Az Alakváltó és a Boszorkánymester

17. fejezet

A napok csendesen teltek az erdőben. A parancsnok minden eligazítás alkalmával újabb eltűnt személyekről számolt be, de a katonák nem találták meg őket.

Ervin sokszor vállalta az éjszakázást, olykor maga ment a szokásos körútja után vissza az erdő mélyére, abban a reményben, hogy talál valamit. A Buconnal való találkozás óta nem tapasztalt másvilági aktivitást, így az átjáró helyét homály fedte. Emésztette, hogy hiábavalónak tűnt minden próbálkozása, még mágia bevetése sem vezetett a nyomára. Nyilván Rotmüller gondoskodott róla, hogy megfelelően elrejtse előle. Kudarcba fulladna a terve, ha Ervin idő előtt bezárja.

Az egyik fülledt meleg nap után Ervin este hazatért. Az egyenruhában nehezen viselte ezt az időjárást, alig várta, hogy letisztálkodjon és pihenjen egy kicsit.

Belépett a lakásba, bizsergés járta át minden porcikáját. Idegen mágia friss nyomát érezte a levegőben, lágy szellő lengte még körbe a bútorokat, pedig nem volt nyitva egy ablak sem. Egyenesen a szobájába ment, ahol az íróasztaláról a papírjai lehullottak, a földön hevertek szanaszét, az ágytakaró egyik sarka felhajlott. Egy szék felborult, az azon tartott ruhák a szőnyegre kerültek. Egyedül a szekrények álltak érintetlenül a fehér fal előtt, illetve egy zöld csíkos szövettel burkolt fotel, mely a sarokban állt. Ervin az ajtóból körbejáratta tekintetét a helyiségben, hogy meglássa, ki okozta a zűrzavart. De nem volt ott senki. Beljebb sétált.

Az íróasztalán egy díszes boríték hevert neki címezve. Erdődy Kristóftól érkezett, aki a Varázsló Tanács magyarországi tagja volt, ráadásul az első számú döntéshozónak számított. Ervint aggodalommal töltötte el, hogy ő írt neki, ezért gyorsan feltépte. Ismerőse kacifántos kézírásával találta szemben magát, melyet helyenként nehezen olvasott ki. A levélben ez állt:

Drága Barátom!

Nagy a baj. A Tanács elfogadta, hogy a Rotmüller fiú a tagjaink közé kerüljön.

Mindezt öt napja foglalták törvénybe, oly módon, hogy nagyobb jogkörrel vehessen részt a gyűléseken. Így már az ellenállásunk nélkül is képesek megszavazni törvényjavaslatokat. Mellékeltem a törvény egy példányát.

Nagyon kérlek, ha módodban áll, cselekedj!

Baráti üdvözlettel,

Kristóf

Kristóffal tavasszal találkoztak utoljára, mikor újra megkérte Ervint, hogy Rotmüller Valériát kapja el valamilyen úton-módon, mert túl sok területen avatkozik be a varázslók közigazgatásába. Nő létére olyan szálakat mozgatott meg, amelyhez nem volt joga. Így Ervint már nemcsak a felmenőik múltja miatt zavarta ez a perszóna, hanem az állandó háttérben való furkálódása is aggasztotta.

Ervin bosszúsan tette le az asztalára a levelet, a fiókból egy tiszta papírt és a töltőtollát húzta elő. Az íróeszköz egyszerű darab volt, de nagyon szerette, mert hosszabb irományt is megírhatott vele anélkül, hogy újra kellett volna töltenie.

Cirádás betűkkel, németül írta meg a mondandóját, amit egyenesen a Főtanácsosnak címzett. Ebben előjoga alapján - ami minden ősmágusnak kijárt - kérte a törvény hatályon kívül helyezését. Ervin gondosan összehajtogatta a levelet, egy borítékba csúsztatta és megcímezte. Letette az elkészült irományt az asztalra, kezét rátéve a címre gondolt. A papír körül fehér füst jelent meg, majd eltűnt a keze alól.

Öt nappal később Ervint ugyanaz a minden porcikáját átjáró, bizsergető érzés kerítette hatalmába, amikor belépett bérlakása ajtaján. Az asztalán egy sárgás, vastag boríték hevert, melyet viasszal zártak le, rajta a Varázsló Tanács baglyos, oroszlános címerére ismert, bár meglehetősen hanyagul nyomták bele. Türelmetlenül tépte fel.