Kilencvennegyedik fejezet, avagy Welcome to my playground

86 13 14
                                    

Haechan-t a Cherry bomb ébresztette fel, ami azt jelentette, hogy iskolába kellett mennie, ez viszont még nem vette el a kedvét semmitől, amit aznap csinálni akart. Izgatottan készülődött össze az induláshoz, nem foglalkozva azzal az aprósággal, hogy a bal lábszára még mindig gipszben van, és NCT-t hallgatva indult el otthonról, kicsit bicegve, de mosolyogva. Emiatt nem is ő volt az első a korlátnál. Ott volt már a legjobb barátja, Jisung, a kedvenc játszótársa, Ren Jun, és... Mark is!
- Markie, hogyhogy itt vagy? - kérdezte a fiútól, miután köszönt a barátainak.
- Gondoltam beugrom - vont vállat mosolyogva a legidősebb. - Hiányoznak az együtt töltött reggelek.
- Helló emberek! - Havanana érkezésére még a közeli fákon ülő madarak is felkapták a fejüket. - Mark, üdv újra az NCT Dreamben.
- Ki se léptem - ellenkezett a fiú, de Dzsé nem foglalkozott vele.
- Szia Junie drágám - ölelte meg szorosan a szemüvegest.
- Ne szólíts drágámnak, ez így olyan, mintha öregek lennénk. És különben is, Jeno féltékeny lesz.
- Nem lesz az, ne félj - fúrta Ren Jun nyakába a fejét Havanana.
- Én nem félek. Neked van itt egyedül félnivalód - az idősebb a szavai tónusával szembemenve legalább annyit beleadott az ölelésbe, mint a másik.
- Én sem félek Renjunie - suttogta Nana, Haechan pedig egészen elképedve figyelte a szóváltásukat. Mégis mi a franc történt itt, amíg ő távol volt?
- Hagyd abba, ez tökre úgy hangzik, mintha melegek lennénk.
- De hát én meleg vagyok.
- Én viszont nem - Ren Jun megpróbált elhúzódni, de Dzsé nem engedte el őt.
- És értem... értem nem lennél az?
- Nana... ezt már megbeszéltük. Én nem vagyok meleg. Ha kapcsolatot akarsz, ott van Jeno.
- De Jeno nem szerelmes belém. Junie, én... veled akarok együtt lenni - suttogta Jaemin, a szemüveges pedig elhúzódott tőle, hogy a szemébe nézhessen.
- Azt hittem, ha közelebb kerülünk egymáshoz, akkor megnyugszol egy kicsit a szakításod után, nem pedig belémszeretsz.
- Sajnálom - Jaemin szeméből kicsordult egy árva könnycsepp. - Elrontottam a barátságunkat, igaz?
- Nem rontottad el. De te nem vagy szerelmes belém, Nana. Jenőt szereted.
- Igen, őt szeretem. Őt is szeretem. Meg téged is. Mindenkit szeretek. Csak engem nem szeret senki - fakadt sírva keservesen, Ren Jun pedig újból átölelte őt, ahogy Jisung is, majd Haechan és Mark is csatlakozott hozzájuk.
- Én csak a barátságomat tudom neked adni Nana. Ha szerelmet akarsz, azt máshol kell keresned - szólalt meg Junie halkan.
- Mégis hol keressem? Hol találok olyan srácot, aki igazán szeretne engem?
- Bárhol - Jisung elszántan nézett körül, és megszólította az első korukbeli fiút, aki a közelükben sétált volna el. - Hé, figyelj! Bejön neked Jaemin?
- Ki az a Jaemin? - kérdezett vissza zavarodottan a srác.
- Ne már Ji-ji, ne zaklass idegeneket - Dzsé gyorsan letörölte az arcáról a sós könnyeket, nehogy azt mások meglássák.
- Ő - biccentett Nana felé a rózsaszín hajú. - Na, bejön neked?
- Hát... - a szőkített hajú fiú előbb végigmérte Jaemin-t, és csak azután döntött. - Ja, bejön. Miért?
- Remek. Nana, neked bejön a szőke herceg? - Jisung teljesen figyelmen kívül hagyta a srác kérdését, és a barátja felé fordult, aki eltátott szájjal meredt az ismeretlen srácra. - Ezt igennek veszem. Akkor ti ketten, randi. Itt suli után.
- Mi? - Dzsének csak most jött meg a hangja. - Dehát még a nevét sem tudom - motyogta Jisung-nak, azonban a szőke srác is meghallotta a szavait.
- Soobin vagyok. Te meg Jaemin, ha jól értettem - lépett hozzá közelebb.
- I-igen.
- És szeretnél randizni velem - nem kérdésnek hangzott, de Nana mégis annak értelmezte.
- Én igazából...
- Nekem ma nem jó, de holnap szívesen találkozom veled suli után.
- Tényleg? Mármint... jó. Oké. Találkozzunk holnap - dadogott valami válasszerűséget Dzsé, Soobin pedig mosolyogva intett neki és elsétált a suli kapuja felé.
- Nem kell megköszönnöd - vigyorgott a barátjára Jisung önelégülten.
- Basszus Ji-ji - takarta el a tenyerével a szemét Nana. - Miért hoztál össze nekem egy randit egy istennel? Totál le fogok égni előtte. Már így is biztos tök bénának tart!
- Nyugi már, azt mondta bejössz neki - veregette meg a vállát biztatóan Ren Jun. - És nem esküvőre mész, hanem randira. Ha nem jöttök ki egymással, akkor nem kell találkoznod vele többet.
- Soobin... - ízlelgette a fiú nevét Jaemin. - Muszáj többet megtudnom róla.
- Kiről? - ért melléjük pont akkor Chenle. - Hátha ismerem.
- Soobin. Egy srác a suliból - Haechan-nak kellett egy kis idő, amíg felfogta az események gyors alakulását, mert a kórházban töltött ideje alatt eléggé elszokott ettől.
- Várj - gondolkodott el Bella. - Mintha Sooyoung-nak tetszett volna valamikor tavaly egy ilyen nevű fiú. Eggyel alattunk járt. Csak aztán kiderült, hogy meleg és többé már nem volt jelentősége.
- Hát most úgy tűnik, megint van - vigyorgott Jisung. - Nanának randija lesz vele.
- Ú akkor majd meséld el, hogy mi volt - zsongott be Chenle a randi említésétől.
- Nekem is. Érdekel a dolog - nézett rá Junie, Dzsé pedig zavartan lesütötte a szemét.
- Ami korábban történt, azt... lehet hogy elfelejtjük?
- Persze.
- Mi volt korábban? - kíváncsiskodott Bella.
- Mikor? Nem emlélszem, hogy bármi érdekes történt volna - játszotta az ártatlant Ren Jun.
- Jó mindegy. Kértek cukrot? - kínált körbe egy zacskót Chenle, amiből mindenki vett egy keveset.
- Sziasztok - Jeno érkezett meg legutoljára, vele pedig teljes lett az Álom csapat.
- Képzeld Dzsének randija lesz - mesélte neki izgatottan Bella, mintha ő lenne a szerencsés.
- Tényleg? És kivel? - lepődött meg Jenő.
- A szőke istenséggel - válaszolt vigyorogva Jisung. - Én szereztem neki.
- Egy srác a suliból. Soobin-nak hívják. És nem isten - próbálta valahogy visszaszerezni az elvesztett büszkeségét Havanana.
- Az előbb még isten volt. Te magad mondtad - nevetett rá a maknae.
- És úgy is néztél rá - erősítette meg Feri.
- Igen. Hasonlított ahhoz, ahogy én szoktam nézni Chanie-ra - mondta Mark, a mellette álló Haechan pedig zavarában lesütötte a szemét.
- Hagyjatok békén jó? Ji-ji téged meg egyszer még meg foglak verni - ígérte Jaemin idegesen.
- Örülök hogy randid lesz - Jeno igyekezett megnyugtatni a fiút, hogy elkerülje a verekedést. - Majd meséld el hogy sikerült.
- Oké. De Soobin-ra ne szálljatok rá. Elég lesz neki, hogy velem kell randiznia.

The Lost NCT Unit (NCT Dream (not really) crack) Where stories live. Discover now