Kissed by the ocean {H. S.} Befejezett

54.fejezet

Oda téblábolok a kanapéhoz hogy egy kis lelkierőt gyűjtsek, tudom ennem kéne valamit, de stagnál az egyensúlyérzékem, nem tudom elérnék-e a konyháig.

Mindenki körülöttem ugrál, valaki a hátamat simogatja, néhányan hangosabban beszélnek. Azt hiszem a nevemet mondogatják, de talán a Mekiről beszélnek, nem tudom.

Számat nyitogatva próbálom kinyögni, hogy ételt hozzanak, de csak még zajosabban kezd el mindenki pánikba esni. Látom rajtuk, hogy nem értik mit akarok mondani, ami csak annyit jelenthet, hogy már nem beszélek ép mondatokban.

Valaki a kezembe nyom valami hideget, ami az üvegre emlékeztet. Sokáig tart a felismerés, hogy egy pohár vizet tartok a kezemben, de már emelem is a folyadékot a számhoz. Észlelem, hogy a hideg víz a farmeromra lötykölődik itt-ott, azaz remeg a kezem.

- Jóh, jól vagy'k. - Lihegem furcsa mód meghallva magam. Érzem, hogy tátogok és hang is jön ki a számon, de egy szót nem fogok fel a mondandóm többi részéből. Valaki megérthette mit mondok, mert egyből elugrottak tőlem és azonnal egy halom kajával tértek vissza. Megakadt Harryn a szemem, aki egy oszlopként állt messze tőlünk, a sarokban. Szája nyitva, halványan remeg szemhélya és ajka is. Valaki a számhoz emel egy szelet sütit, amit egyből rágni kezdek. Telnek a hosszas percek és én még mindig azon az egy szelet sütin nyammogok. Mindenki megőrülve liheg a nyakamban, kérdezgetik jól vagyok-e, mire döcögősen bólintok és ezt mindaddig, amíg az élet kezd visszaszivárogni a testembe. Kiélesednek a hangok és visszatér a felfogóképességem. A tarkómon éktelenkedő seb szépen lassan ugyanúgy csíp, mint amikor frissen szereztem. A hideg ujjperceim megtelnek vérrel, ajkam már nem remeg. Vége a rosszullétnek.

- Ally, gondolod, hogy be kéne vinnünk a kórházba?- teszi aggodalmasan kezét Naomi a vállamra.

- Nem- vágom rá egyből. Bármi bajom is van, csak nem lehet olyan vészes.

- Hát nem is tudom- szól közbe Zayn.- Az a seb eléggé vérzett, ráadásul rosszul is lettél, lehet vérveszteséged van.

- Nem , néha szoktak ilyen ájulásos rosszulléteim lenni- rázom a fejem.- Semmi komoly, tényleg.

- Mutasd a fejed- int Alex.- Majd mi eldöntjük szükséges-e  az ellátás.

- Srácok, tényleg, erre nin- akadékoskodok, de egy kéz határozottan előre dönti a fejem, hogy szemügyre vehesse a nemrég szerzett sebet.

- Uf, fuj- rántja el kezét undorodva Alex.- Ez elég csúnyán szét van nyílva, hogy bírtad ki könnyek nélkül?

- Nem olyan rossz, biztos csak mélynek tűnik.- Ellenkezem. Nem szeretném, hogy mindenki engem sajnáljon és körülöttem ugráljon.

Oldalvást rápillantok Harryre, aki még midnig a sarokban áll, mint egy darab fa. Perpillanat nem engem bámul, hanem helyette semlegesen a padlóra mered. Félek, hogy túl komolyan veszi ezt az egészet, és megint rongyababként fog kezelni. Az elején még aranyos, de egy idő után idegesítő, hogy a levegőtől is óvnak.

- Legalább csak autóval hadd vihessünk be, nem kell mentőst híni.

- Alex, mondtam már, nem oly-

- Ally.- Szakít félbe ridegen, még mindig a talajt bámulva Harry. Minden szem hirtelen felé szegeződik, észbekapva, hogy a fiú még mindig itt van.- Ne ellenkezz. Ha valóban olyan csúnya, mint amilyennek Alex mondja, akkor jobb ha lát téged egy orvos. Ne makacskodj.

- De....

- Ne. Makacskodj. -Fújja ki remegve a levegőt.- Beindítom az autót és beviszlek én. Én okoztam a sebet, én is fogom a benzint fizetni.

Nem ellenkezem. Harrynek nem. Még mindig nem értek egyet a döntésével, de beadom a derekam, ha attól megnyugszik. A fene a sebbe, még felőlem össze is varrhatják, csak Harry ne érezze magát pocsékul miatta.

- Gyere- kapja fel a kocsikulcsot, és hátra se nézve megindul a kijárat felé. Mindenki kerek szemekkel, meglepődve és hökkenten bámul utána, kivétel én. Nem számítottam más reakcióra tőle. Tudom mi megy le a fejében: most teljes egészével utálja magát és rideg lesz velem is, hogy ne okozhasson több sebet rajtam. Kár, hogy pont a távolságtartásával fogja elérni, hogy sebezhetőnek érezzem magam.

........................................

- Nem alszom nálatok- morogja Harry a kormánykereket markolva, a szemét az útról le sem véve.

- Baba, túl nagy dolgot csinálsz belőle. Nem volt szándékos- nyúlnék keze felé, de az utolsó pillantban meggondolom magam. A tudatalattim visszafog bármiféle érintéstől, ami Harryvel jön létre. Aztán, új céloktól felvértezve mancsom térdére rakom, próbálva leküzdeni az iránta érzett távolságtartást és félelmet. Nem hagyhatom, hogy ez uralkodjon felettünk. Harryt már ígyis becserkészte az ijedtség, ő már fél, hogy nem érhet többé hozzám, mert nem engedném neki.

- Mondj még valakit, aki ilyen sebet ejt a barátnőjén.

-Ah...- fújom ki fáradtan a levegőt.- Tudod, hogy léteznek ilyen férfiak, csak nem tudok róluk. És nem szándékos volt. Véletlenül tetted.

- Persze- horkan fel cinikusan.- Véletlenül bele lehet valakit bökni a vízbe, hogy utána össze kelljen varrni a fejét.

- Najó, összevarrták a fejem, de az a négy öltés...- kinek fájt, gondoltam magamban, de ekkora hazugságot még én sem tudtam kinyögni.

Harryvel hosszas három órát bent töltöttünk a kórházban, miközben a doki a fejemet varrta. Életemben nem éreztem olyan fájdalmat, olyan volt, mintha eltörték volna a csuklócsontod és azzal döfködnének egy nyílt sebet, amin kilátszik a húsod. Nem is bírtam könnyek nélkül, sziszegtem és pityeregtem, hiába volt bennem fájdalomcsillapító. Harry mindezt üveges szemmel végignézte, arcán egy megfejthetetlen, undorodó fintor, amit nagy valószínűséggel magának címzett látva, hogy mekkora szenvedést okozott nekem. Eddig is nehéznek véltem meggyőzni arról, hogy nem vészes ez a seb, nem még most, hogy hányingerrel gondol magára.

- Szállj ki kérlek. Én megyek haza.- Parkol le a házunk előtt. Még mindig nem hajlandó felvenni velem a szemkontaktust.

- Harry, ne csináld ezt- nyúlok kézfejéhez automatikusan.- Ne legyél ilyen vészmadár. Semmi bajom. Kicsit véreztem, de ez minden.

- Szállj ki.- Parancsol továbbra is mereven. Bár kezemet nem rázza le sajátjáról, nem fűzi össze ujjainkat. Úgy ül itt, mint egy élettelen hulla. Tehetek vele amit akarok, ő mégsem fog hozzám nyúlni.

- Nem.- ellenkezek. Tudom, hogy ezek után csak romlana a helyzet. Nem hagyhatom itt a kitudja milyen depresszív gondolatai társaságában. A végén még csinálna olyat, amit megbán.

- Ne ellenkezz.- Száll szembe határozottan, de mindenféle érzelem nélküli hangon.- Egy ideig nem fogsz a közelembe jönni. Úgyis szünetet akartál.

- De most nem akarok- mászok hozzá közelebb, paradoxon módra. Míg én testileg egyre közelebb kerülök hozzá, addig lelkileg mérföldek választanak el minket.

- Ha nem szállsz ki most azonnal, kiváglak.

Kezem hirtelen elrándul testétől. Szemeim kikerekednek, torkomon megáll a levegő. Harry továbbra is csak maga elé mered.

Talán ez lenne a legjobb. Talán tényleg haza kéne mennem, csakhogy mindketten tisztázzuk a fejünkben a dolgokat. Én, aki félig-meddig félek tőle, és ő, aki gyűlöli most magát. Talán valóban ez lenne a legjobb.

Kezemet a kilincsre teszem. Egy ideig még hezitálok, egyik felem nem akarja őt itthagyni, a másik már a házban van. Harry nem akar megállítani. Üresen bámul maga elé.

- Nem megyek.- Makacsolom meg magam utoljára.

- Akkor bántani foglak.- Néz rám Harry órák óta először. A szeme meggyötört, és fáradt.

- Nem, azt nem tennéd- suttogom elernyedten. Nem tudna bántani. Vagyis szántszándékból nem tudna.

Vagy igen?

- Akkor csak figyelj- indul meg keze felém, mire hirtelen kirántom a kilincset és kifordulok az autóból. Hátra sem merek nézni, egyből száguldok a bejárat felé.