Best of me II кσσкν✔️

ღ 25 ღ

18:45

Arra keltem, hogy a megszokott fehér falat lássam. A bal oldalamra néztem, és anyát láttam a széken ülve, a telefonjával foglalkozva, amíg észre nem vette, hogy fent vagyok. Pislogtam egyet, egy pillanat kellett, hogy feldolgozzam mi történt.

Taehyung.

Gyorsan felültem, egy kicsit megszédültem. Megragadtam a lepedőt és anya segített visszadőlni.

"Jungkook néhány helyet össze kellett ölteni a fejeden. A fém részén landoltál a járó valami izékéden."

Valami izéke, szuper, oké.

A kezem lassan a fejem lüktető részéhez tettem, és éreztem az öltéseket egy kis púppal együtt, szuper, egyszerűen csodálatos.

"Mi történt Taehyunggal? Hol van?" Kérdeztem, elfelejtkezve a saját sérülésemről.

Anya megigazította a hajam. "Jobban aggódtam miattad, szóval nem kérdeztem mi van vele..de biztosan jól van Kook." Próbáld meggyőzni.

Megráztam a fejem. "Kérlek anya, menj tudakold meg, mi történt vele."

Anya hezitált, ami miatt tízszer jobban bosszús voltam, mint amilyen voltam. "Rendben, megyek." Felültem, csak hogy újra azt a szédülő érzést érezzem.

"Megyek, megyek, csak feküdj vissza és pihenj, amíg vissza nem jövök Jungkook." Mondta szigorúan. Hogy tudtam volna pihenni, ha fogalmam se volt mi történt az én Taehyungommal?

Vártam pár percet, mielőtt rájöttem, hogy túl sokáig tartott az, hogy lesétáljon a folyosón, hogy megkérdezze mi történt Taehyunggal és hogy jól van e.

Elfelejtettem minden bajom, felkeltem az ágyból még egyszer, és lassan lelöktem a lábaim az ágyról. Egy morgással és egy muszáj vissza feküdnöm érzéssel álltam fel, de sikerült a kerekesszékembe ülni, egy kis fejfájással. Amikor hasonló dolgok történnek, valamit kéne hogy adjanak a fájdalom ellen, igaz? Ah, mindegy.

Adtam magamnak egy pillanatot, mielőtt Taehyung szobájához mentem, ahol anyát láttam Ms. Kimmel beszélni.

"Jungkook, azt mondtam, hogy maradj ágyban és pihenj." Hallottam anyát. Csak legyintettem és megráztam a fejem, majd elmentem a kettő mellett a szoba közepe felé.

Taehyungra néztem az ágyon, egy oxigén maszkkal az arcán aludt. A nyakán lévő csomókra néztem, felemeltem a kezem, hogy megérintsek egyet, mielőtt egy gyenge fogást éreztem a csuklómon.

"Ne.." Mondta Taehyung.

Elhúztam a kezem, majd a fiú kezére tettem. "Jól vagy?" Kérdeztem, megcsókolva a fiú kezét.

Taehyung gyengén mosolygott, ahogy levette a maszkot. "Amellett, hogy nem tudok rendesen lélegezne, ja, jól." Próbált viccelni.

Csak összevontam a szemöldököm. "Mi?"

"A kemo hatással van a testemre...és nem egy jó értelemben. Szóval pár perccel ezelőtt leállították...Még mindig a szervezetemben van, de egy újabb kemót fognak találni, hogy leküzdjem a rákot, asszem." A fiú megvonta a vállát és újra feltette az oxigénmaszkot.

A kemo miatt ájult el. A kemo gyengébbé tette, mint amilyen volt. Hogy a fenébe lehet az?

"Gyengébb vagyok, mint általában voltam. Lényegében ágyban kell pihennem további tájékoztatásig, ami az én esetemben addig amíg meg nem halok."

"Nem haldokolsz.."

"Mindenki tudja Jungkook, még az orvosok is.."

"Hát, én nem fogadom el. Erős vagy, és hallgatnod kell a szavaimra. Nem az orvosra. Feladtad a szavai miatt és kidobod a bátorító szavaimat az ablakon. Taehyung harcolni fogsz és nyerni fogsz, oké?" Itt vesztem el kb.

Taehyung csak mosolygott. Felemelte a kezét, hüvelykujjával végigsimított az öltéseken a fejemen. Úgy tettem mintha kurvára nem fájt volna. Faszom, ow.

Taehyung sóhajtott. "Miért nem adod fel..."súgta.

Csak vállat vontam. "Rossz, hogy azt akarom, hogy velem maradj? Baj, hogy veled akarok megöregedni?"

Mindketten egymást bámultuk, amíg a szüleink be nem jöttek.

"Jungkook, édesem, hazamehetünk."

Haza?