Változnak az idők [Draco Malfoy ff.♡]

3.6.- Titkos találkozás

Október elején se volt még olyan jó idő, mint most. A nap hétágra sütött, a madarak a Tiltott rengeteg körül daloltak, mint akár egy kórus. A diákok kihasználták a jó időt és a parkban sétáltak vagy éppen a tóban lévő polippal játszadoztak kedvükre.

És természetesen mi, Pansyvel ahelyett, hogy kint sétálgatnánk, és a friss levegőt szívnánk be a tüdőnkbe; a szobánkban ültünk és néztünk ki a fejünkből. Túlságosan fáradt voltam ahhoz, hogy egy centimétert is megmozduljak. Pansy is ugyanígy volt vele. Legalább végre tudtunk beszélgetni kettesben úgy, hogy nem volt mellettünk senki más se. Kibeszéltük az élet nagy problémáit, az iskolai pletykákat, és ki nem hagyhatjuk Draco Malfoyt, aki elrabolta az én összetörött kis szívemet.

Hiányzik Draco. Még akkor is, hogy egy másik lányt csókol és kezét fogja. Hiányzik az éjjelbe nyúló beszélgetéseink, az összebújva alvások, az egymás cukkolása és minden egyéb más. Nem tudnám senki előtt se titkolni, hogy nem hiányzik az a tökfej.

Annyira elmerültünk a beszélgetésbe, hogy összerezzentünk amikor valaki kopogni kezdett az ajtónkon. Szemöldök ráncolva néztünk egymásra, majd Pansy volt az, aki ajtót nyitott az érkezőnek.

Teljesen ledöbbentem amikor megláttam az ajtóban Astoria Greengrasst.

A lány lesütötte a szemét, és a kezét kezdte el tördelni. Felvontam a szemöldököm, és Pansyre néztem, mintha ő tudná, hogy mit keress itt Astoria.
Végül beengedtük a lányt, aki megállt az ajtóban, és onnan kezdett el nézni minket.

-Nyugodtan foglalj helyett, Astoria – intettem a szobában lévő egyetlen egy fotelra.

A Greengrass-lány vonakodva bár, de leült az említett ülőalkalmatosságra. Pansyvel kérdőn néztünk a lányra, mire ő egy mélyet sóhajtott, majd beszélni kezdett.

-Az utóbbi időben rengeteget gondolkoztam – kezdte el Astoria. – A nyáron én is ott voltam nálatok, a Malfoy-kúrián. Láttam, és hallottam mindent, ami ott történt. Azt is tudom, hogy miért nem lehettél ott ezeken a vacsorákon. – Astoria rám nézett, mire én lesütöttem a tekintettem az emlékek hallatán. Pansy megfogta a kezemet, és aggódva nézett rám. – És tudom azt is, hogy miket éltél át azokon az összejöveteleken.

Erre felkaptam a fejemet, és páni félelemmel néztem Astoriára.

-Mi..? – dadogtam.

-Amikor elsőnek voltunk ott, akkor láttalak téged először és utoljára is – folytatta a lány. – De amikor ott belenéztem a szemeidben, láttam benne a fájdalmat. Akkor jöttem rá, hogy mit is jelent neked Draco. Azon a vacsorán nem voltam képes semmit sem enni, csak az járt a fejemben, hogy miket élhetsz át azokban a percekben. Legszívesebben odamentem volna hozzád, és megvigasztaltalak volna. Ott eldöntöttem magamban, hogy bármit megteszek azért, hogy boldog lehess.

Pansyvel értetlenül néztünk rá Astoriára, aki feszengeni kezdett a fotelben.

-De hát neked nem inkább azért kéne örülnöd, hogy Daphnenak van barátja? – kérdezte Pansy.

-De, de ez, ami kettőjük közt folyik az nem igazi kapcsolat, és nem is jó egyiküknek sem – felelte Astoria. – Az első vacsorán nem csak a te szomorúságodat láttam, hanem Dracoét és az anyjáét, Narcissáét is. Egyikőjük se foglalkozott senkivel sem; Draco elengedte a füle mellett Daphne édesded szónoklatait, Narcissa pedig úgy ült ott, mintha Disaudio bűbájt szórt volna magára.

Egyre nagyobb érdeklődéssel figyeltem a lány beszédét. Fogalmam sem volt arról, hogy hova akar éppen kilyukadni.

-Mire szeretnél kilyukadni, Astoria? – kérdezett újra Pansy.