Minden új, mégis régi/Finn Wolfhard(bef.)

two.

Több héttel a koncert után még mindíg rossz volt a kedvem. Szomorú voltam és kedvetlen. Nem volt étvágyam, az ízek mások lettek mint régen.

-Hogy vagy drágám?-nézett be szobám ajtajából anyám kedvesen mosolyogva. Fel pillantottam rá könyvemből, de nem mondtam semmit- Mariah enned kell, beteg leszel!-sóhajtott egy nagyot és fejét fogva közelebb lépett hozzám

-Nem vagyok éhes, anyu!-temetkeztem újra bele a könyvembe. Beletörődően hümmögött, majd kisétált és az ajtónál hagyott mosott ruhát felkapva lement az emeletről.

December 27.-e van. Kint szakad a hó, egy lélek sincs az utcán. Mindenki bent van a házakba, magányosan vagy éppen a családjával.

Lementem szobám nyugtató környezetéből konyhánkba, ahol szüleim már vártak. Az asztalnál ültek és aggódóan még is bíztatóan nézték rám.

-Kicsim, beszélnünk kell! Szerintem ülj le!-eresztett meg egy mosolyt édesanyám. Úgy tettem ahogy mondott és leültem helyemre. Szemem két szülőm között cikázott

-Új munkát kaptam!-vágott bele a közepébe apám-Ehhez viszont költöznünk kell! Nincs éppen közel, de csodás hely!-fogta meg anyám kezét nyugtatóan
Várták, hogy kérdezzek, de nem tettem így rájuk hagyva a társalgást.

-Richmond!-mosolyodott el-Egy kedves környék Vancouverben. Két hét múlva költözünk!-fejezte be a "beszélgetést"
Ezen a szinten elpattant bennem egy szál

-Komolyan? Meg sem kérdeztétek mit szólok hozzá!-kiabáltam-Jó legyen! Úgy is utálom ezt a helyet!-ellöktem magamat helyemről és felrohantam a szobámba. Magam után természetesen becsapva az ajtót.

Nem sírtam mert nem volt rá okom, tényleg utáltam itt élni. Berlin szép, de nem éreztem soha sem jól magamat itt.

Felkaptam a táskámat, bele raktam pár fontos dolgot és kimásztam az ablakomon.
Végig sétáltam a hosszú családi házakkal teli rakott utcán, egészen egy kereszteződéig. Ahol továbbra is egyenesen mentem, az erdő felé. 
Már egy jó ideje gyalogolhattam mikor oda értem úti célomhoz, egy kisház az egyik tisztáson. A Hold fénye megvilágosította az egész tájat, gyönyörű. Közelebb lépkedtem a házhoz, majd az ajtaja előtt megálltam. A bejárat mellett egy viszonylag lapos kő foglalt helyet, felemeltem és kivettem alóla a kulcsot. Az emberek sokszor idióták. Kinyitottam a zárat és beléptem. Régen gyakran jártunk ide..... Borisszal.

A legjobb barátom, nálam egy évvel idősebb volt, de gyerek korom óta jól ismertem. Ez az ő háza, a szülei neki építették. Csak hát nem úgy alakult az élete ahogy azt mindenki tervezte. Boris meghalt, napról napra legyengült. Egy nap az iskolában össze esett, az orvosok azt mondták van esély, hogy meggyógyulhasson. Én viszont tudtam, nem így lesz. Ő is tudta. A mája már alig működött, ahogy a veséi is.
Két éve, két éve hogy nincs velem. Ott voltam mellette, amikor elment.

-Mary te vagy a legfontosabb ember a számomra! Szeretném, hogy tudd-fulladás tört rá, de pár másodperc után el is múlt-mindíg is szerettelek!-erőtlenül közelebb húzott magához és egy lágy csókot nyomott ajkaimra. Vissza helyezte fejét a párnára és a pulzusát mérő gép sípolni kezdett. Boris meghalt.

Enyhén szédülve és sírva zökkentem vissza a valóságba. Én is szerettem Borist, mindennél jobban.
Nagy levegőt véve bementem a házba, minden olyan volt, mint régen. Az az majdnem. Magam után becsuktam az ajtót és leültem a kopott bőr kanapéra. Fejemet az ég felé emeltem és gondolkodni kezdtem. Hiányzik

Órámra pillantottam, éljfél múlt pár perccel. Magamhoz vettem táskám és a házból még pár fontos dolgot, ami Borisé volt. Bezártam az ajtót és vissza helyeztem a kulcsot a kő alá. A nem régen hullott friss fehér hó hangosan kínlódott talpam alatt. Az út sokkal lassabban telt mint amikor oda tartottam. Mogyoró barna hajamat a havas szél minden egyes pillanatban szemembe fújta. Egy pulóver és egy ütött kopott Convers volt rajtam, melyeknek halálra fagyásom ellen kellett volna tenniük. Hát kösz, nem jött össze.
A kereszteződésbe rájöttem, szinte biztos, hogy ezek után tüdő gyulladást kapok.
Szaporábbra vettem lépéseimet, majd mikor szobám ablakához értem gyorsan bemásztam azon.

Megfürödtem, átvettem egy másik ruhát, hajamat megszárítottam és végül erőtlenül bekúsztam ágyamba. Nehezen, de szememre jött az álom. Csak úgy mint minden este.