két hold között | hyunchanglix

13

Felix finom illatokra, s halk, klasszikus zene hangjára ébredt fel; fogalma sem volt, mégis mi ez az idill, mely ilyen korán magával ragadta, de ahogy összehúzta magán a puha, fiúk parfümjétől illatozó paplant, kellemes érzések szánkáztak végig gerincén, majd mosolyogva nyitotta fel ólom súlyú pilláit, ahogy beragyogta a napfény még a szobát is - még a reggel sem tűnt olyan borzalmasnak, mint máskor.

Ám nem tartott sokáig ez a felhőtlen boldogság, hisz ahogy megpillantotta a földön heverő ruhákat - melyeket még a szerelmeseknek adott -, s az éjszaka alatt keletkezett káoszt, elfogta a jeges, alattomos rettegés; amint realizálta, hogy családja egy órán belül hazaér, sebesen pattant ki ágyából, majd nem foglalkozva kinézetével sietett az étkezőbe.

Nem akarta megzavarni az éppen kávézni készülő időseket, de amint azok meglátták kétségbeesett arckifejezését tudták, valami nagyon nem stimmel; meg akarták beszélni a tegnap este történéseit, de rájöttek, nem ez a legjobb alkalom - jegelték az ötletet.

- Mi a baj, hercegnő? - Changbin volt az, aki megtörte a kellemetlenül fojtogató csendet, s amint észrevette, hogy a pasztell szabályosan reszket, szíve is megszakadt; Hyunjinnal egyöntetűen pattantak fel s próbáltak rájönni, mégis mi a fene történhetett, amiért a kisebb ilyen feldúlttá vált pillanatok alatt.

- Anyuék - lehelte, ahogy remegő ujjaival az órára mutatott. - Ha nem leszek kész mindennel és még mindig itt lesztek, meg fognak ölni. Annyira félek - suttogta megtörten, miközben próbálta tartani magát, hogy nehogy összeessen; valósággal rettegett az asszonytól és annak élettársától; velejéig gyűlölték a pasztellt.

- Miben kell segíteni? - kérdezte Hyu kedvesen, mire a legkisebb erőszakosan törölte le időközben kibuggyant könnyeit.

- Azt mondták, hogy ebédet kell főznöm és ki kell takarítanom a lakást... De annyira jó volt a tegnapi nap, hogy teljesen megfeledkeztem róla - vallotta be szipogva, s a pultnak támaszkodva próbálta kitalálni, mit is kezdjen a helyzettel.

- Majd mi megcsináljuk valamelyiket, miközben mondod, mi hogy legyen. Benne vagy, bébi? - tudakolta Bin szerelmétől, aki csak lágyan bólintott; az esti beszélgetés óta sokkal felszabadultabbnak érezte magát, s ezt rendre ki is mutatta. Hiába nem nagy tettekben fejezte ki, az idősebb lelkét ezen kicsiny gesztusok egyvelege is megmelengette.

- Annyira köszönöm - rohant hozzájuk a pici, s mindkét fiatalt kezei közé vonta; nem tudta mivel érdemelte ki, hogy ennyire kedvesek legyenek vele, de meg akarta hálálni, hogy nem hagyták cserben, hanem azonnal segítségére siettek. - Cserébe majd lehet egy kívánságotok tőlem - rebegte, amint rendezte légzését, és rózsaszín kötényét felvéve indult el valamerre a lakásban.

- Együtt vagy külön? - tudakolta kaján vigyorral Hyunjin Changbinra kacsintva, aki hitetlenkedve rázta meg fejét és egy puszit küldött barátjának.

- Barom - suttogta a levegőbe, mire varázsütésszerűen jelent meg Felix, aki hirtelen azt hitte, neki lett címezve a nem éppen kedves jelző. Bin rögtön észrevette, hogy mit is tett, így rögtön az alacsony mellé sietett és tudatta vele, hogy a beszólás nem neki szólt. - Hyu volt a gyökér, nem te. Neked sosem mondanék ilyet - biztosította a rózsaszínt, aki azonnal megnyugodott a kijelentés hallatán; titkon rettegett attól, hogy tényleg ezt gondolják róla a fiúk.

- Legyen az, hogy valaki felporszívózik az alsó szinten, valaki pedig felül. Mit szóltok hozzá? - tűrte el rakoncátlan tincseit homlokából, majd ajkába harapott; hiába történtek azok amik, még mindig zavarban volt; főleg amiatt, hogy abban a hitben tengette idejét, hogy nem tudnak a többiek az ég világon semmit.

- Enyém a nappali és a lenti szobák - kiáltotta el magát Hyunjin s ki is öltötte kedvesére nyelvét. A legkisebb csak biccentett nekik, majd a tároló felé sietett; minél előbb végezni akart, így egy percet sem vesztegetett el; amíg a két fiú megkereste a szükséges eszközöket és eldöntötték, ténylegesen hol kezdenek, addig ő levest főzött és valami egyszerű recept után nézelődött. Utált a konyhában sertepertélni, de ha ez volt a feladat, meg kellett csinálnia; na meg sokkal nehezebb lett volna a srácoknak megkeresni a szükséges hozzávalókat, így rámaradt a nemes feladat.

Changbin vigyorogva lépkedett a lépcsőn, ahogy a porszívót maga után lóbálta; nem szeretett különösképpen házimunkát végezni, de a pasztell mosolya mindent megért - nem utolsó sorban pedig a világért sem akarta, hogy bajba kerüljön. Rengeteg pletykát hallott arról, milyen családi helyzete van Lixnek, így nem kockáztatott; tudta, cselekednie kell. Azzal is tisztában volt, hogy párjának sincs ellenére a segítségadás, így tökéletes elfoglaltságnak tűnt a takarítás; legalább nekik sem kellett családjaikkal tölteni a napot - amit őszintén megmondva egyáltalán nem bántak.

Nem voltak nagyon rossz szüleik - közel sem voltak olyan tragikusak, mint Felixnek -, mégsem szerettek otthon lenni; hozzátartozóik nem nagyon értették meg, mi ez a "homokos és buzis viselkedés", így érthető okok miatt nem is szerettek annál több időt velük tölteni, amennyit megkövetelt az illem; az pedig csak hab volt a tortán, hogy az idős szinte minden hétvégén összeveszett apjával, aki mindig elküldte a fenébe, hogy Hyunjinnál keressen megnyugvást - pechére pont a magas volt az, ki békét tudott hozni a fiúnak, így a férfi bukta is ezt a gúnyos megjegyzést. A fiatalabbnak nem volt különösebb oka arra, hogy ne szeresse családját; egyszerűen kamasz volt; túlságosan meg akartak szabni neki mindent, ő pedig lázadó tinikét nem akart megfelelni a normáknak - hiába nem szeretett az elején rebellisen viselkedni, rokonai néhány hónap alatt hozzászoktak.

Szinte egyszerre végeztek s kuncogva, nevetve rakták vissza a dolgokat a helyükre; nem akarták megzavarni a főszakácsot, így az erkélyen cigarettázva ütötték el maradék idejüket - még arra is figyeltek, hogy a csikkeket nehogy eldobálják a földre; mindent eltüntettek, ami azt jelezte, hogy itt jártak volna.

Lix már majdnem kész volt, mikor telefonjának hangszórójából felcsendült kedvenc dallama, s torkában dobogó szívvel nyomta meg a zöld gombot; remegve vette fel a készüléket, de ahogy meghallotta a nő szitkozódását és forgalomra való panaszkodását, megkönnyebbülten tette le a kagylót, majd kacagva rakta le a fakanalat, hagyta ott a húst - rettentő boldog volt azon tény miatt, hogy a vén szipirtyóék késni fognak.

- Találjátok ki, kinek van mázlija? - libbent ki a balkonra boldogan, mire a másikak felhúzták szemöldökeiket.

- Miért is? - tudakolta Bin, ahogy kifújta cigarettájának keserű füstjét.

- Anyu azt mondta, hogy dugóba keveredtek és csak fél óra múlva jutnak haza; így nem kell kapkodnotok és kényelmesen el tudtok indulni. De persze azért nem annyira lassan, hisz az a harminc perc semmire sem elég - vakarta meg tarkóját, miközben a reakciókat figyelte. 

Hyunjin furcsán biccentett az alacsonyabb felé, aki nemet rázott fejével; nem akarta megzavarni a belsős eszmecserét a pici, így egy halk bocsánatot elmormolva sietett vissza a házba.

- Mikor? - szólalt meg a magas, ahogy szerelme mögé lépett, majd csókot nyomott nyakába. - Olyan furcsa ez az egész - motyogta, miközben átkarolta a feketét.

- Majd holnap elhívjuk magunkhoz és ott elmondunk neki mindent. Elég lesz neki a mai nap... Főleg ilyen szülőkkel... - rázta meg tincseit Binnie, majd ökölbe szorította szabad kezét; meg tudta volna ölni azokat az embereket, akik valaha bántották a kicsit.

- Egyetértek... - mondta Hyu, s azonnal összekulcsolta ujjaikat. - Szerintem mennünk kéne. Ne aggódjon azon is, hogy mikor érünk haza - válaszként csak bólintott az alacsony, majd a nappaliba baktatott; szeretett volna pontot tenni a dolgok végére, de tudta, ez nem lesz egy egyszerű menet.

Mégis, ahogy belegondolt, hosszú hónapok óta először várta a holnapot - volt miért felkelnie; Hyunjinon kívül, persze.

Hello, Guys
Megjottem a kovivel, haha
Véleményét szívesen fogadok - mint mindig.
Remelem tetszett, szerintem nagyon édes:(
Csokollak titeket, majd tala valamikor!