Örökké az enyém /befejezett/

4. Camryn

Kinyitottam a szemem és éreztem valamit a hasamon. Vagy inkább valakit. Ugyanis egy férfi kezét pillantottam meg, mikor lenéztem. Teljesen pánikba estem a szemem előtt megjelenő emlékképektől, az anyámról, és a barátjáról, ahogy simogatnak, fogdoznak. Hirtelen nem kaptam levegőt. Éreztem, hogy elszorul a gyomrom és hányingerem van. Kirohantam a fürdőbe, magamra zártam az ajtót és addig hánytam, amíg teljesen üres nem lettem. 10 percig ültem a vécére hajtott fejjel, mikor valaki kopogott az ajtón. Erőt vettem magamon, felálltam, kimostam a számat és kinyitottam a zárat. Abban a pillanatban nekemvágódott a kemény fa, és seggre estem, sajgó homlokkal.

-Úristen! - hallotam egy ismerős, mély, bársonyos hangot. Felnéztem és abban a pillanatban Asher a karjába kapott. Mielőtt tiltakozhattam volna, letett az ágyra és aggódva fürkészte az arcomat. - Nagyon fáj? - kérdezte.

-Nem annyira. - nyögtem. Elmosolyodott, megsimogatta az arcom, majd felállt és bement a fürdőba. Mikor kijött, egy fájdalom csillapító volt a kezébe. Most vettem észre, hogy az éjjeliszekrényen van egy pohár víz.

-Tessék, ezt vedd be. - nyomta a kezembe a gyógyszert. Bevettem, lehajtottam, majd értetlenül néztem körbe az ismeretlen szobában. A falak bézs színűre voltak festve, az ággyal szemben pedig egy nagy szekrény állt egy tükörrel. Az ablakon halvány fény világított be, de gyanítottam, hogy csak azért ilyen erőtlen, mert be vannak húzva a függönyök. Ránéztem a lábamnál ülő fiúra.

-Hol vagyok? - kérdeztem teljesen összezavarodva.

-Nálam. - mondta. - Tegnap este nem tudtad abbahagyni a sírást, úgyhogy ide hoztalak. Aztán álomba sírtad magad a karjaimban. - mosolyodott el, mintha egy kellemes emléket idézne fel. De ez nem lehetett kellemes. Senki nem örül neki, ha egy szánalmas bőgőmasinát haza kéne vinnie, ráadásul még pátyolgatnia is kellene. Jaj, istenem! Most biztos azt gondolja, hogy egy hisztis kis csitri vagyok. De jó!

-Sajnálom, hogy így rád akaszkotdam, már megyek is... - kezdtem magyarázkodni. Körbenéztem ls rájöttem, hogy nem a saját ruhám van rajtam. Kérdőn néztem Asherre, aki értetlenül nézett rám. Felpattantam, velem egyidőben ő is utánozta a mozdulatomat. Mellkason löktem.

-Hol a ruhám? Miért van rajtam a pólód? Miért hoztál egyáltalán ide, ahelyett, hogy hazavittél volna? Még csak meg sem kérdezted, hogy hol lakom igaz? - kiáltottam, és folytattam volna a tombolást, ha nem ragadja meg a derekam, ránt magához és a számra tapasztja a száját. Elkezdtem vergődni, míg meg nem nyalta a számat, ezzel bebocsájtást kérve. Megadtam neki. Amint a nyelve becsusszant ajkaim közé alábhagyott az ellenállásom. Belesimultam a karjába, amivel egyre szorosabban ölelt. 

Hirtelen az agyamba áramlottak az emlékek arról, ahogy anyám bántalmazott, ahogy reggelente arra keltem, ahogy azt suttogja a barátja, milyen undorító a testem, és hogy azt sem érdemlem meg, hogy rámnézzenek. Hogy csak azért vagyok velük, mert még apámnak sem kellettem. Ahogy elérték, hogy én sajnáljam őket, amiért velem kell élniük. Egy lelkileg labilis lánnyal, akit senki nem képes szeretni, annyira gyomorforgató.

Kirántottam magam Asher karjai közül, és olyan hirtelen engedett el, hogy seggre estem. A kezembe temettem az arcom és zokogni kezdtem, miközben értelmetlen dolgokat motyogtam. Nagyszerű. Már megint bőgök előtte.