Hogy Lett Volna Ha... Szjg [BEFEJEZETT]

Reni és Cortez összejönnek Barátok, május 11. 1/1 Cortez szemszöge

Május 11., kedd

Egy hete, az osztálykirándulás óta másra sem tudok gondolni, csak Renire. Mindig visszaidézem az emlékeket a parti gitározásról, az éjszakai „ki bírja tovább ébren" játékról, arról, hogy ott, akkor egy pillanatra megfogtam a kezét, mert éppen nem látta senki. Hogy a vállamra hajtott fejjel aludt a vonaton visszafelé. Aztán eszembe jut, hogy Neményi várta a pályaudvaron, és a vigyort a fejemről a csalódottság mossa el.

Elég durva nap, ez a mai. Néhány pillanatig tényleg azt éreztem ma, hogy elveszítettem Őt, végleg. Pedig már azt hittem, hogy jó úton haladok a szíve felé. De Ő mégis Neményit választotta.

Meg akartam szerezni az irodalom kettest, ezért a könyvtárba mentem Kardosnak segíteni. Oké, nem is érdekelt az irodalom, csak tudtam, hogy Reni is ott lesz. És vele akartam lenni minél többet, mióta tudom, hogy szeptemberben már erre nem lesz lehetőségem.

- Rendbe, akkor a leadott könyveket tegyétek fel a helyükre. Menni fog? – Adta ki az utasítást Kardos.

- Megpróbálhatom. Talán ismerem az ábécét- gúnyolódott Dave.

- A jegyeidet elnézve nem vagyok benne biztos – kontrázott a tanár.

Reni éppen egy kartondobozt próbált felemelni, ami tele volt könyvekkel, mikor odaugrottam hozzá, hogy segítsek.

- Kösz – mondta mosolyogva, mikor elvettem volna tőle a dobozt. Csakhogy Neményi is ugyanezt akarta, így amikor, „nekem tök mindegy" fejjel elengedtem a dobozt, annak tartalma a földre hullott. Persze ki a hibás megint? Én, hát hogyne.

- Antai- Kelemen, mi lenne, ha nem rombolnál?

- Elnézést – válaszoltam, és leguggoltam a könyvekért. Reni segített összepakolni.

- Oké, viheted.

Majd elindultam a polcok között, mikor a mártír Neményi Kardoshoz lépett.

- Elnézést, de én most inkább elmennék.

- Rendben, ez nem kötelező

Kiléptem a polcsor mögül.

- Neményi, ne csináld a fesztivált, majd én lépek. Ez úgy sem az én világom – mondtam és kisétáltam a könyvtárból.

- Hé, várj már meg! – kiáltott utánam Reni és rohant, hogy utolérjen. – Mi a bajod neked? – kérdezte szemrehányón.

- Mi? Nekem? – kérdeztem vissza röhögve. Hogy mi bajom van? Az, hogy próbálok minél több időd veled lenni, amíg tehetem, de nem tudok, mert Nemény állandóan ott van. Hogy szerettem volna elmondani, hogy mennyire szeretlek, amíg itt vagy. Ezeket persze nem mondtam ki hangosan. – Semmi. – na és most pont úgy teszek, mint a csajok, amikor a pasijuk megkérdezi őket, hogy mi a baj, ők pedig benyögik a semmit. Pedig látni rajtuk, hogy van valami, csak az őrületbe akarnak kergetni.

- Oké, tudod mit? Nem érdekel. De felejtsd el Arnoldot.

De nem tudom, mert bármit csinálok, ott van.

- Minden erőmmel azon vagyok – mondtam gúnyosan.

- Ez nem vicces. Állandóan szekálod, mindig kötözködsz vele és folyamatosan megalázod! – szólalt fel Neményi védelmében.

- És most jöttél, hogy rám szólj?

- Igen! Hogy hagyd őt békén!

- Rendben. Még valami? – kérdeztem mosolyogva.