Örökké az enyém /befejezett/

1. Camryn

Kinézek az autó ablakán, és nézem San Francisco-t elmosódni a szemem előtt. Lelki szemeim előtt újra és újra lejátszódnak a történtek. Ma is éppen úgy indult a napom, mint minden nyáron, minden nap. Reggel korán felébredtem. Elmentem a fürdőbe, lezuhanyoztam, majd kiléptem a kabinból és belenéztem a tükörbe.  Leszek valaha is ugyanaz? Képes leszek elmondani valakinek? Lehet valódi, normális életem? Lesz-e az életemben akár egy ember is, aki elfogad? Aki nem undorodik tőlem? Mert undorító vagyok. Gyűlölöm a testem. Minden egyes porcikámat. Bárcsak valaki más lennék! Vagy bárcsak egyáltalán ne léteznék! És akkor jött az érzés. Miért csinálom ezt? Sajnálom magam, mint egy szánalmas kisgyerek. Pedig vége lehet. Nem kell tovább szenvednem. Akár meg is halhatok.

Elmentem a reggeli sétámra, mint mindig. Megyek egy hatalmas körutat a városban, mert imádom beszívni a friss levegőt, és ahogy a szél belekap hajamba. Amióta két éve apához költöztem, rendszeressé váltak ezek a séták. Megnyugtattak, elfelejtették velem az életemet és csak a jövőre tudtam gondolni. Most azonban itt is utánam loholtak a felejthetetlen emlékek, melyek lelkem sebeinek okozói.

Ma megváltoztatom az utam. A patika épp ellenkező irányba van, mint a bolt, ahol ilyenkor mindig Emili a pénztáros. Vele már lassan egy éve ismerjük egymást, és egész jó barátságunk van. Nagyon jószívű, bár neki is vannak félelmetes gondolatai. Kiskorrában a szülei elhagyták, a helyi árvaházban nőtt fel, de ez nem állírotta meg abban, hogy teljes életet éljen. A barátjával, Derekkel és a kutyájukkal élnek együtt egy szép albérletben a közelben. Szerencsés, hogy van valakije, akivel tud beszélni a problémáiról.

Már majdnem befordultam a sarkon, amikor az utca másik felén észreveszek egy fiút. Körülbelül egyidősek lehetünk. Sötétbarna haja fényben világosabbnak látszott. Fitt volt, szélesek voltak a vállai. Akaratlanul is elképzeltem, vajon mi lehet a pólója alatt. Szeme éppen nem fekete volt, és egy lányt nézett. Engem. Szája szegletében mosoly játszott, ahogy végignézett rajtam tetőtől talpig. Mikor ismét a szemembe néz, pillantása olyan intenzív, hogy feszengeni kezdek.

"El kell tűnnöm innen, most rögtön!" gondolom magamban. Már éppen elindult volna felém, amikor én majdhogynem elszaladtam a gyógyszertár felé. Csak tettem egyik lábam a másik után, mikor azt vettem észre, majdnem elhaladtam a patika ajtaja mellett. Beléptem az üzletbe, és már éppen vettem volna elő a pénzem, de nem éreztem a zsaebemben. A francba! Otthon hagytam. Rendben. Akkor... gonolkodtam. Kénytelen leszek elvinni. Így hát odamentem a pénztárhoz. Egy idősebb nő volt a pult túloldalán. Ahogy rámmosolygott rózsavörös ajkaival, megpillantottam rúzsfoltos, sárga fogait. Gondolom nem vette észre, mikor reggel kicicomázta magát.

- Jónapot! - köszöntött. -Mit adhatok?

- Jónapot. - köszöntem vissza. - A legerősebb altatóból szeretnék egy csomagot. - mondtam. Kicsit döbbenten nézett rám, és úgy éreztem, ki kell magyaráznom magam ahhoz, hogy megkapjam a békéhez kellő eszközt. - Az apám nem tud aludni, és már mindenféle gyógyszert kipróbált, de egyik sem vált be. Úgyhogy elküldött ide, hogy kérjem a legerősebbet. - el is mosolyodtam a végén, hogy bevegye a kis mesémet. Mikor visszamosolygott rám, tudam, hogy megkapom, amit akartam.

- Egy pillanat. - mondta, majd megfordult, hogy kivegyen valamit. Megfordult, lerakta a doboz altatót a pultra. Éppen ütötte be a számokat a gépde, amikor én felkaptam a gyógyszert és kirontottam a boltból. Rohantam, ahogy csak tudtam, és hallottam, ahogy mögöttem lihegnek a biztonsági őrök. Befordultam jobbra a sarkon, gyorsan visszanéztem az őrökre, de nekiütköztem egy falnak. Nem is fal volt, hanem egy ember. A gyógyszer kiesett a kezemből a járdára, én pedig már estem volna előre, mikor valaki elkapott. Karok záródtak körém és felemeltek. Ekkor felnéztem. A világ, mintha megszűnt volna, ahogy belenésztem a majdnem éjfekete szemekbe. Szája vonallá prészelődött, de szeme sarkában összefutottak a nevetőráncok. 

Kiáltozást hallottam magam mögött. Hátranéztem, kirántva önmagam a bambulásból, és láttam, hogy az őrök majdnem ot vannak mellettünk. Pánikba estem, ijedten néztem a fiúra. Mintha olvasott volna a gondolataimból, felült a motorra, engem is magával rántva. Karomat a csuklómnál fogva dereka köré fonta. Hátranézett rám vigyorogva, majd elkapta a kormányt és két másodperc múlva már száguldottunk is San Francisco utcáin. Én annyira ledöbbentem, hogy fel sem fogtam, mi történt. Csak ültem ott, ijedten, és úgy szorítottam, mintha az életem múlna rajta. 

Már tíz perce mehettünk, mikor hirtelen lelassított, majd leállította a motort. Kinyitottam a szemem, amit észre sem vettem, hogy becsuktam. Észre vettem, hogy engem néz a szeme sarkából. Elpirultam, és elengedtem a derekát. Leszállt a motorról, a kezét nyújtotta felém. Egy pillanatig haboztam, majd engedtem, hogy lesegítsen. Mikor két lábbal voltam a földön, ismét felnéztem rá. Mosolygott, ahogy felém nyújtotta a kezét.

-Asher. - mutatkozott be.