Érzelmekből karó [Befejezett]

7. Fejezet - Polcot töltünk

Délután elérkezett az első munkanapom, amikor is csalódottan tapasztaltam, hogy Zsófival kerültem egy műszakba. Ahogy láttam egyébként, ő is ugyanígy érezhetett, miután megpillantotta, hogy szerény személyem lép be a „csak munkatársak" felirattal ellátott ajtón; legalábbis a szemforgatásából erre következtettem. Éppen a lányok öltözőjéből jött ki egy fekete pólóban és egy szimpla farmerben. Kis névtáblája most is rajta volt; ez alapján szólítottam meg először. A pár másodpercig tartó szemkontaktus után inkább elmentem a saját irányomba és nem foglalkoztam tovább a lánnyal.

***

– Miért rühellsz ennyire? – kérdeztem, miközben együtt töltöttünk fel egy polcot.

– Ezt meg hogy érted? – Meglepetten kapta rám a tekintetét, amiből semmire sem tudtam következtetni. – Én nem rühellek, csak nem kedvellek, mert tudod, mit csinálok a „szabad időmben" és simán lebuktathatsz – mondta, amin csak forgattam a szemem. Azt hittem utál, de ezek szerint csak beakadt az arca a „ásd el magad" beállításon.

– De megmondtam, hogy nem fogom kikotyogni másnak. Nekem az nem is lenne hasznos, mert a végén te is beköpsz. Ez egyáltalán nem győztes szituáció – magyaráztam neki, amire ő is elgondolkodott. – Plusz ennyire nem is érdekelsz – vontam meg vállamat.

– És ezek után csodálkozol, hogy nem bírlak... – motyogta.

– Most mire utalsz?

– Hagyjuk! – fogta fejét.

– Amúgy nem tűnsz akkora seggfejnek, mint amikor az iskolában vagyunk. Érezhetem magam emiatt amolyan kivételes személynek? – nevettem, ő viszont csak fájdalmasan sóhajtott.

– Nagyon hosszú lesz ez a nap... Egyébként elég egyszerű, miért vagyok bunkó másokkal; a gazdag emberek mind ilyenek. Ha kedves lennék, meg cuki, akkor biztosan gyanús lennék, főleg úgy, hogy sosem látták a menő orvos szüleimet – nyomott a kezembe egy pólót, hogy rakjam a felső polcra, amit ő nem ér fel.

– Szóval szerinted minden ember egykaptafa, igaz? – kérdeztem, mire Zsófi bólintott. – És mi van Csabával? Ő tudja, ki vagyok mégis kedves, meg normális – érdeklődtem, mivel komolyan érdekelni kezdett, mennyire előítéletesek az emberek.

– Csaba az osztály lúzere. Még kilencedikben összejött Virággal, de nem ért jó véget a dolog. A csaj dobta őt, Csaba pedig összeomlott. Virág lejáratókampányt indított ellene, így nem csoda, hogy nem túl népszerű – mesélte, miközben teljesen belefelejtkezett a munkába.

– Ez nem furcsa? Mármint én végtelenül cukinak, meg gyerekesnek ismertem meg.

– Te komolyan egy másik dimenzióból jöttél? – nevetett. – Annál a csajnál senkinek sincs hülyébb személyisége. „Csokipapírba csomagolt robbanószer", csak így emlegetjük a háta mögött. Mostanában kicsit normálisabb, viszont tényleg csak az nem ismerheti a hírnevét, aki egy másik világból jött.

– Mondhatjuk úgy is, hogy nem erről a Földről származok – nevettem el magam ösztönösen. Valamiért ahányszor ennyire kínos helyzetbe keveredtem, röhögni kezdtem. Sokszor meg is szóltak miatta, miszerint „tiszteletlen vagyok", viszont nekem ez tényleg teljesen akaratlanul jött.

– Mindegy... – mért végig. – Szóval a csaj régen nagyon furcsa volt. Elvileg van valami mentális nyavalyája, azonban mára úgy néz ki, teljesen meggyógyult. Te sem tapasztaltál vele semmi furcsát, nem? – Bólintottam. – Na, látod! Én csak arra tudok gondolni, hogy lepaktált az ördöggel, mert ennyire szerethető – formázott idézőjeleket a kezével –, senki sem válhat azzá egyik évről a másikra – filózott el sajátos elméletén.