Változnak az idők [Draco Malfoy ff.♡]

4.5.- Az első külön óra

- Ne basszál, hogy maga Dumbledore fog téged tanítani! – csodálkozott a maga furcsa módján Blaise. – De pontosan mire is fog tanítani? Okkluma?

Éppen tartottunk fel a nagyterembe reggelizni, miközben elmeséltem a kis társaságunknak, hogy mit mondott nekem tegnap este az igazgató.

- Okklumenciára – javítottam ki a fiút.

- Igen, azt – bólogatott Blaise. – És az mi?

- Az elme mágikus védelme külső behatolás ellen – mondtam el neki negyedszerre.

- Váó, ez eléggé érdekesnek tűnik.

Draco és Pansy csendben sétáltak mellettünk, és magukban emésztették a dolgokat. Őket is meglepte ez a lépés Dumbledore-tól, de úgy voltak vele, ha ez a biztonságom kulcsa, akkor mindenképpen tanuljam meg. Nem szerettek volna idő előtt elbúcsúzni tőlem.

Reggelre a vihar teljesen kitombolta magát, bár a nagyterem elvarázsolt mennyezete még mindig borús volt, amikor beléptünk mind a négyen. Leültünk az asztalunkhoz, és a tányérunkra pakoltunk minden finomat, amit az asztalon találtunk. Egy pirítóst kentem meg vajjal, amikor megkaptuk az órarendünket.

- Nézzétek, nem lesz első óránk! – sikkantott boldogan Pansy.

- De utána lesz egy legendás lények gondozása óránk és délután egy dupla jóslástan – tette hozzá mellékesen Draco.

- Annyi bajunk legyen – vontam meg a vállamat szórakozottan.

Egyszerre szárnyak suhogása hangzott fel a fejünk fölött. A nyitott ablakon át baglyok százai röppentek be a nagyterembe. A postabaglyok körözni kezdtek az asztalok fölött, keresve a küldemények címzettjeit. Hamar kiszúrtam a baglyok között Draco uhuját, Otuszt – bizonyára meghozta Narcissa szokásos süteményeit.

- Na de jó, hogy anya nem felejtette el elküldeni az otthon maradt cuccomat – sóhajtott fel megkönnyebbülten Blaise.

- Miért, mit hagytál otthon? – kíváncsiskodtam.

- Ne akard inkább tudni – válaszolta helyette Draco.

Megvontam a vállamat, és újra az ételnek szenteltem a figyelmemet. Én nem vártam most levelet senkitől, hiszen most nekem kell írni valami helyzetjelentést Siriusnak. Neki is el kell mesélnem ezt az őrületet, amit Dumbledore mondott.

Miután befejeztük a reggelit, szépen visszamentünk a klubhelyiségbe, hogy megvárjuk a második óra kezdetét. Amint leültünk egymás mellé, a szokásos helyünkön a kanapékon, Astoria szaladt el mellettünk. Haja egymerő kóc volt, és az ingjét is rosszul gombolta össze a nagy sietségben.

- Hát ti? – torpant meg hirtelen. – Nem órán kéne lennetek?

Mosolyogva megráztam a fejem.

- Veled ellentétben nekünk nincs ma első óránk.

Astoria egy bólintással jelezte, hogy érti a dolgot, aztán már ott sem volt.

- Mit csináljunk addig, amíg várunk? – kérdezte Pansy.

- Aludjunk – vágta rá Draco és Blaise egyszerre.

Megforgattam a szememet, majd Pansy felé fordultam. Végül az lett az egész egy órás pihenésből, hogy Pansyvel beszélgettünk, a két fiú pedig az ölünkben szundikáltak egyet. Aztán megindultunk négyen a legendás lények gondozása órára. Említenem sem kell, de késésben voltunk.

Amikor megérkeztünk a Tiltott Rengeteg előtt álló kunyhóhoz, ahol már ott volt az összes olyan negyedikes Griffendéles tanuló, aki felvette a tárgyat. A tekintettem egyből a ládákra esett, amiben tízcentis, piszkosfehér színű lények voltak, amik egy halom torz, héjatlan homárra emlékeztetett. Nem volt elkülöníthető fejük, s nyálkásan csillogó testükből a legmeghökkentőbb helyeken is lában meredtek elő. A tetejében még átható rothadthal-szaguk volt. Minden ládában vagy száz ilyen lény nyüzsgött; egymás hegyén-hátán mászkáltak, vakon beleütközve a láda falaiba. Testük hátsó vége időnként szikrázni kezdett, majd pukkant egyet, s olyankor az állat vagy mi néhány centiméterrel előrébb lendült.