The Lost NCT Unit (NCT Dream (not really) crack)

Negyvenharmadik fejezet, avagy újév reggele

Haechan szörnyű fejfájással ébredt, és először azt se tudta hol van, vagy hogy egyáltalán mi történt előző nap. Ja igen, a szilveszteri buli, ezek szerint ma január elseje van. Óvatosan kinyitotta a szemét, ezzel együtt pedig rájött, hogy amíg eddig úgy feltételezte, hogy a vastag paplanja miatt nem fázik, ez valójában a mellette fekvő fiú ölelő karjának volt köszönhető. Várjunk, miért van mellette valaki? És ez a valaki miért Mark?! Hirtelen ezerrel kezdett el verni a szíve, és kétségbeesetten igyekezett visszaemlékezni a tegnap este történtekre. Az még megvan, ahogy Jisung-gal együtt megérkezett, aztán a hangos zene, a sok tánc és az a sok pia... Viszont egyáltalán nem emlékezett Mark-ra, nemhogy arra, miért feküdt le mellé aludni, és hogy a fiú miért öleli őt magához. Te jó ég, mi van ha ők ketten tegnap... Nem, biztos hogy nem. Azt nem élné túl. Ugye nem? Félve a barátjára nézett, aki még mindig édesen aludt mellette. Olyan gyönyörű volt így! De nem tudta zavartalanul csodálni Mark hibátlan arcát, mert a gondolatai összevissza cikáztak másnapos agyában. Mi van, ha valami olyasmi történt az éjszaka, amit az idősebb felébredve megbánna? Vajon ő emlékszik rá egyáltalán? Ha történt bármi is persze, mert az is lehet, hogy túlaggódja az egészet. Reméli, hogy túlaggódja az egészet. Simán lehet, hogy csak nem akart hazamenni tegnap és ezét aludt itt. Mark pedig kedves volt vele, és megengedte, hogy mellette aludjon. És át is ölelte őt. Nyílván álmában. Igaz? Simán elképzelhető.

- Chanie? - mozdult meg lassan Mark, és megdörzsölte a szemét. - Mi történt?
- N-nem tudom - válaszolt rekedten Haechan. Az idősebb ezután felült, a mozdulat viszont túl hirtelen volt neki, így a fejét fogva próbálta meg lelassítani a körülötte szüntelenül forgó világot.
- Asszem ki kell mennem hányni - morogta, majd otthagyta a szobában Haechan-t, aki a tenyerébe temette az arcát. Mi van, ha történt köztük valami? Mi van ha ő emlékszik rá? Vagy ha egyikük se emlékszik, de megtörtént? Akkor Mark megcsalta a barátnőjét? Nem akarta ezt tenni Yeri-vel, nem érdemli meg. Ahogy ő sem érdemli meg azt, hogy Mark akár részegen is megcsókolja.

Szerencsétlenül nyögve a hasára fordult. Mark ágyának is Mark illata volt, ami egy pillanatra lefagyasztotta az agyát, utána azonban megpróbált ő is felülni. A sokadik próbálkozásra sikerült végül ülő helyzetbe tornáznia magát, de ekkor újabb problémával szembesült. Most hogyan tovább? Menjen csak úgy haza? Vagy meg kéne beszélnie a dolgokat a barátjával? Legszívesebben a szeme elé se került volna, de lehet jobb lenne most elintézni ezt. Azt minimum meg kell tudnia, hogy Mark emlékszik-e bármire is! Anélkül nem mehet el. De hogy hozza fel a témát? Mark-nak valószínűleg eszébe sem jutna magától olyan őrültség, hogy Haechan-nal csókolózzon szilveszter éjszakáján! Még a lehetőség se merül fel!

A gondolkodásának végül a visszaérkező Mark vetett véget, aki egy vízzel teli poharat és egy fehér tablettát nyomott a kezébe.
- Vedd be! Segíteni fog - utasította röviden. A hányástól még mindig egy kicsit zöldes árnyalatú volt az arca.
- Köszi - mondta halkan Haechan és úgy tett, ahogy a fiú mondta.
- Valami baj van? Mármint a másnaposságon kívül. Olyan zaklatottnak látszol - ült le mellé Mark.
- Hát én csak... nem emlékszem semmire tegnapról - hajtotta le szégyenlősen a fejét.
- Most hogy mondod... én se - nevette el magát az idősebb, Haechan rémült arckifejezését látva, azonban rögtön elkomolyodott. - Nyugodj meg, biztos nem történt semmi - simított a fiú hátára és gyengéden magához húzta egy ölelésre. - Soha nem bántanálak, még részegen se.
- Tudom csak...
- Ne gondolj erre. Nem történt semmi - Haechan zakatoló szíve lenyugodni látszott Mark magabiztos szavaira. Neki tényleg elhitte, hogy nem történt semmi. - Haza tudsz menni egyedül? Vagy kísérjelek el?
- Hát...
- Akkor jövök veled - döntötte el Mark és segített a barátjának felállni. - Gyere - vezette ki őt lassan az előszobába, miközben egy pillanatra sem engedte el a kezét. Haechan felvette a kabátját, amiben tegnap érkezett, és a cipőjét is kikereste az öt pár közül, amik ott hevertek a fogas alatt. Nyílván a többi Mark lakótársainak tulajdona volt.
- Megvan mindened? - kérdezte a fiú, miután ő is felöltözött.
- Azt hiszem - válaszolt bizonytalanul Haechan.
- Akkor menjünk - nyitotta ki az ajtót az idősebb, és megfogta a barátja karját, hogy ha esetleg megbotlana, akkor ő meg tudja tartani. Később az utcán sétálva aztán a keze lecsúszott Haechan csuklójára, majd le a kézfejéhez, amikoris összefűzte az ujjaikat, és úgy gyalogoltak tovább. Nem beszélgettek útközben, ahhoz mindketten túl fáradtak voltak még, inkább élvezték a szokatlan csendet, mivel a város ilyenkor reggel még bőven a szilvesztert pihente ki. Haechan házának kapujánál aztán elköszöntek egymástól, és Mark elindult visszafelé, a fiatalabb pedig elhatározta, hogy amint felér, rögtön visszafekszik aludni. Van mit kipihennie.