Szolga /Exo-Xiumin FF/

98.

- Voltál már itt korábban? - Kérdeztem Minseok-ot, aki úgy járkált a tetőn, mintha csak a legbiztonságosabb dolog lenne a világon, hogy sok méter magasban bandukol az épület szélén.

Én csak leültem a kövezett tetőre és néztem, ahogy a sötétkék vászonnadrágjában lassan leguggol és csinál egy képet a lemenő Napról. Visszaegyenesedett és ezt megismételte legalább hatszor, minden irányba lőve egy-egy képet vagy egy rövid videót csinálva, hogy minden apró szegletet és apró részletet megörökítsen, hogy aztán később fel tudja használni ahhoz, hogy láthassa, tökéletes e a szín a jelenetekhez, amiket itt akar felvenni.

- Igen - Felelt és egy pillanatra rám mosolygott, aztán visszabújt a mobiljába, hogy megnézze a képeket. 

Nagyon jól nézett ki, ahogy már kezdett sötétedni, de még mindig tökéletesen láthattam a férfit magam előtt. Körülötte magasabb épületek és nagyra nőtt fák lobjainak a tetejei kandikáltak ki, hogy adjanak neki egy tökéletes keretet, amivel még lenyűgözőbb lehet. Mosolyogva figyeltem a komoly ábrázatát, ahogy végigpörgeti a képeket, aztán csak elégedetlenül sóhajt egyet és visszalép a fényképezőbe.

- Forgatáshoz? - Kérdeztem rá, hogy mikor járt itt.

- Mondhatjuk - Bólintott és lépett felém kettőt. - Nem volt teljesen forgatás.

- Hát? - Néztem rá.

- A nagynénémmel voltam még itt régebben - Nevetett fel halkan és körbenézett, miközben megállt mellettem.

Én felnéztem rá egy pillanatra, de aztán visszanéztem a környező világra, hogy magamba szippantsam a látványt.

- Ő segített nekem a filmakadémián - Folytatta. - Régen jelmeztervezőként dolgozott az egyik kiadónál és sok kapcsolata volt.

- Hm - Bólintottam. - Bejuttatott?

- Nem - Nevetett. - Sosem kértem tőle, hogy használja fel a kapcsolatait. Csak segítséget kértem. A legnagyobb szívesség és előny, amit kovácsoltam ebből, hogy az egyik rendező asszisztenst kértem meg, hogy bírálja el a vizsgafilmemet és mondja el, mit javítsak rajta.

- Ez nem előny, bárki megtehette volna - Vontam vállat.

- Senkinek nem adott egy rendező tanácsot - Ingatta meg a fejét és leült mellém. - Pár héttel később megbukhattam volna a vizsgán, ha nem javítok ki olyan részeket, amikre figyelmeztettek. Ez nagy előny volt és valahol egy jókora csalás is.

- Nem hiszem - Sóhajtottam. - Ha valakinek ilyen kapcsolatai lettek volna, nem állt volna meg ennyinél, hanem egyenesen egy filmet rendez és nem is jár egyetemre. Te viszont végig csináltál mindent, orrolás nélkül.

- Igaz - Sóhajtott.

-Szóval itt adott tanácsod a nagynénéd? - Kérdeztem vissza az eredeti témára, hogy volt e már itt.

- Igen - Bólintott. - Itt csináltam pár felvételt a vizsgához is.

- Jól sikerült?

- Milliárdos rendező vagyok - Felelt a hülye kérdésemre.

Csak felnevettem és bólogattam, hogy igaza van, nem volt normális a kérdésem. Nyilvánvaló volt, hogy jól sikerült, ha idáig eljutott.

- Azóta voltál már itt? - Néztem körbe megint. - Gondolkodni.

- Miért?

- Nem tudom - Vontam vállat. - Én szeretek visszajárni olyan helyekre, ahol elértem valamit és elgondolkodni. Ha akkor nem lettem volna ott, vajon ugyanitt tartanék? Ugyanitt lennék? 

- Mi ez a hely neked? - Érdeklődött.

Lehajtottam a fejem és szégyenlősen elmosolyodtam, hiszen nem hittem, hogy rólam fog szólni a beszélgetés és rám terelődik a szó. Mély levegőt vettem és ránéztem Minseok-ra, aki egy halvány mosollyal figyelt engem.

- A Bumin kórház - Feleltem.

- Miért? - Vonta fel a szemöldökét értetlenül Minseok.

- Ott születtem - Nevettem fel halkan.

- Miért fontos? 

Megvontam a vállat és megnyaltam a számat. A kezeimet körbefontam a felhúzott térdeimen és kényelmesen megtámasztottam magam, ahogy elgondolkodtam.

- Nagyon sokszor eszembe jut - Sóhajtottam. - Anyát nem ismertem. A nevelőapám szerint lelépett és nem kellettem neki.

- És ez igaz? - Kérdezett vissza halkan.

- Nem - Mosolyodtam el. - A kórházban megtudtam, hogy belehalt a szülésbe. Utána kerültem a nagyszüleimhez, akiknél kilenc éves koromig laktam, de miután ők meghaltak, nem volt más hozzátartozóm csak a nevelőapám. 

- Ő az igazi apád?

- Hm - Bólintottam. - Teherbe ejtette anyát, de miután megtudta, hogy anya várandós, már nem vállalta a felelősséget és elhagyta őt. Ezt a nagyim mondta.

- És ezen gondolkozol, amikor ott vagy? 

- Nem igazán - Sóhajtottam. - Vagyis ezen is. Eszembe jut, hogy mi lett volna, ha anya velem marad. Sokkal másabb lett volna az életem egy anyával, aki megtanított volna nekem rengeteg mindent, amit egy apa nem tud. Más lett volna a suli, a barátaim, minden. Nem kellett volna ennyit szenvednem a nevelőapám mellett.

- Örülök, hogy eljöttél onnan - Mosolyodott el, mire én is egy mosolyra húztam a számat.

- Néha köszönettel tartozom neki - Vallottam be. - Ha nem nehezíti meg az életemet, nem harcoltam volna ennyit és talán nem erősödök meg ennyire.

- De nem lett volna ilyen nehéz sem - Felelt. - Nem kellett volna szenvedned, nem lettél volna elnyomva és nem vert volna.

- De akkor veled sem találkozom - Vontam vállat.

Minseok megsimogatta a hátam és kissé maga felé húzott. A fejemet a vállára döntöttem és elengedtem a felhúzott térdeimet, hogy meg tudjam tartani az egyensúlyt, miközben oldalra dőltem, neki a férfinak.

- Igaz - Felelt halkan és a hajamba puszilt.

- A nagynénéddel tartod a kapcsolatod azóta? - Tereltem a témát gyorsan, nehogy a végén nagyon belemenjünk itt a sötét múltba.

- Három éve meghalt - Sóhajtott.

- Sajnálom - Nyeltem egyet és rosszul éreztem magam, hogy belenyúltam a témába.

- Hm - Ingatta meg a fejét. - Rég óta szívelégtelenségben szenvedett, tudta, hogy hamarosan lejár az ideje. Csak várnia kellett, addig pedig igyekezett kihasználni a maradék lehetőségét.

- Bakancslista?

- Mondhatjuk - Nevetett Minseok halkan. - Sok dologra megtanított, köztük arra is, hogy élvezzem az életet, de ne vigyem túlzásba. Mindig terelgetett és őszinte volt velem, néha úgy éreztem, sokkal igazabbak a vele folytatott beszélgetéseim, mint a saját szüleimmel voltak.

Mély levegőt vett és lassan kifújta azt.

- De szerencsére a szüleimmel is jóban vagyok - Simogatta a vállamat beszéd közben. - Csak mondjuk ha anyával beszélnék rólad, akkor úgyis a szex felé terelődne a téma. 

Halkan felnevettem és ő is felkacagott. Élveztem a pillanatot és úgy éreztem, könnyű vagyok abban a pillanatban. El tudtam engedni a múltamat és nyitott voltam az új lehetőségek felé.