Stay Away - Charles Leclerc Fanfiction ( Befejezett )

XXX. Fejezet

Amikor reggel felébredtem, még mindig nem akartam elhinni, hogy ami tegnap éjszaka történt, az tényleg megtörtént. Én az a fajta realista ember vagyok, aki mindent csak akkor hisz el, hogy lehetséges valami, ha már túl vagyunk rajta. Ezt még akkor sem. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni.

Reggel 7 van, Charles még békésen alszik mellettem. Nem zavarom, ráfér a pihenés. A tusolás és a reggeli rutinom után a nappaliba költözöm, és elkezdem kiválogatni azokat a videókat és képeket, amiből majd készítek egy összeállítást. Amolyan emlék-féle az első közös...nem is tudom, kiruccanásról. Már csak a megfelelő zenét kell kiválasztanom. Igazándiból, már erre is van egy lehetséges opcióm: Bradley Cooper és Lady Gaga nagysikerű duettje, a Shallow. Túl nyálas? Lehet. Túl korai? Lehet. De nem érdekel.

Nem tudom, mikorra készülök el vele, de nem azonnal fogom neki megmutatni. Megvárom a megfelelő alkalmat. Zenére vágyom. Nem tudom miért, de az all time favourite sírós zenémet indítom el, pedig nem akarok sírni: The Verve: Bitter Sweet Symphony. Ez a zene a Kegyetlen játékok című film betétdala, ha még nem láttátok, nézzétek meg, zseniális!

Kb 1-1,5 órája ülök kint egyedül, és csak ezt a számot hallgattam. Rengeteg nyersanyagon kellett átrágom magam, de megéri. Érzem, hogy ez egy nagyon jó projekt lesz.

Annyira elmerültem a munkában és a zenében, hogy csak most jutott eszembe, hogy még nem ittam meg a reggeli kávémat. Szerencsére van kávéfőző a szobába, így nem kell ezért lemenni az étterembe, vagy felhívni a szoba szervizt.

Milyen jó lett volna, ha mondjuk kb 10 cm-el magasabbra növök, akkor mindenféle gond nélkül elérném a kávés csészéket, amiket fel nem foghatom miért, de a felső polcra pakoltak. Logika? Azért megpróbálok egyet levenni, őszintén, lusta vagyok 3 lépést elmenni egy székért. Csúfos kudarcot vallok, mert csak még bentebb kerül, mint eddig volt. Komolyan nem hiszem el.

Már éppen indulnék, hogy a szék segítségével egy kis plusz magasságot biztosítsak magamnak, amikor Charles egyik kezét érzem meg a derekamon, a másikkal gond nélkül leveszi a bögréket.

-Kávét főzöl? Kaphatok én is?-erősen kell figyelnem, hogy megértsem, amit mond. A reggeli „mostébredtem" hangja olyan dörmögős, mint egy medvéé.

-Persze-megmondná nekem valaki, hogy miért vagyok ennyire zavarban?

-Köszönöm-szorosan magához ölel, majd elindul a fürdő felé.

A kávé elkészült, én visszatérek az asztalhoz, majd gyorsan bezárok a laptopon mindent, még mielőtt elkezd kérdezősködni, hogy mit csinálok, és akkor oda a meglepetés ereje.

-Hát rajtad meg mi van?-halvány lila gőzöm sincs, hogy mire gondol.

-Hogyhogy mi?

-Te szemüveges vagy?-ja, hogy az. Igen, reggel nem foglalkoztam a kontaklencsével, gondoltam, ameddig nem indulunk el, addig a szemüvegemet használom.

-Igen, de alapvetően lencsét használok. Miért, nem tetszik?

-De nagyon is. Olyan szexi titkárnős vagy benne-értem a célzást.

-Haha, nagyon vicces. De ne szokj hozzá, egyébként nem szeretem hordani.

-Hát jó. De nem vicceltem, tényleg tetszel így is. –leül velem szemben, és magamban hálát adok azért, mert legalább vett fel egy pólót, ugyanis másképpen elég nehéz lenne a reggeli kávéra, meg úgy bármire is koncentrálnom.

-Van már ötleted, hogy hová menjünk ma?

-Még nincs. Akartam is mondani, hogy holnap 12-kor indul a gép Monacoba. Ami azt jelenti, hogy 10-re kint kell lennünk a reptéren.