Huszonhetedik fejezet, avagy Jeno új hajszíne

89 9 0
                                    

Feri ma is a Cherry bomb első hangjaira ébredt. Annak ellenére, hogy elég régóta ez volt az ébresztője, mégsem utálta meg a dalt, aminek különösen örült, mert tudta, hogy Jisung-gal például történt már ilyen korábban. Egész jókedvűen állt neki öltözni, a hideg időjárásnak köszönhetően pedig végre fölvehette a vastag NCT-s pulóverét, ami máskülönben túl meleg lett volna. Fekete volt, így illett mindenhez, és Haechan kifejezetten szerette hordani, mert benne kicsit úgy érezte, mintha megölelnék a kedvenc idoljai. Persze szigorúan csak barátilag, de neki akkor is jól esett. Bepakolt gyorsan a táskájába, aztán mivel nem volt más ötlete, csak folytatta a Cherry bomb hallgatását és végül kilépett az utcára. Sötét volt még, a lámpák is égtek, így alig lehetett megmondani, hogy este van-e vagy kora reggel, Haechan-t azonban ez a kérdés most nem igazán foglalkoztatta. Elég volt neki a tudat, hogy a barátaival fog találkozni, hogy az most suli vagy buli, az szinte nem is számított. Jisung-ék az iskolából is bulit csináltak.

Amikor odaért a korláthoz, Ren Jun-on kívül mindenkit ott talált már, és hamar be is kapcsolódott a beszélgetésükbe.
- Már mondtam, hogy ne foglalkozz a rosszindulatú kommentekkel, elképesztően jól áll - magyarázta Chenle a szemeit lesütő Jeno-nak, akinek az eddig barna színű haja most szőkén keretezte az arcát.
- Tényleg tök jó. Nekem biztosan nem állna jól a szőke haj, de rajtad tökéletes - mondta Feri őszintén a barátjára nézve, aki erre halványan elmosolyodott.
- Na látod! Mindenki szerint jól nézel ki, akinek van agya - karolta át a pasiját Dzsé. - A többiekkel meg nem kell foglalkozni, ha bunkók veled, akkor majd megverem őket.
- Meg tudom védeni magam egyedül is, nem kell a segítséged - tolta el magától Jaemin-t Jenő.
-Tudom. És imádom ezt benned - ölelte át most hátulról az immáron szőke fiút Havanana, aki így csak lustán hátrahajtotta a fejét a barátja vállára.
- Nem megyünk be? Mindjárt megfagyok - toporgott a kezeit a kabátja zsebébe rejtve Jisung, az Álom csapat többi tagja pedig egyetértett vele, így ma idejekorán bementek a fűtött épületbe. Ha már másra nem is jó a suli, legalább melegedésre alkalmas legyen, nem igaz?

- Szeretem ezt a pulcsid - mondta Jisung, amikor már mindannyian az osztálytermeikben voltak, és levették a kabátjukat.
- Én is szeretem, azért vettem fel. De a tied is jó, G-Sung - utalt Haechan a G-Dragon feliratú, szintén fekete kapucnis felsőre a barátján.
- Jaj ne hívj így, ez nagyon hülyén hangzik! - Jisung a korábbi énje helyett érzett szégyenében a tenyere mögé rejtette az arcát.
- Már nem is vagy akkor G-Dragon rajongó?
- De, csak nem ez tölti ki a napom huszonnégy óráját. Ugyanúgy kedvelem őt és a zenéjét, mint korábban, szimplán csak más dolgok is érdekelnek már - magyarázta.
- A lányok? - húzta fel a szemöldökét Haechan, Jisung pedig vele szemben ugyanígy tett és féloldalasan elmosolyodott.
- Bizony. És ha minden jól megy, akkor hamarosan újból csak egy lány - mondta sejtelmesen, a csengő hangja azonban megölte a pillanatot, és a két fiúnak elkezdődött az első órája.

Az óra utáni szünetben aztán közösen átvonultak az évfolyamtársaik termébe. Chenle nem tartott velük, mert neki Yuna-t kellett vigasztalnia, a hallottak alapján valami olyasmi miatt, hogy Jisung mennyire jól néz ki a pulcsijában, ő viszont nem ölelheti meg, mert már nem járnak. Feri valahol meg tudta érteni a lányt, de nem sokat foglalkozott vele, az legyen csak a barátnői dolga, ő inkább Jisung-ot követve csatlakozott a többi barátjához. Ren Jun ma nem volt bent, így csak Dzsé és Jeno ültek a kétszemélyes padjuk tetején, Haechan és Jisung pedig előttük állva alkottak velük egy körszerűséget. A téma éppen valami vicces gólyatábori emlék volt, amikor a jó hangulatot egy undok lányhang zavarta meg.
- Te egyre borzalmasabban nézel ki Jenő, de komolyan, mi ez a haj? - a velük szomszédos padsor egyik padján ülő Sihyeon főnökösködő stílusban hátradobta a haját a válla fölött miközben beszélt.
- Nekem tetszik, és mivel én döntöm el, hogy milyen színű legyen a hajam, így most szőke vagyok. Nem érdekel a véleményed - vágott vissza nemtörődöm stílusban Jeno.
- Pocsék ízlésed van, ahogy annak a hülyének is melletted. A mai napig nem értem, hogy hogy lehettek együtt - folytatta Sihyeon, Jaemin pedig úgy oldotta meg a helyzetet, hogy Jeno fejét maga felé fordítva szájon csókolta őt. Ez pár osztálytársukból undorodó hangokat váltott ki, és Sihyeon csinos arca is csúnya fintorba torzult.
- Na de Sihyeon-ah! Ne legyél ilyen gonoszkodó, ez nem szép dolog - dorgálta meg őt vigyorogva Jisung.
- Már mondtam, hogy hagyj békén. És ne becézgess, utálom, ha becéznek.
- De nekem igazán elnézhetnéd, mégiscsak a jövendőbeli pasid vagyok.
- Előbb halnék meg, minthogy összejöjjek veled.
- Meglátjuk azt még - kacsintott rá Jisung a lányra, aki csak szemforgatva elfordult tőle.
- Profi - súgta a maknae fülébe Jaemin mosolyogva, a következő csengő hangja miatt azonban már mehettek is vissza órára.

The Lost NCT Unit (NCT Dream (not really) crack) Where stories live. Discover now