Vágyak ösztöne

3.FEJEZET: Halálos iramban

Ha valaki megkérdezte volna hogy, hogy éreztem magam, miközben Liam egyik kezével átfogta a derekam, a másikkal a kezemet fogta, én a szabad kezemet a nyakához illesztettem, miközben mélyen beszívtam az illatát, ő halkan a fülembe súgta hogy ,, Ugye hogy jó, picúr?" és mellé összevissza dűlöngéltünk egy halom ember között, akkor egy normális ember azt mondta volna hogy ,, tök jól érzem magam, ez a srác eszméletlen'' addig én azon voltam, hogy ne ájuljak el, hogy ne izzadjon a kezem, hogy az arcom felejtse már el a nagyanyám bugyijának színét, hogy az a pár ml kóla, amit a ma este elfogyasztottam, ne jöjjön ki, magyarul úgy nézhettem ki mint egy 40 fokos lázas beteg.

Viszont pozitívum, hogy a fellegekben éreztem magam, mintha egyfolytában egy pihe puha felhőn feküdnék és megállás nélkül azt kívántam, hogy ez a pillanat soha ne érjen véget. Igazából Liam karjaiban lenni olyan volt mint a mennyország. Csak a ruhámon simuló tenyerét érzékeltem és a belőle áramló hőt. A józan eszem azt súgta, hogy még mindig egy idegen, de valójában kedves, figyelmes, előnyére szól, hogy baromi jó táncos ráadásul édes is, szóval már rögtön itt van 4 tulajdonság, ami bizonyítja, hogy mégsem idegen, meg hát kiderült, hogy nem sorozatgyilkos. Ezért ez ebben a világban már elég erős érv, hogy belezúgjunk valakibe nem? Oké visszatért az idióta énem. Menthetetlen vagyok.

Amúgy a zenei ízlésemhez képest a hangfalakból szóló zene sem volt rossz. Azonban ahogy gondoltam én ezt a pillanatot is képes voltam elszúrni, ugyanis Liam arra vetemedett hogy megpörget. Hát igen ez nem volt a legjobb ötlet részéről. Persze, hogy mivel ilyen ügyetlen vagyok elszúrtam ezt a gyönyörű pillanatot, miközben a világ legcukibb fiúja, a világ legromantikusabb száma alatt, megpörgetett és én a világ legbénább táncosa, nekiforogtam az amúgy is labilis pincérnek, aki persze ezzel elvesztette az egyensúlyát és a világ legnyafogósabb nő ruhájára öntött valami piros színű löttyöt, ami a fehér ruhán, hogy is mondjam eléggé meglátszott, a nő erre akkorát visított, hogy belezengett a terem. Nem tudtam hova bújni szégyenemben, amikor a nő még mindig csak ordított és ordított és nem is volt kedve abbahagyni.

-Paul most nézd meg mit csináltak a ruhámmal!!- óbégatott a nő a férjének.

A pincér sűrű bocsánat kérések közt eltávozott, így én maradtam, meg a forgás következtében keletkezett szédülés, na meg a rengeteg szempár, ami rám és a megsértett főre szegeződött, amitől majdnem sokkot kaptam. Liam reakciója, viszont egyre jobban megnyugtatott mert ahelyett, hogy leszidott vagy haragos lett volna, ő csak elnézést kért és kihúzott a tömegből, majd elnevette magát.

-Máskor kérlek, majd jelezd ha ilyen magán akcióba kezdesz!- röhögött ki megint.

-Feltétlenül.- hallottam még a mögöttem lévő panaszkodást, de a többi ember már nem figyelt a haragtól lángvörös fejű nőre.

-Na jó, lépjünk le!- közölte határozottan Liam.
Én mivel akkorát égtem, hogy a Fehér Ház is velem éghetne és amúgy is irritáló volt a hely, teljesen egyetértettem abban, hogy olyan gyorsan húzzunk el innen, amennyire csak lehet. Meg hát nem lett volna kellemes, ha a szervező kidob, így jobb önként távozni.

-Oké.- egyezztem bele. Amikor kiértünk a tágas épület csarnokából, megcsapott a hideg dermesztő szele. Várjunk, most jöhetett volna a nagy romantikus jelenetünk, ahogy a mellettem sétáló srác ,, felajánlja a bőrdzsekijét, én meg vonakodva elfogadom és boldogan élünk még meg nem halunk". Erre persze, mielőtt még elkezdhettem volna vacogni, persze hogy eszembe jutott, hogy tettem be a táskámba egy pulcsit, amit villámgyorsan elő is vettem. Erről ennyit.

-És merre tovább törzsgyökeres városi kisasszony?-kérdezte humorosan Liam.

-Mivel most léptünk ki a Mariott Downtown hotelből...-erősen próbáltam kitalálni hogy hova menjünk.- ...így fogalmam sincs hol vagyunk! ...Bocsi, de a apukám hozott el ide és nekem halvány lila gőzöm sincs, hogy hova keveredtünk.- hát ez egy kicsit sem volt kellemetlen, komolyan, egy kis tájékozodság nem ártana nekem!!!

-Hát jó, nyugi, megyünk oda ahova a lábunk visz.- ezzel Liam elindult egy irányba.- visszanézett amikor látta hogy nem megyek utána.- Na, nem jössz?

-De csak elbambultam.- siettem utána. Azért azt mégsem mondhattam, hogy azon gondolkoztam, hogy egy ilyen fiú, hogy akarhat velem kóborolni az éjszaka közepén. Egyáltalán miért szólt hozzám? Végül is, az unalom mindenre képes.

Heló!🙋Ismét itt vagyok egy újabb résszel! Sajnos ez most egy kicsit rövidebb alkotás lett mint amire számítottam😮 de remélem ez is elnyerte a tetszéseteket!😘