Az Alakváltó és a Boszorkánymester

14. fejezet

Ervin unottan bámulta a mulatozó embereket a nyárzáró fesztiválon. Egész nap lóháton ült, egy eseménytelen napot tudhatott a magáénak, ami bosszantotta. Elpazarolt nap volt ez is, mert a háttérben nagy probléma bontakozik ki szépen lassan, és ő képtelen felkészülni rá, hiszen olyan felelősséget vállalt, ami hátráltatja a valódi kilétében.

Haszontalan időtöltésnek tartotta, hogy az embertömeget figyeljék, kiszúrva a randalírozó részegeket. Bárki mást küldhettek volna oda, valamiért mégis rájuk esett a parancsnok választása, és barátja lelkesedése miatt inkább nem befolyásolta a felettese elméjét, hogy mást válasszon ki. Egyetlen dolog miatt gondolta, hogy érdemes eljönniük az eseményre; az alakváltókkal akart pár szót váltani. Nem találkozott még mindegyikükkel, ezért remélte, hogy megjelennek. Az sem volt elhanyagolható szempont, hogy szabadtéren rendezték meg a fesztivált, így démonok is felbukkanhatnak. Akkor végre jókor lesz jó helyen.

A nap már alacsonyan járt, kezdett hűlni a levegő, és lenge szél járt körbe a házak között. Ervin úgy érezte, már több órája álltak az emelvény szélén, pedig még csak egy óra telt el.

– Nézd, milyen jól szórakoznak – mondta Benedek sugárzó mosollyal. – Miért nem tudsz egy kis örömet meríteni ebből?

– Örüljek annak, hogy figyelhetem a csőcseléket? – válaszolta maró gúnnyal.

Benedek rosszallóan ciccent.

Ervin közömbösen végignézett a környéken. Látta, hogy Emília és Margit közeledik feléjük. Kihúzta magát, úgy nézett le a két lányra, akik nem sokkal előttük megálltak. Emília rájuk mosolygott, aztán kicsit hátrált, ahogy felpillantott rá.

– Üdvözlöm a hölgyeket! Miben lehetek a segítségükre? – szólt Benedek készségesen.

– Arra gondoltam – kezdte Margit a legcsábosabb pillantását bevetve, egy hajtincsét csavargatva az ujja körül –, hogy nem lenne-e kedve velem táncolni ma este?

– A szabályzatunk tiltja a táncot szolgálat közben – felelte ridegen Ervin.

– Megnézném én azt a szabályzatot, ahol ez pontosan benne van – vágott vissza Emília.

Ervin valóban füllentett, de nem akarta, hogy barátja egész este hölgyekkel hetyegjen a parketten, miközben ő díszpintyként áll ott, egy helyben.

– Esetleg később, ha még itt lesznek, és mi már végeztünk. – Benedek lehengerlően beszélt. A lány közelebb lépett hozzá. – De csak egy tánc.

– Ígéri? – kérdezte Margit lesütött szemmel, kacér mosollyal az ajkán.

– Önnek bármikor – felelte Benedek, majd megcsókolta a lány kezét.

Margit elpirult. Örömujjongásban kitörve fordított hátat nekik. Emília mindkettőjükre ránézett.

– Ne aggódjanak, nekem nincsenek ilyen igényeim. – Ezzel távozott.

– A kicsi lánynak jól felvágták a nyelvét – súgta Ervin a barátjának. Tekintetével követte Emíliát.

– De nem mondhatod, hogy rád kényszeríti magát – nevetett Benedek.

Valóban nem. Pedig akkor talán jobban megismerhetné. Ha Emília táncolna vele, talán elbeszélgethetnének, hogy megtudja, pontosan milyen feladatokat kaptak. Jobban rálátna, milyen veszély leselkedik rájuk – töprengett Ervin. Egy pillanatra sem vette le a szemét Emíliáról, aki időközben egy több fiúból álló csoport középpontjába került. Ervin reménykedett benne, hogy csupán barátságot ápol azokkal az alakokkal. Bár így is aggasztotta, milyen sóvárgó pillantásokat vetettek rá.