két hold között | hyunchanglix

05

Felix úgy érezte magát, mintha megállt volna körülötte az idő, s az óra ketyegői visszafelé kezdtek volna rohanni. Ahogy beengedte a két fiatalt, majd azok azon nyomban el is tűntek az előszobába egyik sarkába - hogy lepakolják felesleges ruhadarabjaikat -, érezte, ha nem jut levegőhöz, szabályosan felrobban; hiába pakolásztak előtte a srácok, hiába jelentek meg percre pontosan, még mindig nem tudta felfogni, hogy ez az egész valóságos és nem csak az elméje játszik vele valami kegyetlen játékot.

De ahogy megpillantotta a túlságosan ismerős alakokat a nappali felé baktatni - miután ő már egy kis ideje bent várakozott - úgy rázta magát nagyjából rendbe, s ujjait ropogtatva pattant fel újra, hogy vendéglátóhoz illően kísérje be őket a helyiségbe.

Jellegtelen, üres és hideg volt a ház; pont a kicsi fiú ellentettje. Sziporkázó személyisége és gyermeki, színes jelleme egyáltalán nem illett az ódon falak köze, s ezen okból Changbin megfogadta, hogy minél többet meg fog tudni róla és családjáról, miközben tanulnak; vagyis valami olyasmit tettet, miközben nézi, hogy boldogul párja és a kicsi, s miként cselekednek. Ahogy kezdett átfordulni ez a jelenet valami egészen másba - valami sokkal bensőségesebbe - rögtön fejbe verte magát képzeletben, majd barátját ölébe húzva ült le az egyik - kicsit megviselt, ütött—kopott - fotelbe. Hiába voltak egy "ismeretlennél", ezt a szokásukat nem tudták elhagyni, bármennyire is próbálkoztak - nem mintha a rózsaszínt zavarta volna a tény, hogy a két srác egymásba fonódva fog dolgozni pillanatokon belül - sőt...

Amint feleszmélt Hyunjin, s mindhárman végre többé-kevésbé kényelmesen elhelyezkedtek, egy - a könyvek alá csúszott - tábla csokit nyújtott a kicsi felé, aki kikerekedett szemekkel nézte a nyalánkságot.

- Ez—ezt... nekem? - kérdezte megilletődve s szaggatottan, ahogy még jobban közeledett felé a finomság.

- Ühüm - bólogatott Hyu nagyokat, miközben egy nyálas puszit nyomott barátja arcára jutalmul, hogy milyen jó meglepetést választott. - Binnie-vel habcsókot akartunk venni még reggel, de azt mondták, elfogyott... Pedig az jobban illett volna hozzád - kuncogta hangosan, mire az alacsony fekete is nevetni kezdett; kellemes dallamok suhantak végig a legkisebb hallójáratán, s kipirosodott profikkal fogadta el a kedvencének számító, krémmel töltött édességet.

- Nem kellett volna, de nagyon—nagyon köszönöm. Imádom az epret; olyan furcsa, mégis szép színe van.

Te szebb vagy - gondolta magában Bin, de még mielőtt kimondta volna, elharapta a mondatot s bólintva reagált a hálaadásra. Érezte, hogy párja remegésbe kezd, de betudta a kissé csípős időnek, így csókot nyomott időközben karmazsinra festődött pofijára, s még jobban magához szorította. Hyu meleg mosollyal nézte végig, ahogy az alacsony kiviszi a megfagyott csokit, s úgy kezdte elővenni jegyzeteit, melyet még párjával készített el a lyukasban. Felix ahogy kiért a konyhába, s berakta a hűtőbe az ajándékot, realizálta, hogy semmivel nem kínálta meg a kicsit fáradtnak tűnő vendégeket, így rögtön vissza is sietett a nappaliba.

- Szeretnétek valamit inni, enni esetleg? Van itthon üdítő, víz meg tea, de tudok csinálni kávét is... Ha pedig éhesek vagytok, simán tudunk rendelni bármit... Csak kérnetek kell és reppenek - igazán elbűvölőnek tartották a láthatóan zavarban lévő picit, így hiába ettek és ittak a program előtt, mindketten kértek egy-egy kávét; Lix tudta, hogy az idősebbek élnek-halnak a bódító italért, így előre készült, s bevásárolt, hogy ne érje esetleges meglepetés. Más lehet megszállottnak, betegesnek tartotta volna, hogy ennyire ismeri őket, de ha valaki szerelmes valakibe - ezen esetben valakikbe -, akkor próbál a kedvére tenni; s ő is így cselekedett.

Miután bevitte a véres küzdelem árán elkészített gőzölgő csodákat, s rárakta a dohányzóasztalra őket, vigyorogva tűnt el újra, s tanszereiért rohant fel az emeletre. Próbált minél férfiasabb, sötétebb színű tollakat, ceruzákat kiválogatni tolltartójából, hogy ne érezzék magukat annyira elveszve osztálytársai. De felesleges volt ez a szakadatlan keresés, hisz a két várakozó pont ezen apró tulajdonságok miatt szeretett a legfiatalabba; édes volt, gyermeki és hihetetlenül törékeny. Olyan figura, aki mindenkinek felkeltette figyelmét - másoknál ez talán negatív töltettel párosult, de az idősebbeknél határozottan pozitívnak számított a furcsa tulajdonságok repertoárja.

Már tűkön ülve, számolva a perceket várták, hogy az alacsony lejöjjön - ezt azonban egyikük sem adta a másik tudtára, így mindenféle témát feldobva beszélgettek majdnem az örökkévalóságig; hiába ért le, s dülleszkedett az ajtókeretnek támaszkodva az ausztrál, nem akarta megzavarni a két szerelmest, akik úgy pillantottak egymásra, mintha az egész világot tartanák karjaik között; ami valljuk be, igaz is volt - egy bizonyos fokig. Hisz akkor lett volna igazi ez a körülöttük kialakult világ, ha a kicsi is ott tartózkodik; ő is ölelésbe van vonva, s ő is el van árasztva a mérhetetlen szeretettel - ám ez nem következhetett be; mindannyian tudták.

Changbin volt az, aki észrevette a megtorpant fiút, s mosolyogva invitálta be a szobába, majd amint munkához akart látni, elé nyomta a mindenféle betegséggel tarkított papírokat; kikerekedett szemekkel figyelte a rózsaszín, s még lélegzete is elállt a kidolgozott jegyzet láttán; különböző fajta írások ékeskedtek a lapokon, melyeken kicsit olvashatatlanul, mégis alaposan voltak leírva a beadandóhoz szükséges információk - s még színes ceruzák alkotta képek is megjelentek egy-egy oldalon. Érezte a pici, hogy szíve majd kiszakad helyéről - s el is szökik -, így csak hitetlenkedő görbülettel csodálta tovább a majdnem befejezett, hibátlan művet.

- Csodálatosak a rajzok... Egyszerűen tökéletesek... Lenyűgöző vagy, Changbinnie-hyung - ahogy meghallotta a fekete a formális megnevezést, majdnem megfordult vele a világ, s arca is égni kezdett; eddig Hyunjinon kívül senkinek sem sikerült ilyen reakciót kiváltani belőle.

- És az írásra nem is mondasz semmit? - kérdezte az előbb említett lekonyuló ajkakkal, tettetett sértettséggel, mire azonnal felkapta fejét a fiatal, s nevetve kezdett a nagy, teátrális hajlongásba.

- Köszönöm a lázas munkát, Jinnie-hyung - hasonló reakciót váltott ki belőle ez a mondat, mint az alatta ülőből; egy kész katasztrófa lett elméje, s azt sem tudta, mégis mit kéne mondania; hiába nem volt az a szószátyár típus, mindig volt valami frappáns válasza egy-egy szituációban, mellyel azonnal le tudta hengerelni a hallgatókat. Ám Lee Felix más volt; teljesen más.

- Azért neked is kell vele dolgozni, hercegnő - szólalt meg mély, dörmögős hangon a feketébe bújtatott alacsony, kinek orgánuma zene volt Lix füleinek. Árgus szemekkel hallgatta, mégis mi lesz a folytatás, de ahogy a másik lelkéig hatolt tekintete, az megfagyott, s hirtelen eltűnt minden ötlete. Lee Felix különleges volt; mindenkinél különlegesebb.

A kicsi élvezte a hirtelen kialakult helyzetet, s hatalmas kacagással törte meg a csendet.

- Én lemásolom amit Hyunjin-hyung írt és kivágom azt, amit Changbin-hyung rajzolt. Megfelel önöknek? - kérdezte incselkedő hangsúllyal, mire azonnal felocsúdott a megdermedt társaság, s heves bólogatásba kezdtek.

Idilli, már-már mesébe illő volt az, ahogy a házigazda lázasan másolja a szöveget, s kicsiny nyelvét kidugva koncentrál bőszen. A másik kettő még mindig egymásba feledkezve, unatkozva terpeszkedett a rég' besüppedt bútoron, de még ha fegyvert fogtak volna a fejükhöz, akkor sem mentek volna el; mindketten csöndbe maradtak egy idő után, s átkarolva a másikat figyelték, hogy dolgozik a fiatal. Bin lustán simogatta Hyu karját, aki csak kuncogott a szerelmes gesztus miatt, s egy érzelmektől fűtött csókba invitálta; Felix próbált a kezei között tartott kötegre koncentrálni, de agya nem volt képes egyben tartani elméjét; szétcsúszott teljes mértékben.

Hiába érezte magát bűnösnek és szentségtörőnek, ahogy a párt nézi - miközben azok az univerzum egyik legkedvesebb élményét élik át -, mégsem tudta elkapni tekintetét és belevágni a beadandó folytatásába. Táncot járt gerincén egy furcsa, nem megszokott érzés, mely csigolyáira lehelt apró puszikat, s ezzel párhuzamosan pírba borította szeplős arcát, majd kezébe temette azt; hiába nem volt ismerős, hiába volt szokatlan az érzelem, tudta, hogy szeretné, ha mindennapos lenne.

Hello, Guys
Asszem azt mondtam, hogy nem lesz új rész ma... oooops?
Hogy tetszik? Milyen a sztori alakulása?
Előre köszönöm a véleményeket.
Puszillak titeket, majd valamikor jelentkezek.