Rockstar a párom [BEFEJEZETT]

131.

Emily

- Miért beszéltél anyámmal? - kérdezte Adam.
- Semmi, csak pár ruháról kérdezett. Elaltatom Lucy-t.. - indultam ki a szobából, mire ismét, szokásához méltan az utamba állt.
Végigsimította a karom.

- Nagy lány, egyedül is el tud aludni..
- Mindig velem alszik el..
- Most nem fog.. Itt maradsz velem! Meglátod, jó lesz..
- Adam, kérlek. Akkor, csak ma utoljára..
- Azt mondtam nem! - megfogta a karom, majd az ágyra lökött
- Neked elment az eszed!
- Éppen, hogy észnél vagyok! - felém közelített. Az övet kibontotta a nadrágjából, majd egy mozdulattal lehúzta magáról azt.

Feltérdelt az ágyra, majd fölemhajolt. A háloingem lecsúsztatta a vállamról, aztán csókot adott rá.

- Nem akarom.. - mondtam halkan
- Annyira hiányoztál! Érezni akarlak! - erőteljesebben csókolgatott, majd a keze is ide-oda vándorolt a testemen, már - már szorított.
- Azt mondtam nem akarom! - emeltem fel a hangom,mire megfogta az állam és közel hajolt a számhoz.

- Ne ellenkezz, úgy kevésbé lesz fájdalmas! - lassú csókot nyomott ajkaimra. Az undor elfogott.
Belegondoltam abba, mi van ha ellenállok, annak csak fájdalmas végkimenetele lenne, és félő, hogy a kicsi baba látná kárát, talán még őt is elveszíthetem.

Azt viszont nem élném túl.

Hagytam, hogy Adam átvegye a testem felett az irányítást.
Nem éreztem semmit csak ürességet, és kiszolgáltatottságot.
Nem éreztem sem fájdalmat, sem egy cseppnyi élvezetet.. Csak tűrtem, ahogy a magáévá tesz.

Grace terve, úgy látszik sikeres lesz.

Másnap reggel iszonyú fejfájással, összegörnyedve ébredtem.
Adam nem volt a szobában, egy kicsit fellélegeztem.

Ahogy merengtem a semmibe, a plafont bámulva, elfogott a sírás.
Nem tudtam elfogadni, hogy ez legyen mostantól az életem. Egy ilyen élet, ahol fogságban, félelemben tartanak. Egy olyan élet, amibe önszántamból soha nem kezdenék.

Egy részem rémes bűntudatot érzett.
Elárultam, megcsaltam Andy-t, bár az utolsó, azt valaki más miatt tettem.
Bízom benne, hogy a mai vizsgálat is pozitív lesz, egy újabb reménysugár villanhat fel, ami Andy-hez köt. A szerelmemhez. Az életemhez.

- Mami.. - nyitott be bátortalanul a szobába Lucy
- Lucy, gyere kicsilány! - felültem az ágyon, a könnyeimet gyorsan letöröltem.
- Sírsz anyu? - fogta meg az arcom, majd az ölembe ültettem, átkaroltam őt.
- Nem szivem, nem sírok.
- Nem jöttél este.. Vártam, hogy gyere..
- Tudom kincsem.. - szipogtam - De te már nagy lány vagy, egyedül is menni fog az alvás!
- De én veled akarok!
- Szivecském..
- Lehetne, hogy ma velem aludj? - boci szemekkel nézett fel rám
- Meglátjuk szivem, rendben? Anyunak most készülődni kell, menj Mary-hez, biztos felébredt már!

Lábacskáit szedte egymás után.

Adam az asztalnál falatozta a reggelijét az édesanyjával. Mily' bájos..

- Jó reggelt édesem! - mondta Adam, majd felállt és megpuszilta az arcom. Grace tekintete fürkésző volt, idegesítő.
- Fiam, ma dolgunk van Emily-vel! Remélem nem gondd, ha elrabolom egy kis időre!
- Nem, dehogy! Hova mentek?
- Női dolgok.. Vásárlás, ez-az..
- Rendben. Én addig elintézem az eljegyzést. A hétvégén egybe is kelhetünk! - nézett rám, majd megfogta a kezem. - Remélem rám mered bízni!
Grace tekintetéről olvasni lehetett. "Nehogy rosszat merj mondani!" nézése volt.

- Részemről rendben.. - feleltem
- Remek! Indulok is, lesz ma egy megbeszélésem. Ja és Em, jövőhéttől bemehetsz dolgozni!
- Tényleg?
- Igen, majd együtt megyünk. - elmosolyodtam, ha nevezhetjük őszinte mosolynak..

- Maga is befog velem jönni? - néztem rá kerekedő szemekkel a nőgyógyásznál, mikor is szólították a nevem
- Mit gondoltál lányom? Jóhogy bemegyek veled!

Remek..

- Szóval doktor úr? Mi az eredmény? - kérdezte Grace türelmetlenül. Be volt zsongva..

Nekem inkább legbelül tombolt az izgalmam. Izgatottan vártam mi lesz, de egyben a félelem is ott motoszkált bennem.

- Nos, igen.. A kisasszony gyermeket vár. - felelte az orvos
- Nahát, ez remek hír! - jó hogy nem tapsikolt örömében. Bevallom én is nagyon örültem.
- Önnek volt egy vetélése igaz? - tette fel a kérdést
- Igen, még a lányom születése előtt.
- Azért ez a terhessége sem veszélytelen. Vigyáznia kell magára, ne erőltessen semmit, és kerülje a nemi együttlétet a második hónaptól a szülésig, legalább is ez lenne a legjobb.
- Olyan nagy a baj? - kérdeztem
- Jobb az elővigyázatosság. Ha betartja az előírtakat, akkor kockázatmentes terhesség lesz.
- Rendben doktor úr, így lesz! - mondta Grace
- Irok fel pár tablettát,ezeket napi rendszerességgel szedje. Fontos vitaminok a kicsinek!
- Értettem.. - feleltem,majd átvettem tőle a receptet.

- Ma ezeket váltsa ki! Felöltözhet, és mehetnek is!
- Úgy lesz, köszönöm!

Miután végeztünk, kocsiba ültünk, és visszaindultunk a birtokra.

- Most biztos örül.. - mondtam Grace-nek, az ablakon kinézve. Ő vezetett, az utat pásztázta a tekintetével, csak a szeme sarkából nézett rám.
- Persze, lesz egy unokám!
- Ő nem az öné! Nem Adam gyermeke! - ekkor lefékezett
- Vigyázz mit beszélsz! Ne akarj ujjat húzni velem, sem Adam-mel! Örülj, hogy megtarthatod a kölyköt, nekem köszönhetően! - de nagylelkű. Boszorka.
- Nem értem,mire jó ez e temérdeknyi gonoszság..
- Csak a fiam érdekeit nézem.
- Aha, persze.
- Igy van! Most pedig nem szólhatsz még egy hónapig arról, hogy gyereket vársz!
- Mégvalami?
- Ahhoz, hogy hihető legyen ez az egész, le kell feküdnöd a fiammal, de az orvos szerint nem kellene.. Másként nem hinné, hogy az övé a baba.. - teljes kétségbeesés látszódott az arcán
- Azon már ne fájjon a feje.. Túl vagyunk azon.. Szerencsére sérülésmentesen. Bár a lelki sérülések nem számítanak..
- Ez szuper! Egy problémával kevesebb! Szép munka! - micsoda elismerés.. A diplomám megszerzésekor sem kaptam ekkorát.

Új élet, új elvárások.
Vajon meddig bírom még ezt?