Vörös rózsa (II. fejezet)

Tizenegyedik rész.

•Míra szemszögéből nézve•

~Most, hogy így össze gyűlt a gyülekezet, bele is kezdhetnék,bár nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar találkozunk,Míra. -nézett mélyen a szemembe és csak sziszegte ki a szavakat, az undor ami elfogott vele szemben kiült az arcomra, le se tudnám tagadni, hogy gyűlölöm ezt a nőt.

~Mit akarsz Argen? Megmérgezni? Lelökni egy kocsival együtt? Vagy esetleg már lett egy jobb terved? - nevetek fel gúnyosan, arca hamar eltorzult amikor felsoroltam, és ezzel kinyilvánítottam mit is tudok a tervéről.

~Te idióta! Ki fecsegted neki? Tudtam, hogy nem kellenne rád bíznom, ugyanolyan vagy mint az apánk, felelőtlen és megbízhatatlan. - indul meg Alex felé, aki vállat rántott, és a feszengő lányt próbálta lefogni.

~ Gyere Míra menjünk. - fogta meg a kezemet a nyomozó és húzott el a helyről, én lefagyva állva nézem, ahogy a két testvér pár neki esik egymásnak, pontosan csak Argen ütlegeli Alex bátyját, aki fagyos tekintettel tűri, egyszer még rám pillant, de hamar elkapja tekintetét amikor a szempáramba néz.

Elindultunk de nem haza felé hanem egy kávézóba, nyomozó látszólag feszült, az út alatt egyikünk sem kezdeményezett beszélgetést, túlságosan makacsok vagyunk egymással szemben.

Amikor ki szerettem volna kinyitni a kocsi ajtaját, nyomozó hirtelen becsukta, és ott tartva kezeit felém vette tekintetét.

~ Míra, ne haragudj rám. Nem tudod milyen nehéz nekem.

~ Neked?! - háborodtam fel.

~ Könyörgöm, én játszok mindennap az életemmel, én keveredek mindig halálos jellegű játékokba, te pedig képtelen vagy informálni engem a veszélyekről, tudtad, hogy Argen itt van és hogy mit tervez, tudtad, hogy a bátyjánál fogok kikötni,tudtál mindent. Nem veszed észre mennyire irreális amit mondasz?! Tudod, sosem fogom elfelejteni, hogy 3 évvel ezelőtt, Elliet választottad, helyettem. Most is az életemmel játszol, és még a szemed sem rebben meg, tudod, sokkal rosszabb vagy mint a maffiák, ők tudnak másra is gondolni Argennek fontos volt Johnson, bátyjának meg Argen, de neked én sosem voltam annyira fontos hogy tényleg megvédj, vagy hogy végre normálisan kezelj.
- Hosszú kiakadásom után, fagyos tekintettel ki szálltam az autóból, becsuktam(inkább becsaptam) annak ajtaját, és bementem a kávézóba.

Kikértem egy hosszú kávét, és egy pék sütit, szükségem van az energiára, most hogy elromboltam a nyomozót. Vegyes érzelmekkel küzdöttem magamban, de egyszerűen már nem tudom, ki iránt mit érezzek vagy kinek higyjek. Legjobb, ha senkinek, és járom a saját utam, pontosabban Argennel még ezt le kell harcolnunk, de már nem tud semmivel zsarolni. Szerettem a nyomozót, Sőt szeretem is még mindig, de nem érzi a tettek és a szavak súlyát sem.

Gondolataim cikázásából a főnök hívása, zökkentett ki, nem haboztam egyből felvettem.

~ Smith, van egy újabb nyomozás, viszont egy kis gyereket kéne elszállásoznod.

~ Komolyan? Épp életveszélyben a saját életem, nem keverhetek bele egy kisgyereket. - háborodtam fel.

~ Smith, ez parancs. 1 óra múlva vedd át a gyereket, vitát nem nyitok. A nyomozással kapcsolatban lesz egy dossziét nézd át és kezdj neki. - hadarta el, és lecsapta a telefont. Hát ez fantasztikus, örülök mint majom a farkának. Scarlettet útközben felhívtam, hogy hívja fel a hotelt hogy még mindig áll e a szerződésünk, hogy ott lakom, amire a válasz igen volt, legalább a lakás rész letudva.

Elmentem a kisfiúért aki nem lehetett több három évesnél, gyönyörű kék szemei voltak, szőke haja és kis gödröcskéi, ennivaló kis jószág, útközben beugrottam a boltba ahol vettem a gyerköcnek enni valót, és haza felé vettem az irányt, otthon lecuccoltunk, és elkezdtünk játszani, igen játékot is vettem neki, nem bírtam megállni, és ahogy őrült neki, csak még többet vettem, ki fog fosztani.