12. Fejezet - Fúj, sajt!

173 34 67
                                    

Miután közöltem Matiellel a „jó" hírt, ő boldogan elment aludni, és elég hamar el is nyomta az álom. Én azonban csak forgolódtam az ágyamban, amíg fel nem kelt a nap. A szemem egész éjszaka égett, de fel sem bírtam fogni, mitől. Az egyetlen tippem az volt, hogy az erőm visszatérése okozta, elvégre most hirtelen minden újra a régi kerékvágásban forgott.

Reggel meglehetősen kómásan másztam ki az ágyból, majd a fürdőben fogmosás közben konstatáltam, hogy fekete karikák éktelenkednek a szemem alatt. Undorodtam a saját kinézetemtől, pedig ez általában nem szokásom; inkább gyorsan lefürödtem.

Éppen kinyitottam az ajtót, amikor egy hatalmas – és meglehetősen ronda – fej került a szemem elé. Hátraléptem párat, azonban mivel a fürdő tocsogott a vízben, megcsúsztam, majd bevágtam a fejem a zuhanykabinba.

– A sátánba! – tapogattam meg a fejemet. – Legközelebb ne hozd rám a frászt! Eddig sem volt valami csodás reggelem, így csak még rosszabb lesz...

– Ne zsörtölődj már! – forgatta a szemét Matiel. – Életünk legszebb napja lesz ez. Már meg is terveztem, hogyan fogunk embert rabolni, hol nyitunk kaput és milyen varázslatos lesz a rituális kivégzés. – Egyre szélesebbre húzódott mosolya, miközben összekulcsolta kezét. – Indulhatunk is!

– Várj már! – tápászkodtam fel a földről. – Alig aludtam az éjjel, meg itt állok alsógatyában, mert még felöltözni sem tudtam. Majd délután vagy este elintézzük, de most annyira mosott szar vagyok, hogy gondolkozni sem tudok – toltam arrébb az ajtóból.

Kezét karba fonta, majd résnyire összeszorított szemmel rám meredt. Nem tetszett ez a nézés, viszont jelen állapotomban hamarabb végeztem volna ki magamat, mint valami jött-mentet.

– Erre várunk több mint egy hónapja, te meg itt húzod az időt! – tárta szét a karját. – Attól, hogy nyúzott vagy, még harcolnod kell. Ez régen is így ment, most is ugyanez érvényes. Szerinted odaát az fogja érdekelni őket, hogy amikor megérkezünk éppen alsógatyában vagy, vagy az, hogy mi vagyunk az elsők, akik visszajutottak?

– Lehet, őket nem, de engem érdekel, hogyan festek. – Hazudtam. Annyira bizonytalan voltam saját magamban; csak időt akartam nyerni a gondolataimnak és emellett el akartam búcsúzni a többiektől, ám tudtam, hogy ez nem feltétlen tetszene Matielnek.

– Nem értelek. Eddig erre a pillanatra vártunk, most meg valami olyan fura vel...

– Nincs itt semmi furcsa! – húztam fel egy pulcsit és egy nadrágot. – Csak morcos vagyok. Rosszul aludtam az éjszaka, szerintem ez teljesen elfogadható indok. Emellett egy harcos sosem vonul üres hassal csatába. Irány valami kajálda! – Sietősen kimentem az ajtón, miközben fél lábon ugrálva próbáltam felvenni a cipőmet.

Nem akartam Matielnek semmilyen beszélési lehetőséget hagyni, mert a végén rájött volna, miért nem cselekedtem most, azt pedig semmi pénzért nem hagyhattam neki. Már így is többször rágtam a körmöm a helyzet miatt, mint akartam. Miközben elsétáltam a liftig, azalatt is háromszor kellett elvennem a kezemet a számtól.

Már éppen bezárult volna a felvonó, amikor egy kéz benyúlt az ajtók között, nehogy azok bezáruljanak. A barátom belépett a liftbe, miközben sziszegve rázta az alkarját.

– Basszus! A filmekben senkinek sem fájt ennyire. Azt hiszem, eltört a karom – motyogott magában, majd hirtelen rám nézett. – Neked meg mi bajod van? Úgy viharzottál ki, mintha menekülni akarnál előlem.

– Nagyon éhes vagyok, ennyi az egész – mondtam a tőlem telhető leghatározottabban. Nem akartam neki hazudni, viszont tudtam, hogy nem értene meg engem.

Érzelmekből karó [Befejezett]Where stories live. Discover now