IV.Kör VNUS24NA

30 6 0
                                    

Julcsi

Hát nem is tudom, hogy hol kezdjem... Azt állítottad, hogy a történeted soha nem válhatna valóra. Nos erre én nem vennék mérget, ahány szabadságra vágyó bűnöző, annyi zseniális elme és kreatív ötlet a szökésre. Talán egyszer azt a napot is megéljük, hogy az ADX Florence börtönből menekül meg valaki. A legfőbb probléma a történettel nem is itt lenne.

Ami az első és legfontosabb dolog, hogy a sztori inkább volt akció, mint horror. Egyetlen horrorisztikus jelenetnek Seth elborult elméjét nevezném. Kicsit olyan érzésem volt, mintha Joker-t látnám magam előtt, aki úgy véli, „ártatlanul" kell bűnhődnie a társaival együtt egy börtönben, ezért megleckézteti azokat, akik csak a munkájukat végzik. Akármennyire is fikció, én azért a 100 dolgozó ember megölését egy kicsit erősnek találom.

Ami még nagyon fontos, hogy csak egy létező helyett mutattál be a sztoridban, pedig kettő kellett (persze lehetett volna más is), és ez az egy sem volt nagyon horrorisztikusnak mondható. Talán ez a börtön eléggé egy őrjítő hely lehet, de akkor ezt kellett volna jobban felvázolni, hogy Seth miket élhetett át ott, mik járhattak a fejében, milyen érzések kavaroghattak benne. Nagyjából csak Clark gondolatait, tetteit közölted a történetben, így az alapszituációt se tudnám megnevezni. A végén a fonalat is elvesztettem. A megjelölt forrásodban rabok nevei is szerepeltek, azoknak az életét is a börtönben bemutathattad volna.

Pontozás: 22,8

Elisanne Black

Már az elején szépek a leírások, bár néhol már-már túl erőltetettnek hatnak, azért azokkal sem kell túlzásokba esni. Nehezen is indul kicsit a történet, de aztán kezd belendülni.

Eléggé részletesen írtad le azt, hogy mi történik a két nővel az alatt, míg az egyik meg akarja ölni a másikat. Azt is szépen felvázoltad, hogy közben hogyan érzik magukat vagy miket élnek át. Bár még az elején nem igazán volt tiszta bennem, hogy mi történik, hiszen olyan mintha a két cselekményszál egymástól függetlenül történne, és az csak nehezíti a dolgot, hogy a Eleanor Jack mellett a megcsonkított lányra is emlékszik. Egyértelmű, hogy azt a lányt gondolja Jack-nek, viszont az összezavarhatja az olvasót, hogy ezzel egyidejűleg a lány is eszébe jut, és nem esik le neki az, hogy mit művelt. Mindenesetre nekem tetszett ez a csavar, hogy mind a két nő a másikban látta a gyilkost, de igazából egyiknek sem ez volt a szándéka.

Úgy érzem, hogy a történetnek a vége befejezetlen maradt. A párbeszéd után én azért hiányoltam még egy leírást, hogy szépen le legyen zárva a cselekmény.

Pontozás: 25,9

𝙅✰𝙁𝘼𝙆𝙏𝙊𝙍 - Mi a zsűri!✓(END) Waar verhalen tot leven komen. Ontdek het nu