zokogtam, mikor verekedéshangokat hallottam meg, majd láttam, ahogy az egyik srác kidől, a másik pedig elszakadt tőlem és ő is verekedni kezdett valakivel. Fel sem fogtam mi történik, csak halkan zokogtam, megsemmisülve, majd egy kart éreztem meg, ahogy elráncigál onnan. Ha azt hittem, reménykedhetek kicsit, hát akkor nagyon elnéztem valamit, mert most ugyanoda estem vissza, ahol voltam.