Az Alakváltó és a Boszorkánymester

15. fejezet

Emília meglehetősen keveset aludt, ennek ellenére már ötkor felkelt. A fesztiválon történt megpróbáltatások után már csak a feladatára akart koncentrálni, hiszen nem maradt már sok ideje.

Barátnőjét ébresztgette, nem érdekelte, mennyire másnapos. Margit kócosan ült fel a matracon. Értelmes beszéd helyett csak halk, morgáshoz hasonló nyöszörgés hagyta el a száját. Felkapta a párnát, fejére húzta, és visszadőlt.

Emília már a szokásos kontyba rendezte a haját, magára öltötte hétköznapi ruháját. Bosszankodva nézett le Margitra.

– Kelj fel! Ki kell mennem a piacra, te pedig elmész Andráshoz és Benedekhez is, hogy bocsánatot kérj – dohogott.

Barátnője csak nyüszögött, ezért lerántotta róla a paplant.

– Nem viccelek! Mire visszajövök, szedd össze magad! – Emília kiviharzott a szobából.

Elhaladt a lakóépület és az istállók mellett, megállt a kertkapunál. Körbenézett a veteményesen, szomorúan lehorgasztotta a fejét. Már látható jelei voltak annak, hogy mennyire elhanyagolta a földet; a terményeket túlnőtte a gyom. Kedvetlenül felsóhajtott, gyorsan felszedett pár zöldséget, amit kivihetett a piacra. Kapkodva dobálta be a dolgokat a fonott kosarakba.

Mire visszaért a házba, apja a konyhában ült. Margit még mindig a matracon vergődött.

– Itt maradsz apámmal, ha nem szeded össze magad rögtön – fenyegette meg Emília.

Erre Margit kipattant az ágyból, de megszédült a hirtelen mozdulattól, lába beakadt a földön heverő paplanba, mire hangos puffanással elterült a padlón. Hangosan felnyögött.

– Minden rendben, lányom? – Márton az ajtón kopogtatott.

– Igen, csak Margit elesett – felelte Emília bosszúsan, és talpra rángatta barátnőjét. – Még elkészítem a reggelit. Annyi időd maradt – riogatta.

– Eljönnél velem? – nyöszörögte Margit.

– Hová?

– Benedekhez. Elkísérnél? – Kerek szemekkel, lebiggyesztett ajakkal meredt barátnőjére. – Andrással megbeszélem majd a dolgokat, de Benedek... ő más.

Emília dühösen elfordult. Hihetetlen, hogy a régi jó barátjuk ennyire háttérbe szorult egy katona miatt. Ugyanakkor, mivel a legjobb barátnőjéről volt szó, a szíve abba az irányba húzta, hogy megtegye neki ezt a szívességet.

– Legyen, de csak a piac után – felelte Emília. – Különben hová tenném a terményeket. Meg, ha egyáltalán otthon lesz. – Ódzkodott egy katonát a lakásán meglátogatni. Margit bármit megtenne annak az alaknak, így neki, Emíliának kell észnél lennie megint.

Annyira nem hiányzott számára ez. Ideje sem volt erre, de miután nem tudott segíteni a feladat teljesítésében barátnőjének, úgy érezte, ennyivel tartozik neki. Apró kárpótlás csupán, amely annyira elég, hogy a saját lelkét megnyugtassa.

Miután Emília eladta azt a kevés terményt, amelyet nagyon rövid idő alatt sikerült összegyűjtenie, valamint barátnője hazasietett, hogy átöltözzön, elmentek a bérlakáshoz, ahol a katonák éltek. Megtudták, hogy a két katona egy lakást bérelt, így Emília tartott tőle, hogy Ervinnel is összefutnak. Furcsán viselkedett a nyárzáró fesztiválon, úgy érezte, mintha követné őt, ezért Emília legszívesebben minél távolabb elkerülné a férfit.

A szürke vakolatú ház előtt megtorpant. Már nem volt visszaút. Emília mély levegőt vett, és miután épp nyílt az ajtó, köszönetet mondva besurrant. Barátnőjét maga elé engedte az épületben.