Vigyázok rád

10.

Tartok tőle, hogy az érzelem az egyetlen dolog az életben, ami felett semmiféle hatalmunk nincs.
Colleen Hoover

A kórházi ágyán ülve nevettünk, és a kezdeti félelmem teljesen elszállt, hiszen itt ült mellettem egy kakaóval a kezében, a fél arcán a barna folyadékkal és úgy tűnt, jól van. A szemüvege összetört "kicsit", de az legyen a legkisebb baj... és igen. Luke-val jöttem. Iszonyatosan aggódtam Finnért, de nem hagyhattam cserben a szinte legjobb, és az egyetlen barátomat. Hiszen Luke még Finnél is kedvesebb volt velem, és ami a legfontosabb, nem hagyott el. Tulajdonképpen Finn se ezt tette, hiszen semmilyen kapcsolat sem volt köztünk, így visszagondolva, még barátság sem, inkább csak én fogom fel így a dolgokat. Mielőtt Kanadába költöztünk, és megtörtént velem az a dolog, ami megtörtént, minden barátom cserben hagyott. A legnehezebb időszakomban hagytak magamra, én pedig azután senkiben sem tudtam megbízni, vagy közel kerülni az emberekhez. Hiszen ha az szúrja beléd és még forgatja is meg a kést, akiben a legjobban bíztál és akiben szinte a legtöbb reményed volt, akkor tulajdonképpen mit is vársz mindenki mástól? Na, erről van szó. Az állítólagos barátaim távolléte után már mindent úgy fogtam fel hogy az én hibám, és még ha nem is volt mindig így, akkor is úgy gondoltam, hogy engem csak elhagyni tudnak az emberek. Talán részben ezért is gondolok Finnre úgy, mint aki elhagyott, pedig tulajdonképpen semmi sem volt köztünk.
- De elkalandoztál - nézett rám Luke. Már egy fél órája nála van a kakaó amit vettem neki, és még mindig nem itta meg. Ha ilyen tempóban halad, talán egy hónap múlva elfogy.
- Csak azon gondolkodtam, hogy lehetsz ilyen agyatlan.
- Tudod, akárki aki eltölt veled több mint 5 percet, annak egyszerűen csak elmegy - mondta, én meg rácsaptam a karjára, aminek következtében ő rám köpte a kakaóját.
- Na ki az állat? - mondtam nevetve, és kimentem mosdót keresni egy csap reményében, merthogy Luke szépen lekakaózta a pólómat, nem csak egy kis foltot hagyva rajta, hanem legalább tizet, azok is kábé jupiter méretűek. A pólóm törölgetve jöttem ki a mosdóból, mikor szó szerint belefutottam Finnbe. Minden, ami eddig a kezemben volt a földre hullt, de meglepetésemre Finn lehajolt értük, és visszaadta nekem. Eddig úgy-ahogy nem gondolkoztam rajta, hogy mennyire sérült meg, legalábbis próbáltam, most viszont hogy megláttam egy ragtapasszal és kisebb foltokkal a fején és karján, legszívesebben megöleltem és el sem engedtem volna addig, amíg a sérülései nem múlnak el. Kár, hogy ez nem csak azért volt megvalósíthatatlan, mert nem tudok varázsolni az ölelésemmel, hanem azért is, mert nem szabadott megölelnem.
- Mennyire sérültél meg? - kérdeztem a semmiből. Nem akartam úgy elmenni mellette, mintha nem is ismerném és nem is törődnék vele, annak ellenére se, hogy ő viszont így tett velem az elmúlt egy hétben.
- Nem vészes, egy-két horzsolás. Ennél már nagyobb eséseim is voltak - mondta, halvány mosollyal az arcán. Már régen láttam úgy mosolyogni, hogy közben velem beszél.
- Örülök - mondtam, és itt állt be a kínos csend és hiába mondtam volna sok mindent, végül nem mondtam semmit.
- Hát, lehet hogy annyira nem - mondta, és kissé talán szomorúnak tűnt most már a mosolya. Vagy csak a kórházi fények hatása, nem voltam benne biztos. Már épp válaszolni akartam, mikor szó nélkül kikerült, és elsétált. Még pár percig ott álltam, és néztem a semmi után, hiszen Finn alakja már rég eltűnt a szemem elől, folyamatosan azon kattogva, hogy ez mi volt.
Miután Luke-ot hazaengedték, ő hazakísért, otthon pedig úgy döntöttem, olvasok egy kicsit. Már kezdett sötétedni, anya pedig nem volt itthon, úgyhogy zenét kapcsoltam, elég hangosan, és kezembe vettem az Ég veledet. Mikor úgy döntöttem, eleget olvastam, nem igazán tudtam mit kezdeni magammal, úgyhogy egyszerűen csak kinéztem az ablakomon, és a sötét égboltot kezdtem figyelni. Mindig is szerettem a csillagokat és a sötétséget, nyugtatóan hatottak, és ilyenkor minden dolgot elfelejtettem, ami valaha rossz volt. Reflexszerűen a velem szembenlévő házra néztem, azon belül is Finn ablakára ami nyitva volt, és amin keresztül engem nézett. Vajon mennyi ideje állhatunk már így, én a csillagokat nézve, ő pedig engem?
- Szépek - mondta, én pedig ezt máshogy nem tudtam lereagálni, szóval bólintottam. Mivel a két, egymással szembenlévő ház kifejezetten közel van egymáshoz, tökéletesen hallva egymást eltudtunk beszélgetni akár az ablakból is. - Mondjuk van olyan, ami szebb náluk. - nézett mélyen a szemembe.
- Például a barátnőd? - szólaltam meg most már én is, enyhe éllel a hangomban.
- Barátnőm? - húzta fel a szemöldökét, majd elmosolyodott. - Ő nem az...
- Hogyne - mondtam, és elszakítottam róla a tekintetem. Tudom, úgy tűnhettem mint egy duzzogós kislány, és talán egy kicsit így is éreztem magam. Fogalmam sincs miért. Mikor rávettem magam, hogy újra az ablak felé forduljak, Finnek hűlt helye volt, csak a függöny hangját lehetett hallani, ahogy a kissé erős szél össze-vissza rángatja. Sóhajtottam, és az ágyamhoz léptem, majd egyszerűn ledobtam magam rá. Miután Kanadába jöttünk és megismertem Finnt, minden annyira megváltozott. De legfőképpen én. Ez a változás pedig a leginkább akkor érezhető rajtam, mikor Finn a közelemben van. Utálom ezt az érzést. Elbizonytalanít. Kérdéseket keltet bennem. Mindent, ami eddig megszokott volt és változatlan, felborít. De mégsem tudnám ahhoz hasonlítani, amit otthon éreztem, hiszen az nem ilyen volt. Magány. Megtörtség. "Nem vagyok elég jó senkinek". "Minden az én hibám". Ezek mindennap lejátszódtak a fejemben, nem hagyva hogy egy kicsit is boldog lehessek. Mikor reggel felébredtem, és úgy gondoltam, ez egy jó nap kezdete lehetne, rögtön eszembe jutott az a dolog. Mikor este lefeküdtem, és úgy gondoltam, hogy a holnap lehetne jobb, szintén rögtön eszembe jutott. Nem eresztett el. Viszont itt, Kanadában, sok dolog megváltozott. Ennek a változásnak pedig Finn Wolfhard a neve. Miköztem ezen gondolkodtam, hangokat hallottam meg az ablakom felől, ami nyitva volt, majd egyből felpattantam. Semmi olyan tárgyat nem találtam a szobámban, ami fegyverként használható lenne, úgyhogy egyszerűen csak odaléptem az ablakhoz, és mikor egy sötét alakot láttam meg felém közeledve, becsaptam az ablakot. Már majdnem elkezdtem pánikolni és azon gondolkozni, hogy lehet egy csöves, egy gyilkos vagy akár egy rabló, és már nyúltam volna a telefonomért, mikor egy hangos jajgatást hallottam.
- Finn? - kérdeztem kikerekedett szemekkel. Ott csüngött egy kézzel az ablakom alatt, én pedig gyorsan kinyitottam azt, hogy bejöhessen.
- Ennél azért szívélyesebb fogadtatásra számítottam - rázta a kezét, én pedig elnevetve magam közelebb léptem hozzá. Az ablakot becsapva ezek szerint a kezére csaptam rá, hiszen piroslott a keze, és valahol már véres is volt kicsit.
- Gyere, rendbetesszük - fogtam meg a kezét és ezzel vezetve őt magam után, bementünk anyu szobájába, ahol a ragtapaszok meg hasonló dolgok vannak. Leültünk az ágyra, én pedig egy kenőcsöt elővéve kezdtem el Finn kezét ápolgatni. Miköztem csináltam, folyamatosan magamon éreztem a tekintetét, de nem foglalkoztam vele, mert túlságosan is lekötött ez a gyógyítgatós szerep. Miután végeztem, a mostmár nem véres, de sebes részre tettem micimackós ragtapaszt, és késznek nyílvánítottam.
- Gyógypuszi? - kérdezte kiskutya szemekkel, amiket én általában nagyon rühellek, valamiért idegesítenek az olyan emberek, akik így néznek rám. De Finn barna szemeire az idegesítő szó helyett kifejezetten más dolgot tudnék mondani... elvesztem abban a csillogó szempárban, de hamar kapcsoltam.
- Hány éves vagy Finnie? 5 vagy 15? - vontam fel a szemöldököm, és felálltam, amit ő is megtett.
- Mondod ezt te a micimackós ragtapaszoddal - vágott vissza.
- Én megtehetem - nyújtottam ki rá a nyelvem.
- Igen? Mit is mondtál egyszer, hogy csikis vagy? - egyből leesett mire céloz, és még az utolsó pillanatban eltudtam menekülni a mancsai elől. Ilyenkor jövök rá, hogy a napi 5 filmnézés és mindegyik filmhez egy nagy adag kaja lehet nem a legjobb, hiszen Finn szinte másodpercek alatt utolért, majd elkezdett csikizni, amitől én meglepődöttségemben és nevetőgörcsömben az ágyamra estem, ő pedig hozzám nagyon közel, azt kérdezgetve, hogy még mindig megtehetem -e. Észre sem vettem, hogy a visongatásom közepette anya ront be az ajtón, és egy paprikasprayt tart fel a kezében, azt kiabálva, hogy "szállj le a lányomról". Ennél abszurdabb estét nem igazán tudtam volna elképzelni. Finn rögtön abbahagyta a nevettetésem, és mindketten ijedt fejjel ültünk fel. Nagyon mertem remélni, hogy nem tervezi használni a kezében lévő sprayt. Mikor meglátta Finnt, a dühös és harcra felkészült anyukám arca először sokkba ment át, majd bizonytalanságba, aztán csodálatba, végül boldogságba. Igen, mint egy kaméleon a színeít, anya úgy változtatta meg az arckifejezéseit másodpercről másodpercre, én pedig alíg bírtam ki, hogy ne nevessem el magam rajta. Az utolsó reakciója az volt, hogy eldobta a paprikasprayt, ami hangosan csattant a földön, és egyből letámadott minket, de főleg Finnt. Na igen, az én őrült, Finn Wolfhard fanatikus anyukám.
- Nem hiszem el. Képzelődöm, vagy tényleg Finn Wolfhard van a házamban?
- Csak képzelődsz - szívattam, de szerintem azt se tudta hogy ott vagyok. Vagy legalábbis nem érdekelte. Elvesztette ott a fonalat, hogy egy házban van Finn Wolfharddal, sőt, pár centire áll mindössze tőle.
- Jónapot kívánok! Finn Wolfhard vagyok - nyújtotta Finn illedelmesen a kezét anyu felé, aki pár másodpercig csak állt, majd végül magához húzta, és megölelte. Finn kicsit megszeppent, nem számított erre a reakcióra amit nem csodálok, de ettől függetlenül viszonozta az ölelést.
- Tudom ki vagy - vigyorgott anyukám. - Nem maradsz nálunk vacsorára?
Bennem megállt az ütő, Finn pedig ezzel egyidőben nézett rám. Azt tátogtam neki, hogy semmiképp se, de mikor látta a szenvedésem, elmosolyott, és azt válaszolta, hogy szívesen marad. Oké, nyugi Pamela, nem lesz az olyan gáz. Minden eddigi ilyen vacsorától eltekintve hátha nem fog anya most totálisan beégetni. Ilyenekkel próbáltam nyugtatni magam, mikor mind a hárman leültünk az asztalhoz, és enni kezdtünk. Legalábbis én egyből falni kezdtem a rántotthúst, és a rizst is úgy lapátoltam be, mint aki egy hete evett utoljára. Sajna túl későn vettem észre, hogy egyedül én eszek, ők pedig mint a ketten engem néznek, anya furán, Finn pedig mosolyogva. Mi az, hogy mosolyogva... majd felrobbant, hogy vissza tudja tartani a nevetését, szóval megrúgtam a lábát az asztal alatt, amitől hirtelen feljajdult. Na, ekkor már rá nézett anya furán, rólam elszakítva a tekintetét, én pedig nyugodtan folytattam a randim a rántotthússal. A vacsora eltelt, és nem mondom hogy nem volt teljesen gázgyerekkoritörténetek mentes, de nem is volt annyira vészes. Még anya beszélgetett kicsit a kedvenc színészével, majd miután egymilliószor mondta neki hogy mindenképp jöjjön máskor is, rajtam volt a sor, hogy kikísérjem őt. Ez egy szokás a családban, mindig én kísértem ki a vendégeket, de gyakran nem fordult elő végülis. Itt, Kanadában meg még egyszer se.
- Remélem, nem kaptál traumát anyumtól, és nem akarsz mexikóig elmenekülni, ahol személyiséget változtatsz névvel együtt - hadartam el, de Finn csak mosolyogra rázta a fejét.
- Bírom anyud - mondta, mire én is elmosolyodtam. - Egyébként sajnálom - mondta ezt már sokkal komolyabban, mire nekem is lehervadt a mosoly az arcomtól.
- Mit is? - kérdeztem, pontosan tudva hogy mit. Hogy levegőnek nézett, és hogy tudva azt, hogy senki más nincs itt nekem, ugyanúgy lelépett szó nélkül. Vagy inkább azt mondanám, hogy kilépett az életemből. Mint mások is ezelőtt. De kíváncsi voltam az ő szemszögére is.
- Hogy úgy tettem, mintha nem érdekelnél - nézett mélyen a szemembe, nekem pedig elakadt a szavam, hiszen nem erre számítottam. Úgy tett, mintha... szóval ez azt jelenti, hogy igazából érdeklem? Mit is jelent ez egyáltalán? Üdv újra, kétségek!
- Szerintem tényleg nem érdekeltelek - motyogtam, és most már nem a szemébe néztem, hanem mellette néztem ki a sötét utcára, amit gyér utcai lámpák világítottak meg.
- Hű, látszik hogy jó színész vagyok - jött elő az egoista énje -, mert az igazság az, hogy baromira érdekeltél és érdekelsz még most is.
A szemem visszatévedt az övére, és csak most vettem észre, milyen közel vagyunk egymáshoz. Akaratlanul pillantottam le a szájára, aztán az aranyos kis orrára, a szeplőire, majd újra a szemére. A szívem olyan hevesen dobogott, hogy félő volt, hogy egyszerűen csak kiugrik onnan és elsétál, de még azon is elgondolkoztam, hogy akár Finn is meghallhatja a szívem hangos kalimpálását.
- Most már mennem kell - hajtotta le a fejét, egy kis mosollyal az arcán, én pedig visszacsöppentem a valóságba. Ami Finn nélkül már egyáltalán nem tetszett.
- Persze - mosolyodtam el én is, majd gyors köszönés, és Finn végleg elment. Az ajtót becsukva, folyamatosan vigyorogva mentem be a konyhába, amitől anya gyorsan a fotelba ugrott, és felvette az újságot. Csak arra nem gondolt, hogy az újság fejjel lefelé van, tehát teljesen egyértelmű volt mit csinált.
- Anya! - nevettem el magam, mire fújtatott egyet, majd letette az újságot.
- Még fejlesztenem kell a hallgatózó képességem - mérgelődött, majd rám nézett, és felcsillant a szeme. - Na mi volt?
- Hát anya... - sóhajtottam, majd elindultam a szobám felé - én sem tudom.
És tényleg nem tudtam. Nem foglalkoztam azzal a lánnyal, akit Finnel láttam, se azzal, hogy megbántott, de még a múltammal sem. Egyszerűen hagytam, hogy a pillangók a hasamban életre keljenek, folyamatosan emlékeztetve Finnre, és azokra a gyönyörű, barna szemekre.

Köszönöm Hypnotic11 a kihívást! ❤❤ (és bocsi, hogy egy kicsit későn, deee ittvan😏)
Kérdések, amiket kaptam:
1. Ha választanotok kéne, melyiket választanátok? Egy este a kedvenc színészeddel, vagy egy este a kedvenc sorozatod szereplőivel?
Nehéz döntés, de egy este a kedvenc színészemmel, azaz egy este Finn Wolfharddal. A Stranger Things szereplőivel lenni is egy álom lenne, de Finnie mindig elsődleges. ❤
2. Rock vagy pop zene?
Mindkettőt nagyooon szeretem, de a popot talán kicsivel többet szoktam hallgatni.
3. Kedvenc könyv?
Egy darab kedvenc könyvem nincs, ami most kicsit hülyén hangzik. 😃 A helyzet az, hogy Leiner Laura az, aki számomra a legeslegjobb író, szóval neki az összes könyve a kedvencem.
4. Volt már olyan hogy abbaakartad hagyni az írást?
Igen, amikor minden eléggé összejött, és rosszabb időszakom volt, akkor felmerült, de ez már nagyon régen volt, és végül nem hagytam abba.
5. Mit gondolsz Jacob szartúró és Millie Bobby Brown kapcsolatáról?
Soha nem volt Jacob szimpatikus, ahogy most se az. Viszont ha boldogok együtt, akkor én örülök nekik, és nekem elsősorban Millie boldogsága a fontos. :)
6. Melyik?
Fack = Finn és Jack Grazer.
Fillie = Finn és Millie
Mileven = Stranger Thingsből Mike és Eleven
Stydia = Teen Wolfból Styles és Lydia
Fuu, ez is nagyon nehéz döntés, mivel évekig iszonyatosan nagy rajongója voltam a Stydia párosnak. De ettől függetlenül Mileven örökké. ❤
7. Vámpírnaplók: Elena és Damon, vagy Elena és Stefan?
Egyre nehezebbek ezek a kérdések...:'D imádtam a Stelena párost, de aztán képbe jött Damon, és végül a Delena páros jobban megfogott. Az ő kapcsolatuk szenvedélyes volt, izgalmas, és igazából minden csak nyugis nem. Szóval az én mérlegem a Delena páros felé dől. :))
8. Mit gondolsz rólam, és a könyveimről?
Még csak egy könyvedet olvasom, de ne aggódj, MÉG. 😉 arra az egyre úgy találtam rá, hogy Finn Wolfhardos történeteket kerestem, és nem túlzok ha azt mondom, hogy megtaláltam a legeslegjobbat. ❤ Nem tudok rosszat mondani róla, egyszerűen csodálatos a történet, a fantáziád, ahogy felvázolod a dolgokat, Finn személyiségét is olyan tehetséggel írod, hogy mindig beleélem magam, mintha én lennék az a lány, akivel van és akiről írsz. Imádom a történeted! Te pedig egy hihetetlenül kedves lány vagy, rögtön segítettél nekem, én pedig nagyon hálás vagyok érte, ezek mellett pedig hihetetlenül kitartó is vagy, szóval rólad is csak a legjobbakat tudom mondani. ❤❤❤
Kihívottjaim:
britishatheart14
11eggos11hun
Luca9827
unicornxxbabe
csibu2100
krumplileves
ikinakire
Kérdéseim:
1. Mi ösztönzött arra, hogy elkezdj írni?
2. Top 5 híresség?
3. Gondolkodsz komolyabban az írással kapcsolatban, vagy csak hobbiszerűen írsz?
4. Mit gondolsz a könyvemről?
5. Kedvenc Wattpados történet?
6. Mire koncentrálsz a leginkább írás közben? (Helyesírási hiba, szóismétlés stb)
7. Szerinted mitől függ, hogy egy író mennyire jó?
8. Ismered Leiner Laurát, és a könyveit?