6. RÉSZ

23.4K 182 2
                                    

Hát persze, hogy az egyrészest vette fel, ami olyan tökéletesen mutatott rajta, mintha ráöntötték volna! Épp a napozóágy kinyitásával bajlódott, ezért odasiettem segíteni neki, közben még mindig a látványtól kábultan néztem, ahogy a kis vékony anyag ráfeszül és teljes egészében átlátszik testének minden részlete!
Lefeküdtünk a nyugágyra és süttetni kezdtük magukat a tűző napon, közben én a sörömet kortyolgattam és Rita testét bámultam egyfolytában, meredező szerszámmal a gatyámban! Nem tudtam betelni a látottakkal, mert élőben még sosem láttam senkit ilyen fürdőruhában!
Már úgy délután négy óra lehetett, de olyan meleg volt, hogy az első sör egyből a fejembe szállt a tűző napon. Rita szólt, hogy Ő is szomjas, hozzak neki valami innivalót. Elindultam befelé, és ekkor azt mondta :

Dani! Hoznál nekem egy sört meg egy vodkanarancsot?  Lééégysziii…

Apád megöl ha megtudja. - feleltem.

Jajj, ne légy már gyökér, úgy csinálsz mintha most innék először. Különben is anyud ma hajnalba repült apu után Londonba. Szerinted geccre ki a fasztól tudná meg? Egy teljes hétig senki se lesz itthon és ki akarom élvezni a helyzetet. Kurvára unom ezt az apáca életet, hogy be vagyok zárva és mindenki pisisként bánik velem.

Jól van na, ne baszogass, hozok én csak csodálkozom. - néztem rá kissé összehüzott szemöldökkel, mert ez nagyon nem egy Ritás viselkedés. Az eddigi kis szende kislány valahogy most egy másik arcát mutatta.

Ne csodálkozz, hanem inkább hozdd! - sürgetett egyre jobban, miközben a hűtő felé vettem az irányt.

Rita utánam kiált:
Dani, ma estére áthivtam két bff-em remélem tudsz tudsz titkot tartani és nem szólsz róla anyudnak mert tudod, hogy apu kitekerné a nyakam ha kiderülne, hogy gangelek.

A Mostohahúg   <BEFEJEZETT>Where stories live. Discover now