Az Alakváltó és a Boszorkánymester

18. fejezet

Emília rettenetesen fáradt volt. Hanyagul összekötötte haját, fonattal most nem bajlódott. Magára kapta legkényelmesebb, kissé bő ruháját. Apja mogorván méregette már kora reggel, így nem volt kedve a csevegéshez, a szemkontaktust is kerülte. Elvégezte az otthoni teendőit, aztán szokásához híven a piacra ment.

A piactér mellett Margit már várta.

– Hol voltál tegnap?

– Na vajon hol? – morogta Emília.

– Apukád azt mondta, hogy a szerelmeddel. – Kérdőn nézett Emíliára, de ő rá se hederített. – De neked nincs senkid...

– Erről neki nem kell tudnia. Úgyhogy ha legközelebb ilyet kérdez, csak helyeselj – morogta halkan Emília.

– Jó-jó, nem mondtam neki, hogy nem – védekezett Margit széttárt karokkal.

Emília a megszokott pultjához sietett, kapkodva dobálta ki sovány áruját. Szeme környékét masszírozta, hogy ezzel tartsa magát ébren.

– De meddig akarsz neki hazudni? – érdeklődött halkan Margit.

– Nem tudhatja, mit csinálok! – jelentette ki nyomatékosan Emília. – Viszont valakit meg akar ismerni. – Nyúzottan nézett maga elé. Ma a bájos mosolyt nem sikerült arcára csalnia.

– Mutasd be neki Ervint. András mondta, hogy milyen jót beszélgettetek a fesztiválon. – Margit elnevette magát.

– Ez most remélem, csak viccnek szántad. – Emília arcára kiült a döbbenet. Bár a múltkori beszélgetésük enyhítette az ellenszenvét, de nem hitte el a segítő szándékot. Mégiscsak egy katonáról volt szó. Ugyan, mit tudhat egy boszorkányról? Hogyan kaphatná el?

– Azért megnéztem volna. – Alig bírta abbahagyni a kacagást. – Apukád biztosan örülne, ha egy ilyen férfit mutatnál be párodként.

– Ez kizárt. Katona szóba sem jöhet. Így is azzal nyaggat, hogy miért töltöm az éjszakáimat valakivel...

– Nem bír aludni?

– Nem. Úgyhogy most figyel. Sokkal jobban, mint eddig. Nagy bajban leszek. – Emília gondterhelten felsóhajtott. Egyre nehezebbnek érezte a mellkasát, és nem tudta eldönteni, hogy a feszültség okozta szorongás okozza, vagy a kimerülés határán billegő állapota.

Emília karba tett kézzel várta a vevőket. Messze nem volt az a jó kedélyű, bájos lány, akihez szerettek odamenni. Ennek ellenére Margittal karöltve sikerült hamar megszabadulnia a zöldségektől, így hamar koncentrálhatott újra a küldetésre.

Miután otthon megcsinálta ügyes-bajos dolgait, valamint apjának is előkészített mindent, útnak indult a palotához. Már csak a személyzetet akarta megfigyelni, hogy megtudja, a kulcsot hová rejtik, és találjon egy megfelelő időpontot, mikor befejezheti ezt a cseppet sem kellemes küldetést.

Beborult az ég, mire odaért az épülethez. Eleinte madárként pihent az egyik fán, türelmesen figyelt. A konyhának csak egy részét látta be. Leszállt, egérré alakult, hogy az egyik szekrény alatt meglapulva vegye szemügyre őket. Csak úgy, hogy véletlenül se lássák meg, mert fáradt volt egy újabb meneküléshez.

Már órák óta várt, mikor megjelent a komornyik. Hallotta, ahogy a kulcscsomó zörgött minden lépésénél, de nem látta, hol őrzi. Tekintetével követte a mozdulatait. Úgy tűnt, más nem férhet hozzá a kulcsokhoz, mert ha kellett valami az éléskamrából, akkor neki szóltak mindannyian.

A megfigyelés közben beesteledett. Emília látta az ablakon át és érezte, mert már kopogott a szeme az éhségtől. Főleg miután egy konyhában pihent, ahol finomabbnál finomabb ételek készültek. Az illatok bódítóan kerítették körbe. Bármelyik fogást szívesen megkóstolta volna.