Időnyerő

2. Rész

A vacsora nagyon kellemesen telt. Az elsősök beosztása után Dumbledore mondott néhány szót, illetve bemutatta az új tanárt, a rózsaszín viperát, azaz: Dolores Umbridge professzort.

Az a nő iszonyú udvariatlan. Képes volt beleszólni az igazgató beszédébe! Harryék mondták, hogy ez fog történni, viszont arra tényleg nem számítottam, hogy már csak ennyi ismeretség után legszivesebben megfojtanám egy kanál vízben a nőt.

Hermione és én nagyon jól elbeszélgettünk. Mesélt nekem magáról és Harryékről amit, ugyan figyelmesen hallgattam, de nem tartalmazott számomra újdonságot.

A vacsora után tele hassal indultam meg a szobám felé. Sajnos nem Hermionével fogok lakni, pedig vele nagyon jókat tudnánk beszélgetni. Mivel az én időmben nem jártam iskolába, hanem George és McGalagyony tanított meg mindenre így nem igazán tudom hogyan kéne barátkoznom.

Ahogy haladtam a folyosón teljesen belemélyedtem a gondolataimba. Nem is figyeltem merre megyek, így eléggé elkeveredtem a hálókörletemtől. Mindezt azonban észre sem vettem volna, ha nem ütközök bele valaki mellkasába. Valaki kissé izmos mellkasába. És annak a valakinek vörös haja és barna szeme volt. Mivel George Weasleyvel nőttem fel, így pontosan tudtam, hogy az ikertestvére, Fred Weasley áll előttem.

-Ó, hé újonc csaj! Nézz a lábad elé! - nevetett fel Fred. Meg sem tudtam mukkanni. Akkora lámpaláz tört rám hirtelen mint még soha. Egyszer sem beszéltem idegen gyerekekkel, egyedül Teddyvel, akit viszont szinte a bátyámnak tekintettem. A Potter és Granger-Weasley gyerekekkel is csak néhányszor találkoztam.

-Hahó! Elvitte a cica a nyelved? - lengette meg előttem a kezét a fiú. Megráztam a fejem és félinken megszólaltam:
-Nem.....ne haragudj csak.....nem nagyon megy a beszéd....
-Szóval félénk vagy, mi? - húzta fel a szemöldökét. Lehajtott fejjel tanulmányoztam a cipőm orrát, amíg egy kéz be nem zavart a képbe.
-Fred Weasley! Örülök! - mosolygott rám kedvesen. Elfogadtam a felém nyújtott kezet.
-Alice Price! - mosolyogtam rá szégyenlősen.

Ahogy a szemébe néztem egy kissé zavarba jöttem, de betudtam annak, hogy Teddyn kívül nem nagyon beszéltem senki velem egykorúval.

-És hová tartunk Alice?-kérdezte jókedvűen.
-Hát a hálókörletembe indultam, de azt hiszem kicsit elbambultam és eltévedtem. - nevettem fel kínosan.
-Hát, nem kicsit tévedtél el, ugyanis vagy négy folyósóra vagy a Griffendéles lányok szobáitól. - bólintott nevetve. - Gyere, elkísérlek!

Egymás mellett lépkedve haladtunk, közben pedig nem szóltunk egy szót sem.
Gyerünk Alice! Beszélj vele. Gondolj rá úgy, mint arra akit meg kell mentened. Elvégre tényleg ő az egyik személy aki miatt itt vagy.

És te hová tartottál? - kérdeztem hirtelen. Szinte még magamat is megleptem.
-Tudod én és George vagyunk a suli móka mesterei. Mindig valami viccen törjük a fejünket. Most például te épp rajtakaptál amint a konyhába készültem kaját csenni.-nevetett fel.
-Ó és milyen kaját? - érdeklődtem kíváncsian. Igaz, hogy tele vagyok, de a gyomrom repetáért kiállt.
-A manók majd csak hajnalban kezdik el csinálni a reggelit, viszont a croassantok már be vannak készítve, vagyis tökéletes éjjszakai nasi.-nyalta meg a szája szélét újdonsült barátom.
-Veled mehetek? - álltam meg hirtelen. Fred értetlenül fordult vissza hozzám, aki csillogó szemekkel nézett rá.
-Miért is ne? Jó társaság vagy.-mosolyodott el halványan, mire ugyan kicsit zavarba jöttem, de mivel a kajáról volt szó, így csak boldogan indultam meg Fred oldalán a konyha felé.

Mivel már lassan takarodó volt, így nem beszélgettünk az úton, nehogy valaki észrevegyen minket. Mindig Fred mögött haladtam, közvetlenül a fal mellett. Mikor a konyhához értünk elbújtunk az asztal alatt, hogy a manók ne figyeljenek fel ránk, és sorra tömtük magunkba a croassantokat, amíg meg nem telt ismét a hasunk.

Nevetve hagytuk el a konyhát, ugyanis Fred véletlenül kigáncsolt egy manót, aki ordítozni kezdte, hogy: Diákok a konyhában! Nagyon viccesen hangzott. A konyha előtt a falnak támaszkodva, a hasamat fogva próbáltam gátat szabni a feltörő kacajomnak, de nem akart sikerülni. Fred sem járt több sikerrel.

-Diákok?! A konyhánál?! - hallottuk meg Piton Professzor hangját. Ilyedten egymásra néztünk, majd Fred kézen ragadott és őrült tempóban futni kezdtünk. Az egyik folyosón haladva rengeteg ajtót vettem észre. Fred behúzott az egyik terembe, ahol csak régi páncélok, szekrények és padok voltak egymás hegyén hátán.

Mielőtt még a Professzor belépett volna a terembe Fred betessékelt az egyik poros szekrénybe és ő is bebújt mellém. Mivel szűkös volt a hely így szinte teljesen Fred mellkasához nyomódtam, ő pedig kezeit a hátamon tartotta. A szívem a torkomban dobogott az adrenalintól ami az imént ért engem. Ha már az első napomon elkapnak szabályszegésért az nem lesz szerencsés.

Piton professzor belépett a terembe. Hallottam a cipője kopogását a hideg padlón, ahogy körbejárja a termet, néhol kinyit egy-egy szekrényt. Egyre hangosabb lett a kopogás, így tudtam, hogy a mi szekrényünk elé ért. Láttam az árnyékát ahogyan a szekrény réséhez hajol és lassan a kilincsre teszi a kezét. Lehunytam a szemem és vártam, hogy elkezd velünk ordibálni, azonban ez nem jött el. Gyors lépteket hallottam, majd egy ajtócsapódást. Fred lassan résnyire kinyitotta a szekrényajtót és körülnézett.

-Tiszta a levegő. - suttogta majd lassan kimászott a szekrényből. A kezét felém nyújtotta, hogy nekem is segítsen kikászálódni a rejtekhelyünkről.
-Ez meleg volt! - fújtam ki az eddig bent tartott levegőmet.
Az! - helyeselt a Weasley iker.-Gyere, visszakísérlek a hálókörletedbe!

Az úton visszafelé halkan ugyan, de végig beszélgettünk. Örültem, hogy végre olyat hallok amit nem tudok. Ugyan George mesélt nekem Fredről és a személyiségéről, de a kalandjaik nagy részéről nem igazán. Persze elmesélte, hogy hogyan alapították meg a Weasley varázsvicc vállalatot, hogy hogyan csórták el a gondnoktól a Tekergők térképét, de az izgalmasabb részletekbe nem ment bele. Fred azonban elmesélt nekem sokmindent arról, hogy miért is ők vesztik el a Griffendél legtöbb pontját.

Nagyon jól éreztem magam vele, azonban mint minden jó, egyszer ennek is vége lett, hisz klubhelyiséghez értünk. Már elmúlt tizenegy óra, így egyetlen diák sem volt ébren, s a kandallóban a tűz is kialudt.
-Arra vannak a lányok szobái.-mutatta meg az irányt Fred. - Ha nem haragszol oda már nem mennék veled. Nem szeretném a lányok sikítását hallgatni, hogy: fiú van a szobámban! - nevetett fel.
-Persze semmi baj. Jó éjt Fred. - mosolyogtam rá majd a szobámba indultam.