Stay Away - Charles Leclerc Fanfiction ( Befejezett )

XXXIV. Fejezet

Először azt hittem, hogy ez egy vicc, és valahol el van rejtve egy kamera. Azonban ránéztem Mattia-ra, és láttam, hogy minden teljesen komoly.

Másodpercek alatt több elmélet is végigszáguldott a fejemben, de egyiket sem láttam logikusnak. Ennyire rosszul végeztem volna a munkámat? Vagy a Charles-al való kapcsolatunk az oka? Mit tettem?

Azt tudom, hogy én ebből a szituációból már nem fogok jól kijönni. Könnyes szemmel a főnökömre nézek, aki látom, hogy sajnál. És felsőbb utasítás? Kinek áll ennyire magasan érdekében, hogy ne dolgozzam továbbra is a Ferrarinál?

Egyetlen lehetséges magyarázat jut eszembe, ami logikus is: Apa megy vissza a Renault-hoz, és engem is vinni akar magával. De akkor ezt miért nem beszéltük meg? Miért kellett titokban tartani ezt az egészet? És a Ferrari ezt engedi, év közben ráadásul? A technikai személyzet ilyen gyors csapatváltását tiltják a szabályok. Ezután Charles és én majd....álljunk csak meg egy szóra. Charles.

Pár pillanat után mindent megértek, a kirakós összes darabja a helyére kerül.

-Ez Charles műve ugye?-suttogva ejtem ki a szavakat, olyan mintha magamban beszélnék.

Mattia velem szemben aprót bólint.

Az elmúlt 1 hét minden furcsa elszólása, minden mondata, tette, értelmet nyer. Az egész 1 hete kezdődött, Anthoine halálakor. A 4-es megbeszélés, amikor együtt jöttek ki Mattia irodájából. Mit is kérdezett Apa Charles-tól? Hogy ezt jól meggondolta-e? A búcsúzáskor elejtett mondatai: „Nem hiszem el, hogy most elengedlek. Sajnálom, hogy nem tudtunk több időt együtt tölteni".

Kirúgatott a csapattól. Az az ember, aki...nem, egyszerűen nem hiszem el.

A világom egy pillanat alatt omlik össze, minden közeli-és távoli tervem. Az életem, amit éltem, és amit szerettem volna élni 180 fokos fordulatot vett.

-Tudom, hogy rengeteg kérdésed van, de sajnos nem tudok mindenre válaszolni. Talán ez majd megteszi helyettem.- a kisebb borítékot nyújtja át, azon Leclerc keze írása és a nevem. Hát még arra sem méltat, hogy szemtől szemben elmondja, miért döntött így. Ezt érdemlem.

Nem nyitom most ki, a mellettem lévő székre helyezem. Lehet soha nem olvasom el.

-Szeretném, ha meghallgatnál Victoria. Meg szeretném osztani veled, hogy az elmúlt 1 hétben mi is történt. Minden okot nem tudok, és a személyes ügyeitekbe nem szándékozom beleavatkozni, most beszélgessünk úgy, mint főnök és beosztott.

-Mármint volt főnök, és volt beosztott-értékelem az igyekezetét, de ez már nem az a pont, amikor az udvariasság helyénvaló.

-Charles múlt vasárnap már kész tények elé állított minket. Megkereste a Ferrari felső vezetését, miszerint a továbbiakban nem tud úgy dolgozni, hogy Te is a csapat tagja vagy. Tudta, hogyha ezt a lehető leggyorsabban akarja elintézni, a megfelelő embereket kell keresnie.

Hangos zokogás tör fel belőlem, mert képtelen vagyok még mindig elhinni, ami történik, és amit hallottam. Nem tud úgy dolgozni, hogy én is itt vagyok? Ennyire félreismertem volna saját magamat, és Őt is?

-Jól vagy? Vagy ezt a beszélgetést ejtsük meg máskor?

-Mikor máskor Mattia? Amikor én már nem dolgozom itt? Mikor tudnánk beszélni? Folytasd csak nyugodtan. Ettől rosszabb már nem lehet.

-Én hétfő délelőtt már kész tények elé voltam állítva, nem tehettem semmit. Mivel Aldo már tudott az egészről, ezért...

-Hogy mi? Ezt ugye nem mondod komolyan?-az Apám végig tudott róla, mindennel tisztában volt, már 1 hete, és mégsem mondott nekem egy árva szót sem. Úgy érzem, hogy mindenki elárult.