A szörnyeteg kedvese

Prológus

,,De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,

Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié (Ady Endre)"

Prológus

Új város, új kezdet, új esélyek. Sosem volt egyszerű dolgom, mindig tartogatott az élet számomra elég meglepetést és nem biztos, hogy túl szépek voltak ezek az ajándékok. De két dolgot megtanultam már az elmúlt évek alatt. Az első, hogy ezek a dolgok igenis erősítenek még akkor is, ha úgy érezzük, hogy nem. Abban a pillanatban nagyon nehezen és fájóan érezzük és éljük meg az adott pillanat nehézségeit, de minden egyes történés alakít és formál minket. A második dolog, amit megtanultam az az, hogy az életben kapunk olyan embereket magunk mellé, akik nem lesznek, velünk örökké csak tanítanak nekünk valamit azzal, hogy egy napon majd elhagynak minket, vannak, akik végleg és vannak olyanok, akik átmenetileg mennek el az életünkből. Olyanok is akadnak, akik megtanítanak minket arra, hogy nem mindenki az, aminek látszik és ez olykor nagyon veszélyes tud lenni máskor pedig igazán kellemes. Ez az élet játéka, tele olyan történésekkel melyeket időnként nem tudunk hová tenni ilyenkor az ember szíve szerint kiszállna, de az igazi élet akkor kezdődik, mikor nem adjuk fel és erősek maradunk, és a kezünkbe vészük az irányítást.

Tudtam, hogy nem lesz egyszerű mikor úgy döntöttem elköltözök több kilóméterre a szülővárosomtól. A beilleszkedés az alkalmazkodás és a sok ismeretlen arc megszokása rettegéssel töltött el. Egyedül egy ismeretlen városba család, barátok és ismerősök nélkül. Mindig csak az járt a fejemben vajon, hogy fogok boldogulni? Biztosan jól döntöttem? Nem túl nagy falat ez számomra? Ó, dehogynem! Nagy falat volt ez számomra és rengetegszer felakartam adni, de sosem tettem, kitartottam a céljaim mellett. Bizonyítani akartam magamnak, hogy nem igazak azok, melyeket mások sulykoltak bele a szívembe. Ilyen és ezzel hasonló gondolatokkal teltek a napjaim az elmúlt két hónapban. Rettenetes lelkinyomás volt ez számomra és az egyetemet igen hamar feladtam, de helyette megnyílott számomra egy másik lehetőség. Nem ez volt a legmegfelelőbb döntésem, de tudtam nem ez volt az én utam. A szüleim csak azzal az egy feltétellel engedtek el, ha becsületesen végig csinálom az iskolát és elvégzem a jogász szakmát. Sosem értették meg, hogy mennyire rühellem, de a kedvükért mindig bújtam az unalmasabbnál unalmasabb könyveket és hosszú éjszakákon át körmöltem a vázlataim felett. Nem vágytam erre az életre és sokkal egyszerűbb dolgokat szerettem, de ezt, hogy értethetnéd meg a családoddal, ha mindenki nagyvilági életet élt. Csak a pénz és a hatalom.