A nyomozó/Lee Minho ff (Befejezett)

69

Minho pov

Amint haza értünk Jiát elküldtem megmosakodni, én addig készítettem neki valami kaját. Nem tudom mikor evett utoljára. Lépések hangjára az ajtó felé fordultam. Tisztán állt előttem. Mosolyogva mentem oda hozzá, hogy megöleljem.

- hiányoztál. - pusziltam meg a homlokát.

- tényleg..? - nézett fel rám.

- minden nap azon gondolkodtunk a fiúkkal, hogy hol lehetsz. - vezettem az asztalhoz. Kihúztam neki az egyik széket, és leültettem. - elsőnek azt hittük, hogy meghaltál, aztán azt hittük, Oroszországban vagy, így elmentünk oda, de nem voltál ott. Visszajöttünk ide, talán a legelején fel kellett volna hívnom Woojint, de nem tudtuk, hogy benne van. Mondtam neked, de te nem hitted el. - ráztam fejemet, amire csak lehajtotta fejét.

- nem gondoltam, hogy benne van. Bocsánat. - nézett fel rám könnyes szemekkel.

- de már itt vagy, és ez a lényeg. - álltam fel. Oda sétáltam hozzá, s leguggoltam mellé. Kezemmel a haját elsimítottam az arcából, amire zavartan préselte össze ajkait. Reakcióján mosolyogtam. - egyél, aztán megyünk az orvoshoz. - álltam fel, majd visszaültem vele szembe.

- mit fog csinálni az orvos ? - nézett rám. Az arca nagyon piros volt.

- szerintem ultrahangot fog csinálni. Nem voltam nőgyógyászatnál, soha életemben. - ráztam fejem.

- egy kicsit félek...

- nem lesz semmi baj. - mosolyogtam rá bátorítóan. Miután ettünk elindultunk az orvoshoz. A piros lámpánál Jiára pillantottam. A körme mellett kaparta fel a bőrt. Kezemet a kezére vezettem, ezzel megállítva őt. - nyugodj meg, nem lesz baj. - néztem rá egy pillanatra, majd újra a jelzőlámpát néztem.

- n-nem az miatt aggódom. - fújta ki a levegőt.

- akkor ? - tettem sebességbe a kocsit.

- nem fontos.

- ha idegeskedsz árt a babának. - nem mondott semmit. Csendben folytattuk az utunkat az orvoshoz. A rendelőbe mentem csak be. Idegesen járkáltam összevissza, amíg Jia ki nem jött. Mikor kijött kérdőn fordultam felé. Könnyeket hullajtva jött ki. - baj van ? - álltam elé.

- azt mondta, hogy a babának nincs semmi baja, de...mindegy, menjünk. - törölte meg az arcát, majd elindult.

- addig nem, míg el nem mondod mi a bajod ! - fogtam meg a csuklóját.

- nem volt még ilyenben részem, szóval egy kicsit megviselt. Nincs semmi baj. - rángatta a kezét.

- miben ? - néztem értetlenül.

- megvizsgált...rendesen..mehetünk mostmár ? - tépte ki a kezét szorításomból.

- várj ! - kaptam újra utána. - és mi az, amit a kocsiban nem mondtál el ?

- azt inkább otthon mondanám, minthogy itt. - nézett körbe.

- rendben, de otthon elmondod ! - mutattam rá szigorúan.

- igen. - bólintott. Összekulcsoltam a kezünket, úgy mentünk ki a kocsihoz. A parkolóban kinyitottam neki az ajtót, és megvártam, hogy beüljön. Az úton olyan gyorsan mentem, ahogy csak tudtam. Kíváncsi vagyok mi az, amit nem mondott el. Otthon leparkoltam a ház előtt.

- mi az, amit itthon szeretnél elmondani ? - fordultam felé.

- n-nézd..megértem, hogy nem szeretnéd, nem kell azt mondanod, akarod, ha nem akaro-

- várj, várj ! Miről beszélsz ? Mit nem akarok ?

- a-a babát...

- de én szeretném ! - fogtam meg a két kezét. - aish ! - dőltem hátra az ülésben. - nem így terveztem elmondani, de, ha már közös gyerekünk lesz, talán itt az ideje elmondani. - néztem rá. - nem tudom mióta, de már egy jó ideje érzek valamit irántad, ami több, mint barátság. - fordultam felé. - szeretlek. Én azon aggódom, hogy te nem érzel így, és nem szeretnéd a babát.

- t-tényleg ? - kérdésére bólintottam. - a-ami azt illeti é-én is szeretlek...- mondta remegő hanggal. Egy mosolyt engedtem el az arcomon. Lassan hajoltam egyre közelebb hozzá. Nem hátrált, nem tolt el. Lehunyta a szemeit, ami még nagyobb mosolyt csalt az arcomra. Óvatosan érintettem össze az ajkunkat.