Vágyak ösztöne

2.FEJEZET: Különös eufória

Említettem korábban, hogy az ismerkedésben űber béna vagyok? Nem? Oké, úgy is rájöttök majd .

- Nem ülsz le?- kérdezte. Uhh, azt hiszem kimentett. Vagy nem?

- De. Ha nem zavar.- mondtam. Ő meg jóízűen felnevetett. Kiröhögött? Ez most komoly? Olyan cukin nevetett!!

-Ha zavarna akkor nem mondtam volna, hogy ülj le!- felelte miközben még mindig halványan szórakozott az esetlenségemen.- Hogy hívnak, picúr?- kérdezte nekem meg azt hittem, hogy kiesik a szemem a helyéről.

-Azta nagyon találó név! Téged hogy hívnak, cukorborsó?- vágtam vissza rögtön.

Őt nem nagyon zavarta a harciaskodásom, csak nyugodtan válaszolt:- Liam Brown.

-Madison.- elkaptam a fejem, Liam a tekintetével engem fürkészett.

-Mi szél hozott ide? Merthogy közel sem nézel ki ideillőnek, és...- tartott egy kis szünetet és olyan kifejezéssel nézett rám: hogy most aztán szarban vagy.- ...18 évesnek sem.

Oké, mit képzel magáról ez a srác? Ideállít a barna hajával, ami fel van zselézve, csontos szexi arcával, tökéletes ajkakkal, bőrzsekiben, nyakkendőben és vajszínű farmerben. Mint egy görög Isten és elkezd velem kötözködni és nekem ez tetszik. Ennél rosszabb helyzet már nem lehet.

-Te sem nézel ki 18-nak.- vádoltam meg elég bénán.

- Ezt jó tudni, pedig 2 nappal ezelőtt töltöttem be.- vallotta be azzal a ,,most megfogtalak" tekintettel.

-Rendben, akkor én most távozom, mert úgy érzem nem bírsz kedves lenni.- mondtam emelt fővel. Nehogy már egy ilyen srác szórakozzon velem.

-Csak nem berágtál, picúr? Most kéne azt mondanod hogy: Utólag is Boldog Szülinapot!- én komolyan nem kaptam levegőt a bennem felgyülemlő haragtól.

-Még csak nem is ismerlek. Hogy haragudhatnék a bunkó viselkedésedre? És ne hívj így! Ja és Boldog Szülinapot!- gúnyolódtam majd azonnal sarkon fordultam és már el is hagytam volna az asztalt, de Liam lazán utánnam nyúlt és már el is kapta a csuklómat. A szorítása lágy volt mégis erős. Amikor hozzám ért, minden elmosódott körülöttem és csak a kezéből áramló hőt, a tapintását, a bőre felületét éreztem, csak úgy perzselt. Elvarázsolt.

-Oké, várj, kezdhetnénk újból?- a hangja most sokkal lágyabbnak hatott. Amikor még mindig nem mozdultam, folytatta.- Hé! Bocs ha egy kicsit durva voltam, csak megszokás.

Nem tudom miért, de megenyhültem. Visszafordultam és leültem a székre, amin előzőleg is ültem. Gondoltam akkor ismerjük meg egymást és azt hiszem ő is ezt gondolta.

-Szóval, végül is, hogy kerülsz ide?- érdeklődött.

- Hát nyár van és unatkozom.- feleltem kurtán.

-Ezt kielégítő válasznak szántad?- nézett rám értetlenül.

- Téged kielégített?- huncutul figyeltem az arc kifejezését.

Egy kis gondolkodás után válaszolt:-Fogjuk rá. Engem a szüleim hurcoltak el ide.. -mesélte unottan- ..de eltűntek mint a kámfor, ezért ha akarnám sem találnám meg őket egyhamar és azt hiszem hogy te vagy az egyetlen velem egykorú ezen a helyen.- állapította meg, majd amikor észrevette, hogy furán nézek, hozzátette, hogy ő is kurvára unatkozik és hogy rohadtul régóta ül itt egyedül. Igen, pontosan így mondta! Amikor már egy ideje csak ültünk egymás mellett, végül hirtelen megszólalt.

- Na, és hágy éves is vagy picúr?

- 17.- válaszoltam beletörődve, hogy már megint így hívott arrrgggg.- A szüleid miért rángattak el ide egyébként?- kíváncsiskodtam.

-Ők most inkább munka ügyben vannak itt, tudod, ilyen céges akármihez keresnek befektetőt meg satöbbi, ilyenek. Én nem igazán értek hozzá és nem is akarok, viszont ők túlbuzgóak. Amúgy is most vagyok itt utóljára, holnap utazunk és azt akarták , hogy ebben a pár napban még legyen valami jó elfoglaltság amiben részt vehetek, de nem jött be nekik a tervük ezzel a majom parádéval.- közölte szemrebbenés nélkül.

-Hogy érted hogy holnap utaztok?- kérdeztem.

-Nyaralás.

-Ja.- értettem meg.

-Na, de én már beszéltem te jössz, Picúr. Mesélj magadról.- kérte közben villantott egy huncut mosolyt.

- Oké, legyen. Összességében a zene az életem, mellette nagyon szeretek rajzolni, festeni, hasonlók. Ezen felül sorozat, film és könyv függő vagyok és baromira nem bírnak a macskák. Egyik sem, kivétel nélkül. Látom ahogy rám néznek azokkal az ördögi szemeikkel és a halálomat kívánják.- ezen felnevetett.- Egy picit őrült is vagyok, mivel éppen itt va....

-...Vagy egy 5 éves gyerek szülinapi zsúrján és egy sorozatgyilkossal ismerkedsz?!!- folytotta belém a szót a fiú. Észrevette hogy nagyokat pislogok, majd felnevetett.

- A számból vetted ki a szót!- szólaltam meg hirtelen.- Mondjuk ezt a nagyim sem venné be. Én egy szülinapi zsúron? Te mint egy sorozatgyilkos? Tudod azok gonoszak és kegyetlenek, meg hogy is mondjam, hogy ne vedd magadra, de erősek is, tele vannak izommal.- jelentettem ki szarkazmussal fűszerezett hanglejtéssel, miközben egyfolytában vigyorogtam. Fogalmam sincs ezt kinek akartam amúgy beadni, mivel a bőrzsekin át is kiszúrta a szemem az izmos karja, de egy próbát megért, hogy egy kicsit letörjem a szarvait. Tényleg nem jött be. Azt hiszem még jobban növeltem az egóját, merthogy most lazán tartott karját az asztal alatt erősen befeszítette, enyhe utalásként, és én persze hogy vettem a célzást.

- Tudod bírok én gonosz meg kegyetlen is lenni, csak kérned kell.- nézett rám olyan arccal, hogy azt hittem hogy elolvadok vagy hogy nem kapok levegőt. Szóval ez a csajozós szövege. Jó tudni.

-Nem, nyugi nem kell. Jól vagy így.-mondtam és azt vettem észre, hogy lángol az arcom. Szóval ilyen az elpirulás. Szuper, most olyan lehetek mint, akit elkapott az influenza vagy egy kibaszott paprikára hasonlíthatok, esetleg már olyan vörös lehetek mint nagyanyám tanga bugyogója. Ezt Liam önelégült tekintete hozta ki belőlem, ami nagyon olyan üzenetet sugallt felém hogy:Ááá.. szóval jó vagyok így.

Hát igen ez így van, de ezt nem akartam az első 10 vagy nem tudom hanyadik percben a tudtára adni. A francba, én hülye! Egy ideje már beszélgethettünk amikor is a halványan duruzsoló zene felhangosodott és elindult a ,,Wasn't Expecting That" és akik eddig ültek, felálltak és a TÁNCPARKETTRE BALLAGTAK. Komolyan mondom elkezdtek táncolni. Ez itt ilyen szokás? Mert eddig egyik helyen sem táncoltak, ahol jártam a nyár folyamán. Aha, oké, csak táncoljanak nyugodtan.

- Felkérhetem hölgyem?- kérdezte egy pasas, aki éppen kitakart mindenkit a látóteremből.

Mi van? NEM, ÉN NEM TÁNCOLOK! Szakadjanak már le rólam végre a vén rókák. Hirtelen viszont köpni nyelni nem tudtam.

-Elnézést de ő velem táncol.- mondta valaki, viszont én a hirtelen mozgalomtól, a zenétől és a tömegtől nem érzékeltem semmit sem. Aztán amit láttam, na arra nem számítottam. Liam ragadta meg hirtelen a karom, húzott fel a székről és már vonszolt volna a tömeggel, ha éppen nem ellenkezem.

-Na gyere, tudok táncolni.- mondta és biztatás képen egy mosolyt is elhintett.

-Oké, hogy te tudsz, de én nem!- akadtam ki. Először meglepődött, utánna mélyen a szemembe nézett, ami megnyugtatott.

-Nyugi majd én vezetlek.-amikor látta hogy még nem győzött meg, folytatta:-Na picúr, gyere már táncikálunk egyet, jó lesz.- kérlelt édesen, erre nem mondhattam nemet, ezért egy halványat bólintottam a fejemmel és követtem a lassúzó emberek közé.

Nahát sziasztok! Kész lett a második rész is!😘Remélem ez is tetszik!❤