Második rész.

527 23 0
                                    

Míra szemszögéből nézve•

Reggel érdekes módon nem kelt fel Mark, tegnap éjjel részegen jött haza és üvöltözött velem, amiért nem szeretnék vele szeretkezni sem gyereket, legutóbbi szeretkezésünkor ami kb fél éve volt, sem húzott védekező gumit, de én szedem a tablettákat, hogy véletlenül se essek teherbe.

Elhiszem, hogy fáj neki ez a dolog, de ha tovább erőlteti össze pakolom a dolgaim, és itt hagyom azzal a lendülettel, az én testem és én fogom meg szülni, hagyj tudjam már mikor készül fel a saját testem erre az attrakcióra.

Felvettem kék ingemet, és fekete nadrágomat, szokásosan emberi formát öltöttem, és elindult le a lépcsőn, Mark ideges hangját hallom ahogy nevemet szólítgatja, és eltöri a kis asztalon lévő vázát. Még mielőtt le ért volna a nappaliba, el távoztam az épületből, amikor részeg és másnapos félek tőle.

Helyszínre érve egy luxus ház fogadott, másnapos és hiányos öltözetű fiatalokkal volt teli az udvar, fejükről sütött le az értelem, ne essék félre értés, én is voltam fiatal én is voltam bulikba, de sosem értettem azokat akik le itták magukat a sárga földig,egy buli a hangulat miatt legyen jó, ne azért mert nem tudod hol vagy, és nőként tudom, hogy a lányok nagyobb veszélynek ki vannak téve ilyenkor, ha csoportosan mentetek úgy is menjetek haza és figyeljetek egymásra, ez minden szülőtől elhangzik, és ha akkor nem is látod be, de amikor fel nősz be fogod látni, hogy mekkora igazság és védelem alá helyezed magad.

Beljebb érve két női holttest fekszik meztelenül, a többiek ki dülledt szemmel vizsgálják.

~ Á! Míra és Scarlett! Végre, hogy itt vagytok! - örvend nekünk Angel mi pedig bólintunk és várjuk az információkat.

~ Szóvaaal, a két áldozat 16 és 17 éves, Rossie és Tessa Hedvig. Együtt jöttek és el keveredtek aztán valaki végig húzta őket a padlás téren és ledobta az emberek közé ahol az illuminált fiatalok szét taposták őket, dulakodásnak számos nyomai láthatóak,de nehéz kivenni a sok lábbeli érte ütés miatt. Többet majd Scarlett tud mondani ha be vitték őket a bonc terembe. - hadarja el Angel és tovább vizsgálja a helyszínt.

Két fiatal lány, ha nem ittak volna ész nélkül most nem feküdnének itt.
Kiáltozásra legyünk figyelmesek, valószínűleg a lány apja és anyja hisztérikusan üvölt mindenkivel akiket csak értek, és ekkor jutnak el hozzánk.

~ Maga a nyomozó? - kérdezi ingerülten az ötvenes éveiben járó hölgy.

~ Igen, Míra Smith.. - vág közbe és elkezd mutogatni az ujjával felém.

~ Maga ölte meg őket, biztos vagyok benne. - kérdően nézek felé, ahogy nekem akarna támadni, mégis miért tettem volna?

~ Ismerem a hölgyet, bármennyire is őrült, nem tenne ilyet senkivel sem, megnyugodhat. -ez az a hang, amit három éve nem hallottam, ez a gúnyos megszólalás, de ez.. Ez nem lehet, nem lehet, hogy ő az. Apró mozdulatokkal meg fordulok a hang irányába és ekkor meg pillantom a nyomozót. Vissza tért.

Sokszor elképzeltem, milyen lenne ha újra össze futnánk, és most itt van, szemeim kinézetén pihentek, nem változott sokat, talán az idő elteltével sokkal férfiasabban fest, és egyre jobban szívdöglesztő. Te jó Isten Míra, hagyd abba.

Hirtelen el kapom tekintettemet és vissza fordulok a kiakadt párhoz, és próbálok rájuk koncentrálni teljes erőmmel.
Közelebbről meg csap a nyomozó erős férfias illata és egy pírral az arcomon konstatáltam, hogy mellém lépett.

Milyen érdekes, hogy három év után is ugyanazokat az érzéseket képes kihozni belőlem. Jó oké elég volt! Nekem barátom van, neki pedig felesége és gyermeke.

Vörös rózsa (II. fejezet) Where stories live. Discover now