Érzelmekből karó [Befejezett]

16. Fejezet - Paranormális jelenségek

Úgy éreztem, mintha az eddigi földi létem teljesen eltörpült volna a démonok dimenziójában töltött éveimhez képest. Olyan játszi könnyedséggel repült el két hét, akárha nem is létezett volna. Akármennyire bizonygattam magamnak, hogy valamiért fontos ez az itt töltött idő, ennek a lényegessége egyszerűen elpárolgott. Ismét úgy tűnt, mintha a két hét két óra alatt elszárnyalt volna, ráadásul ez egyre csak fokozódott. Fel sem tűnt, milyen nap van éppen; ha egyszer Csaba nem hív fel, akkor be sem megyek az iskolába. Ledőltem az ágyra öt percre este és máris kinappalodott, mintha átszivárgott volna a Földre a régi mentalitásom az idő mérésével kapcsolatban. Lassan a fejem is belefájdult az állandó monotonitásba; alszom, iskolába megyek, alszom, iskolába megyek, és így tovább. Csabával is egyre kevesebbet beszéltem. Elmondtam neki, miként ragadtam itt, de ennél többről nem esett szó köztünk; még azzal sincs tisztában, hogy Virág az anyám. Azóta aligha mondtunk egymásnak pár félmondatnál többet, az egész emberiség ismét hidegen hagyott.

Nem teljesen értettem az okát, elvégre nem szomorkodtam vagy ilyesmi. Matielről tudtam, hogy életben van, nem halna meg egy ilyen piti esetben, ahhoz túl makacs volt. A tény meg, hogy anyám és Virág egy személy, nem hagyott nyugodni, viszont nem olyan értelemben, hogy mérges lettem volna rá. Igazából csak furcsának tartottam az esetet és azt, miért nem vettem észre sokkal hamarabb. Utólag rádöbbentem, hogy a jövőt is megálmodtam korábban, mivel tényleg berántottak valakit a portálba, csak az a valaki nem a piperkőc volt. Ezt viszont egyszerűen betudhattam annak, hogy rossz az arcmemóriám.

Az ágyon fekve csak a plafont tanulmányoztam és fel sem tűnt, mikor váltottak az óra számjegyei délután háromról este nyolcra. Nem tudtam, miért lett minden ennyire gyors hirtelenjében, az egész annyira idegennek érződött.

A folyamatos töprengésből a telefonom zörgése zökkentett ki. Zsófi feje jelent meg a képernyőn, azonban szerencsére nem felhívni akart. Még Csaba mutatta meg, mi az a Messenger, most pedig kivételesen jól jött ez a tudás. Beütöttem a kódomat, majd megnyitottam a kék ikont. Bejött az alkalmazás és a tetején Zsófi üzenete világított.

Zsófia
Hali
Nem szoktunk dumálni, de kellene a tegnapi lecke. Meg úgy az egész tegnapi anyag, mert a csajok megint elfelejtettek jegyzetelni valami helyes pali miatt 🙄

Ákos
Persze, küldöm
Gyors előkeresem a füzetemet, aztán megy
ui: ocsmány az írásom, bocsi 😅

Zsófia
Köszi, életmentő vagy, Kovács tuti engem fog feleltetni 🤮

Ákos
Holnap már jösz?
*jössz?

Zsófia
Aham
Mondjuk semmi kedvem megint az „értelmiségi" társaimmal ott ülni. De csak eddig írt ki az orvos, pedig az influenza lehetne több hónapos betegség. Vagy mondjuk jöhetne egy rohadt nagy világjárvány belőle és sulizár lenne 😏

Ákos
Ezzel most kivételesen egyetértek
A sátán akar iskolába menni, pont most, amikor közeledik a félévzárás
Na, mindjárt jövök, megkeresem a füzetem

Zsófia
Oksi 💚

Lekászálódtam az ágyamról, majd elvánszorogtam az asztalomig. A táskámat még korábban a lábához állítottam, most pedig gyorsan előszedtem belőle a füzeteimet. Valamiért utáltam kotorászni a hátizsákomban; mindig olyan érdes hangja volt, ahogy az anyag és a füzetek súrlódnak egymáson. A hátamon is felállt tőle a szőr. Emellett gyűlöltem, hogy a spirálfüzeteim mindig egymásba akadtak; egy élet kellett hozzá, mire szétválasztottam őket.

Abban biztos lehettem, hogy ezek az emberi papírok valami szenttől származtak: már kétszer megvágtak az ujjamat és valami borzasztóan erős fájdalom előidézésére képesek. Nem elég, hogy elkezdtem tőlük vérezni, egy egész álló napig csípett is a seb, hogy aztán még jobban fájjon, amikor véletlenül beleakad valamibe.