4. RÉSZ

28.2K 200 5
                                    

Ekkor felkeltem a fekvő helyzetből és enyhén széttárt lábai közé térdeltem, kezemben a már tűz – vörös farkammal és így folytattam tovább az önkielégítést. Annyira be voltam indulva, hogy nem bírtam ki, hogy legalább egy pillanatra ne érintsem hozzá kőkemény és már tiszta elő nedves hímtagomat, Rita lágy, hamvas kis szeméremdombjához, ami már szintén nagyon nedves volt a csókjaim hatására! 
Közelebb toltam magam és nedves, tűzforró makkomat behelyeztem csurom nedves kis puncijának szeméremajkai közé, és így mozgattam fel – le farkamat a kis édes vágatban. Éreztem, hogy Rita szinte – valami elemi ösztönnél fogva már – már rámozdul farkamra, épp az ellentétes irányba, mint amibe én mozdulok Szédülni kezdtem az izgalomtól, testem görcsberándult és iszonyatos erővel tört elő belőlem a ragacsos folyadék, pontosan hugom csupasz szeméremdombjára spriccelve! Én csak élveztem – élveztem és már azt hittem sosem lesz vége a spermafolyamnak, közben makkommal kentem szét a puha kis dombocskán az összes gecit ami kijött belőlem és úgy vertem a farkam, hogy már szinte fájt! Szinte az egész teste az én spermámtól úszott, de állati óvatosan csináltam mindezt, nehogy felébredjen.
Én úgy vettem észre, hogy Ő is elélvezett álmában hiszen nagyon szapora volt a lélegzete, s arra gondoltam, én okoztam neki élete első orgazmusát…
Hihetetlenül ki voltam már éhezve, de most ez egy darabig elég lesz – gondoltam, és fogtam egy puha ruhát mellyel óvatos mozdulatokkal törölgetni kezdtem a kis alvó testről a gyönyörnedveimet, miközben újra hatalmába kerített lelkiismeretem megszólaló hangja.
Nem sokkal ezután átölelve Ritát, sikerült mégis elaludnom.

A Mostohahúg   <BEFEJEZETT>Where stories live. Discover now