két hold között | hyunchanglix

04

Changbin tanácstalanul, s szinte fulladozva járta be már vagy ezredjére a könyvtár kacskaringós folyosóit, miközben próbált rendes, tartalmas szakirodalmat találni később megírandó prezentációjához. Úgy mozgott a robusztus helyiségben, mintha életében nem járt volna ott, s őszintén megmondva halvány lila gőze sem volt, mégis mi a fenét kéne keresnie a polcokon.

Az igazat megvallva még tényleg nem volt szüksége arra, hogy betérjen az iskola ezen részébe; utált olyan helyeken tartózkodni és nem mellesleg tanulni - már ha szökő évente egyszer elkövetett ilyesfajta galádságokat -, melyek tömve, zsúfolva voltak mindenféle idióta kölyökkel. A diákseregtől hemzsegő helyiség pedig pont ebbe a kategóriába esett, s így szépen ki is használta kedvenc tanárának "nem menj be akkor, ha csak aludni akarsz" mondatát  - de ha már akadt egy ilyen pazar és páratlan lehetősége, nem akarta elszalasztani még emiatt sem; úgy szeretett volna beállítani a kisebbhez a délután folyamán, hogy mindent tud, lehetőségeihez képest alaposan átnézte az anyagot, és már csak kicsiny valójának elkápráztatásával kelljen foglalkoznia; semmi mással.

Tagadni próbálta, de még így sem sikerült elvonatkoztatnia attól a ténytől, hogy mennyire csábító és szívet melengető volt az, amit már napokkal ezelőtt elképzelt; ketyegője eszeveszett vágtába kezdett, ahogy levetítette maga előtt a réges-régen megrendezett filmet.

A filmet, melyben a rózsaszín, párja és ő vállaltak főszerepet; kacagnia kellett, ahogy lelki szemei előtt lefestődött a páratlan kép, melyen hárman, egymás mellett ülve, nevetve s sutyorogva töltik idejüket filmnézéssel, néhány csésze kávéval karöltve, miközben próbálnak nem belefulladni a közöttük bimbózó szerelembe - s néha a beadandóra is vetnek egy-két kósza, nem túl sokáig tartó pillantást, nehogy a végén egyesre írják meg; de be kellett látnia, hogy nem szabad ilyeneken járnia fejének - hisz hiába a csacska gondolatok tömkelege, ha nem tudja megvalósítani őket.

Ökölbe szorított kezekkel, majd' elpattanó idegekkel csapta ki a könytáros nő irodájának ajtaját végső megoldásként, aki már megszokta a fiatalok arcátlan és pofátlan viselkedését, így fel sem nézve számítógépéről érdeklődött, mégis miért szedte le a kisebb majdnem az ajtót - vakolattal és kerettel együtt.

- Miben segíthetek? - kérdezte monoton, barátságtalan hangnemben, miközben körmeinek reszelgetésébe kezdett; Bin legszívesebben rákiáltott volna, hogy figyeljen oda és ne legyen ekkora tuskó, de tudta, a ráncos hölgy az utolsó reménye; így próbálta magához képest egész szépen tudtára adni, mégis miért zaklatja ilyen hévvel.

- Tudja, azt sem tudom, hol a fészkes fenében vagyok... Nem tudok eligazodni ebben a retkes kócerájban, mert olyan rohadt nagy. És nagyon meg kéne találnom a cuccokat. Meg tudná mondani, hogy az immunrendszeri betegségekről vagy ilyen általános betegségekről szóló könyvek hol találhatóak, kérem? Mert asszem kezdek becsavarodni és még a végén végső elkeseredettségemben felvágom az ereimet - vakarta meg tarkóját, ahogy még a szokásosnál is hülyébb fejet vágott abban reménykedve, hogy megesik rajta a sárkány szíve és nem rúgja ki páros lábbal azzal a címszóval, hogy ne rabolja oly' drága és fontos idejét.

De meg is lett ennek a felettébb idióta viselkedésnek a gyümölcse, hisz az adminisztrátor egy bólintással nyugtázta a nem éppen odaillő szavakkal intézett kérést, s eszeveszett gépelésbe kezdett. Amint pillanatokon belül megtalálta amit keresett, diadalittas mosollyal közölte az eredményeket.

- Az ebédlő felől nézve az utolsó előtti sor közepénél vannak... De nem hiszem, hogy sok mindent találnál, hisz az egyik tanuló már korábban elvitte őket... Azt hittem, azzal akar begyújtani, annyit kölcsönzött ki az a szerencsétlen; majd megszakadt, ahogy ott egyensúlyozott velük az ajtóban. Látnod kellett volna - kuncogta hangosan, mire a fiú szorosan húzta össze szemöldökeit, s értetlenkedve fogadta be az információkat.