Időnyerő

4. Rész

Három hónap telt el, ezalatt pedig Umbridge tevékenykedni kezdett a Roxfortban. Nem tanította rendesen az SVK-t és egyre jobban belefolyt az iskola ügyeibe. Tudtam, hogy hamarosan eljön az a pillanat, amikor a miniszterúr kinevezi főinspektornak, akkor pedig Harry megszervezi Dumbledore seregét. Viszont arra nem számítottam, hogy ebben a segítségemet fogja kérni.

-Alice, ez nagyon fontos! - magyarázta Harry heves kézmozdulatokkal nyomatékosítva a szavait.
-Értem Harry, de annyit mondj el: miért én? - húztam fel a szemöldökömet.
-Mert épp olyan vagy, mint Harmione. Minden varázslatot ismersz, olyanokat is amikről nekem fogalmam sincs! - vágta rá egyből a kis túlélő.

Persze örömmel segítek neki a sereg megszervezésében, viszont nem akartam azonnal igent mondani, hiszen az elég gyanús lett volna. Magamban mosolyognom kellett Harry arcán, amint kiskutyaszemeket mereszt rám. A jövőbeli Mr. Potter akit én ismerek soha senkire nem nézett így.

-Rendben, szívesen segítek. - mosolyodtam el végül, mire Harry arca is felderült. Közelebb hajolt a fülemhez, majd belesúgta, hogy holnap délután négyre menjek a szükség szobájába, ahol az első titkos SVK órát fogjuk tartani a többieknek, majd hátat fordított nekem és futva elindult a Griffendél klubbhelyiségének irányába. Én mosolyogva indultam tovább az ikrekkel megbeszélt találkozóhelyre.

Ezalatt a pár hónap alatt nagyon jóban lettem velük, különösen Freddel. Nagyon sok időt töltöttem vele kettesben amikor George éppen nem ért rá egy csínyre. Kissé furcsáltam, hogy a mindig bajkeverő George Weasley nem vevő egy újabb szabályszegésre, de nem firtattam igazán. Befordultam az egyik sarkon, ám beleütköztem valaki mellkasába. Az illető reflexből a derekam után nyúlt és magához szorított, nehogy a földön kössek ki. Megismertem a fekete griffendéles talárt, s az illatot melyet mostanság olyan sokszor érzek, csakis akkor amikor vele vagyok.

-Ha folyton belémesel a végén még megütöd magad. - hallottam meg Fred nevető hangját, mire melegség öntött el és késztetést éreztem a mosolygásra.
-Talán nem kellene folyton az utamban álnod Weasley! - löktem el magamtól, közben azonban már én is vele nevettem.
-Mit csináltál Harryvel? Megcsalsz, drágám? - tette a szívére a kezét, s kikerekedett szemekkel nézett rám. Habár tudtam, hogy viccel, mégis a vér az arcomba tódult és a szívem elkezdett gyorsabban verni.

Mostanában sokszor reagáltam így Fred közelségére, mégsem tudtam hova tenni ezt az egészet, így nem igazán foglalkoztam vele. Közelebb léptem hozzá, majd akárcsak Harry, én is suttogva kezdtem el beszélni a titkos SVK óráról, amit holnap tartunk.

-Megkért, hogy segítsek Dumbledore seregében. Azt mondta, talán én is tudok tanítani a többieknek új dolgokat.
-Kíváncsian várom mit fogsz nekünk tanítani Alice. - nézett mosolyogva a szemembe Fred. Az arcunkat nem sok választotta el, s úgy tűnt ezt ő is észrevette, ugyanis hirtelen komolyságot tükrözött az arca és nyelt egy nagyot.

-Alice... - kezdte, ám ekkor másvalaki is csatlakozott a társoságunkhoz.
-Ti meg mit csináltok? - magam mellé néztem és Ginnyt pillantottam meg, könyvekkel a kezében. Teljesen kiment a fejemből, hogy neki ilyenkor bájitaltan órája van, éppen a szomszéd folyosó egyik termében.

-Ginny! Milyen volt a bájitaltan? - kérdeztem a szokottnál magasabb hangon.
-Nagyon jó. Nektek milyen napotok volt? - húzta fel a szemöldökét, miközben tekintete köztem és Fred között cikázott.
-Tökéletes, amíg meg nem jelentél hugi. - dőlt a falnak Fred keresztbe tett kezekkel, közben pedig szúrós szemmel nézett a húgára.
-Én is szeretlek. Elrabolhatom egy percre Alicet? - kérdezte Ginny, majd meg sem várva a választ karon ragadott és húzni kezdett az udvar irányába.
-Fél óra múlva kérem vissza! - kiáltott utánunk Fred, én pedig elnevettem magam.

Ginny magával rángatott az udvarra, ám nem állt meg ott. Egészen a Fekete tó partjáig sétált velem, ahol azonnal ledobta a cuccait és faggatni kezdett.
-Mi van köztetek a bátyámmal?-szegezte nekem a kérdést, én azonban kérdőn néztem rá.
-Semmi. Barátok vagyunk, ez minden. - jelentettem ki nyugodtan, ám a lányt ez sem győzte meg.
-A barátok nem tolják az arcukat ilyen közel egymáshoz. - érvelt Ginny, közben pedig megjelent az a pimasz, mindentudó mosoly az arcán. - Nézz a szemembe és mond őszintén, hogy semmit sem érzel a bátyám iránt!

Szólásra nyitottam a számat, ám egyszerűen nem jött ki hang rajta. Elgondolkoztam. Tényleg nem érzek semmit Fred iránt? Már az első éjszaka felfigyeltem rá, mégsem tudtam komolyan venni ezeket az érzéseket, ahogy most sem. Sosem tetszett egy fiú sem, hiszen nem volt rá időm a küldetésem mellett. Ráadásul nem lehet szerelmes pont belé! Sőt, senkibe sem. Csak elvonná a figyelmemet a célról, amiért visszatértem ide.

-Látod, nem vagy rá képes. - jelentette ki önelégülten Ginny.
-Ez bonyolult. - sóhajtottam, majd hátat fordítottam, s elindultam a kastély irányába.
-Csak te teszed azzá! - kiabálta utánam a lány, ám én mintha meg sem hallottam volna megszaporáztam a lépteimet, ezzel magam mögött hagyva Ginnyt és a gondolatokat melyekre felhívta a figyelmemet.

A kvidicspálya felé vettem az irányt, pontosan oda ahova az ikrekkel beszéltük meg a találkozót. Szinte mindig oda jártunk, hiszen ott szinte senki sem jár nap közben. A lelátók alatt tökéletes el lehetett bújni mindenki elől, így senki sem tudta meg, hogy éppen mit tervezünk mi hárman.

Amikor elértem a célállomásomhoz, nem találtam ott senkit. Többször is körbenéztem, de sehol sem láttam az ikrek nyomát se. Úgy döntöttem leülök a kilátó egyik padjára és várok ott egy keveset, hátha megérkeznek a kis későim.

Felvánszorogtam a lépcsőkön, közben pedig kapkodtam a levegőt. Nem nevezném magam sportos embernek, inkább az egyhelyben ülés a nekem való tevékenység.

Fáradtan dőltem le az egyik ülésre, s jólesően kifújtam a levegőt. A lágy, hideg szél az arcomba fújta a hajam, de nem törődtem vele. Lenéztem az üres pályára ahol a kvidics mérkőzéseket szokták tartani. Mindig is meg akartam tanulni játszani, de sajnos nem volt rá lehetőségem. Ismerek minden átkot, varázslatot és kítűnően is tudom őket használni, hiszen én szórakozás helyett ezeket magoltam nap mint nap. Nem volt időm arra, hogy kvidicsezni tanuljak.

-Alice! - köszönt rám George. Boldog mosolyal az arcán sétált fel a lépcsőn, nyomában pedig ott loholt Fred is. Mindketten kissé kifulladtak, bár ők még így is sokkal jobban festettek mint én. Kócos haj, kipirult arc, ehhez társítva légszomj. Csodás. Annyit tudtam tenni, hogy a hajamat kissé megzaboláztam, s a fülem mögé tűrtem.

-Sziasztok! - intettem nekik oda. Helyet foglaltak mellettem, s míg George az ölembe dőlt, addig Fred átkarolt én pedig a fejemet a vállán nyugtattam.
-Mi a terved a karácsonyi szünetre? - kérdezte George, s közben pedig a mellettem ülő testvérére vigyorgott.

Odakaptam a tekintetem, de Fred egyből az ellenkező irányba fordította a fejét. Összehúztam a szemöldököm, s a szemem a kedvenc ikerpárom között cikázott.

-Azt hiszem a Roxfortban maradok. Miért? - kérdeztem értetlenül. Hiszen miért érdekelné őket ez? Hazamennek a szünetre a családjukhoz én pedig a kastély falai között fogok unatkozni, összezárva ezzel a boszorkány Umbridge professzorral.

-Gyere el hozzánk! - ült fel hirtelen George.
-Tessék? - kérdeztem vissza, mert azt hittem, hogy rosszul hallok.
-Töltsd nálunk a szünetet! - csatlakozott a testvéréhez Fred is.

Fejemet kapkodtam a fiúk között, közben pedig próbáltam felfogni amit az imént hallottam.
-Nem akarok zavarni. - ráztam meg a fejem, s zavartan lesütöttem a szemem.

Tudtam, hogy az idei karácsonyi szünetük más lesz, hiszen Mr. Weasley kishíjján belehal Nagini marásaiba. A rend főhadiszállásán fogják tölteni a Karácsonyt, ahol ott lesz Harry, Hermione és Sirius Black is.

-Nem zavarsz! - vágták rá egyből. szinkronban.
-Anya is meg szeretne ismerni! - húzogatta a szemöldökét George, én pedig elmosolyodtam ezen. Miért is ne? Sosem karácsonyoztam a barátaimmal, ráadásul közelebb kerülhetnék Siriushoz, a férfihoz akit szintén meg kell majd mentenem a haláltól.

-Rendben, veletek töltöm a szünetet!