Minden új, mégis régi/Finn Wolfhard(bef.)

eight.

-Öhm szerintem vissza kéne mennünk!-szólaltam meg végül én a viszonylagosan hosszú csöndből. Finn bólintott és vissza mentünk

-Jaj Mary!-futott oda hozzám Jack-Ugye nem bántott?-ölelt magához szorosan-Ha bántani mered! Meghalsz!-suttogta dühösen barátjának.

-Nyugi Jack!-húzódtam el a fiútól, de nem engedtem el vállát-Finn nem bántott, nem is fog! Csak dühös volt, jogosan, mint ahogyan én is!-mosolyogtam rá bíztatóan-Egyébként nem vagyok porcelán baba akit félteni kell!-nevettem el magam és bementem Aylához a nappaliba

-Mi volt?-támadott le kérdésével. Hátra néztem a még mindíg duzzogó két fiúra és az őket békíteni próbáló Malcolmra

-Semmi!-fogjuk rá hazudtam, konkrétan én sem értettem mi van. Bele eggyezően hümmögött, de tekintete gyanakvó volt-Jó, majd elmesélem!-sóhajtottam fájdalmasan mire elnevette magát.

-Mariah, mi baja van Finnek?-jött hozzánk közelebb Malcolm. Értetlenül néztem hátra, de Finn nem volt ott.

-Hova ment?-kérdeztem unottan, mire megrántotta a vállát. Idegesen kifújtam a levegőt és a fiú után mentem

-Hova mész M?-húzott vissza gyengéden csuklómnál fogva Jack

-Vissza hozom azt a mamlaszt!-mondtam teljes komolysággal és kimentem a házból.

A patkán ült és cigizett. Meghallotta lépteimet és felnézett rám. Kezdett sötétedni, az utca kihalt volt. Csak mi ketten. Leültem mellé és szótlanul vártam, hogy mondjon valamit. Nem tette

-Miért nem írtál?-suttogtam és a lábamnál heverő kavicsokat kezdtem el rugdosni. Lassan és nyugodtan vette a levegőt. Elnyomta maga mellett a csikket és felkelt

-Gyere meg fogsz fázni!-nyújtotta nekem méretes mancsát. Tenyerébe helyeztem enyémet és felhúzott kezemnél fogva. Fordult volna el, de vissza rántottam

-A kérdésemre válaszolj!-néztem mélyen szemébe. Láttam nagy barna szemeiben tekintetem. Dühös mégis csalódott volt, megtört. Nagyot sóhajtott és elengedte eddíg fogott kezem

-Későre jár, kérlek szedd a cuccod és menj haza!-kezdett ideges lenni. Kivertem a kezében tartott doboz cigarettát és beviharzottam házukba. Felkaptam táskám és haza mentem. Finn még kint ácsorgott, nem sokon múlt, hogy ne lökjem fel. Bár megtettem volna.
Hirtelen elkapta csípőmet és megint ugyan az a helyzet állt elő. Kezei derekam körül, arca pár centire enyémtől, és arcom vörösödni kezdett

-Mert Jack le stoppolt!-válaszolta egyszerűen és barna íriszei megint össze olvadtak én zöldjeimmel. Kezdtem meghatódni, de újra vissza tért erős énem.

-Ennél szarabb indokot még életembe nem hallottam, Wolfhard!-nevettem fel hangosan és ellöktem magamat tőle.-A soha viszont nem látásra!-intettem hátra az ajtóból és magam mögött becsaptam azt.

Az ajtónak dőlve lecsúsztam a padlóra és sírni kezdtem. Hogy miért, azt nem tudom. Túl sok emlék, túl sok fájdalom.

Mennyit veszekedtünk Borisszal, minden nap össze vesztünk, de ki is békültünk. Gyakran gyerekes hülyeségeken, de még csak gyerekek voltunk.

Miért Boris? Olyan fiatal voltál még, én is. Mi lett velem? Itt vagyok egy idegen helyen, mindentől távol amit kicsit is szerettem, egy kész idegroncsként. Üvölteni tudnék a lelkemet maró fájdalomtól, de egy hang sem jön ki torkomon.
Sok bajba kerültünk, együdt. Nem éppen jó életmódot éltünk, de akkor is. Nagyon hiányzik.