Változnak az idők [Draco Malfoy ff.♡]

4.8.- A Tűz serlege

– Mondjátok, hogy csak álmodom! – hebegte lenyűgözve Pansy, mikor a Drumstrang delegációja nyomában elindultunk a bejárati lépcsőn. – Itt van Krum, Kate! Viktor Krum!!!

– Ne légy már nevetséges, Pansy – korholtam. – Krum nem a jóisten, csak egy kviddicsjátékos! Meg persze ne is említsük, hogy a barátod éppen mögöttünk ballag.

– Csak eeegy kvidicsjátékoos?! – visszahangozta megbotránkozva Pansy. – Kate! Krum a világ egyik legjobb fogója! Álmomban nem hittem volna, hogy még iskolába jár!

– Térj már észhez csajszi, a barátod szúrós szemmel méregeti már most a gyereket! – ingattam meg a fejem. – Nem lenne jó, ha holnapra holtan feküdne az ágyában.

Blaise hálás pillantást küldött felém. A bejárati csarnokba érve a többiekkel a nagyterem felé vettük útunkat. Nem messze tőlünk egy hatodéves mardekáros páros lábbal szökdécselt, hogy legalább Krum tarkóját láthassa, az előtte haladó Daphne és Millicent pedig olyan kétségbeesetten kotorásztak a zsebükben, mintha kirabolták volna őket.

– Jaj, istenem, nem igaz, hogy pont most nincs nálam penna...

– Szerintetek ad egy autogramot a süvegemre rúzzsal?

– Libák... – vetettem oda megvetően, mikor elhaladtunk mellettük, akik most megálltak a rúzson civakodni.

– Én biztos, hogy megpróbálok autogramot kérni tőle – jelentette ki Pansy. – Van nálad egy penna, Blaise?

– Nincs – rázta a fejét Blaise. – De ha lenne se adnék neked! Ki tudja, hol íratnád magad alá!

– Bunkó – morogta rá a barátjára Pansy.

– Én vagyok bunkó?! – akadt ki Blaise. – Nem én vagyok az, aki lassan elélvez egy fogó játékos miatt!

Halkan felkuncogtam a civakodásukon, miközben Draco karolt belém, hogy a fülembe tudjon suttogni:

– Hála az égnek, hogy te nem vagy oda Krumért – mondta. – Mert akkor gyilkolászás lenne az biztos.

– Nekem csak egy kviddicsszerelmem van, és az is te vagy!

Dracónak széles mosoly terült szét az arcán, mire egy puszit nyomtam az arcára. Senkire nem tudnám lecserélni ezt a tökfilkót.

Besétáltunk a nagyterembe, leültünk a Mardekár asztalához. Pansy a bejárattal szemközti oldalon választott helyet magának, hogy lássa Krumot, aki a többi drumstangos diákkal együtt még az ajtónál álldogált – szemlátomást nem tudták eldönteni, hova üljenek. A Beauxbatons tanulói már letelepedtek a Hollóhát asztalához, s most savanyú képpel mustrálták a termet és a roxfortosokat. Hárman közülük még mindig nem vették le a kendőt a fejükről.

– Ennyire azért nincs hideg – jegyeztem meg bosszúsan, a kendősök felé pillantva.

– Ide! Ide üljetek! – sziszegte Pansy. – Gyertek ide! Blaise, ülj odébb, ülj odébb!

– Meg még mit nem!

– Merlinem, ez az! – kiáltott fel lelkesen Pansy.

Viktor Krum és drumstrangos társai leültek a mi asztalunkhoz. Pansy és Astoria önelégült arccal néztek körül, hogy megmutassák az iskolának, hogy a világsztár kviddicsjátékos hozzánk tette le a seggét. Pansy az asztal fölé hajolt, és köszöntötte a velünk szemben ülő Krumot.

– Szia, Pansy Parkinson vagyok! – mosolyogva kezet rázott vele. – Örülök, hogy megismerhetlek!

– Viktor Krum – biccentett. – Én is örül, hogy megismerni téged.