Hey Angel [One Direction FF.] 18 + Befejezett

25 fejezet

Az ajkamba haraptam ahogyan próbálkoztam. Koncentrálnom kellett, de nem nagyon ment.

-Nathaniel! Kérlek, edd meg!-könyörögtem, de ezt az egy éves fiú úgysem értette. Csak nagy szemekkel bámult. Nagy, barna szemekkel. A repülőnek az irányát próbáltam imitálni, mint ahogyan azt a könyvekben olvashatjuk, de esélytelen volt. Nem akarta megenni.

-Drágám, elhűl az étel. Egyél.-éreztem meg a férfi kezet a vállamon. Végig futott rajtam a bizsergés.

Egyáltalán nem jó értelemben...

-Rendben.-erőltetek magamra egy mosolyt, nem volt kedvem veszekedni, mert egy étteremben voltunk.

Nathaniel sírni kezdett.

Sietősen kerestem a cumiját a táskámban. Sosem szerette ha sírt, mindig ő is ideges lett tőle és veszekedtünk. Ezt pedig nem akartam, mert közönségünk lett volna. Ezért kellett gyorsan cselekedni.

-Miért nem hagytad otthon a bébiszitterrel?-kérdezi miközben rá se néz a gyerekre.

-Mert szerettem volna vele is lenni.-válaszoltam halkan.

-Rendben.-válaszolt szűkszavúan. Már rosszat sejtettem. Nem szerettem vele lenni kettesben, ezért ragaszkodtam a fiamhoz. Az elmúlt hónapokban megváltozott.-A feleségem vagy.-jelenti ki.

-Az vagyok.-bólintok és nem merek a szemébe nézni.

-És szeretlek.-folytatta.

-Én is szeretlek.-suttogom. Hazugság.

Az államnál fogva kényszerít, hogy a szemébe nézzek.

-De ő nem a fiam. És a talpamat kéne csókolnod amiért úgy viselkedek, mintha az lenne és ezt meg kéne hálálnod. Nem gondolod?-kéri számon rajtam.

-De.-cincogok, és inkább megpróbálok az evésre koncentrálni.

Mindenáron akar egy második gyereket, ami az övé lenne, hogy tudja kire hagyni a kurva vagyonát, mert Nathaniel vér szerinti apja nem ő...

-Megint kurvásan öltöztél...-veti oda hanyagul.-Az a pasas már egy ideje csak téged bámul.-biccent jobb oldalra, ahol tényleg ott állt.

Ott állt Ő.

Liam.

-Ki kell mennem a mosdóba. -pattanok fel és követem, amikor látom, hogy elindult. Egészen a teraszig megy.

A hűvös levegő miatt megborzongok.

-Nem volt annyira nehéz megtalálni.-szólal meg, közben pedig a tájat nézi. Az éjszakai fényeket New Yorkban.

-Azt hittem, hogy előbb fogsz keresni.-beszéltem halkan hozzá.

-Meg akartam várni, hogy ezt komolyan gondolod-e... Házasság... Gyerek... Meg akartam bizonyosodni róla, hogy tényleg ilyen ribanc lettél-e.-fordul most már meg.

-Nem vagyok az.-gyűlnek könnyek a szemeimbe.

-Az vagy, Diana. Elhagytál és felcsináltattad magadat az első tehetős emberrel. De igazából kicsit sem érdekel, mert ez jár neked! Ha neked ez jó, hát legyen! A gyerekedet egy rakat alkalmazott neveli, a férjed elnyom a házasságodban, verbálisan bántalmaz, néha fizikálisan is...-nézi a karomon lévő lila foltot, ezért odakapok, hogy már ne bámulja.-Gratulálni jöttem igazából.

Némán folytak le a könnyeim. Tudtam, hogy szánalmas vagyok, de Liam szájából ezt még rosszabb volt hallani. Csakis Nat miatt viseltem el ezeket. Csakis miatta. Igaz, hogy néha pár pofont is el kellett viselnem, de érte megérte... Hogy ő ne szenvedjen semmiben hiányt. Hisz ki alkalmazott volna egy terhes nőt? Hogyan tartottam volna el magunkat? Alexander csak jókor volt jó helyen...

-Akkor menj el.-mondtam, hitetlenkedve bámult.-Menj el, jól hallottad! Nincs szükségem arra, hogy belém rúgjál!

-Még hogy én rúgok beléd?! Két éve szó nélkül elhagytál! Szó nélkül! Ez volt aztán a nagy szerelem...-gúnyolódott.

-Nem tudsz te semmit...-ráztam meg a fejemet.

-De, hogy felcsinált egy másik pasi és neki vagy a felesége!-kiabált velem és elindult befele, nem bírtam már tovább, kitört belőlem a zokogás.

-Mégis mit kellett volna tennem?! Mit?!-kiáltottam, mire megtorpant.-Louis és Harry meghalt! Meghalt! Fel tudod ezt fogni?! Mit kellett volna tennem?! A közepében voltam egy cseszett háborúnak! Aminek a célpontja voltam, de kurvára nem én fogom azt megvívni! Tettem, amit tennem kellett, Liam, a túlélésért! Mentettem a magam, és a fiam életét! És ha ehhez az kellett, hogy elhagyjalak és ott hagyjalak a szarban, hát megtettem, utálhatsz érte, de nem voltam hajlandó feláldozni azt a gyereket! És ha ott maradtam volna, akkor én is és a baba is meghalt volna... Így előbbre helyeztem őt, mint téged, és úgy döntöttem, hogy inkább te halj meg, mint ő...-halkultam el egyre jobban a végére. Szerintem a legtöbb anya egyetértett volna a döntésemben.

-Lea meghalt! Miután elmentél, öngyilkos lett! Anyám sem tudta feldolgozni a dolgot, én pedig mindennap egy kicseszett pszichológushoz járok! Zayn valahol Ausztráliában van, Niall pedig nem ad magáról életjelet, kurvára nem találom sehol! Úgyhogy leszarlak téged meg a kölyködet, mert nem tudod átérezni az én fájdalmamat!-túrt idegesen a hajába.

Nyeltem egyet.

-Luke?-kérdeztem.

-Megöltem. Az lett volna a feladata, hogy megvédjen, nem teljesítette. Megöltem hidegvérrel, úgy ahogy téged kellene...-közeledett felém, én azon nyomban hátráltam a korlátig.-Egy okot mondj, hogy miért ne öljelek meg Diana... Most már nincs a hasadban a gyerek, bűntudat nélkül megteszem.-hajolt közelebb és szinte már a számra suttogta.-De az nem lenne elég fájdalmas neked... Sokkal rosszabb jár neked...

Lehunytam a szemeimet, vártam, hogy mi lesz, de nem történt semmi. Már csak léptek hangját hallottam és Liam már itt sem volt.

Utána siettem, vissza az étterembe, csak a magassarkúm kopogása hallatszott, de megtorpantam.

Liam fellőtt egyet a plafonra, az emberek sikoltoztak és az asztal alá bújtak. Alexander felé tartotta a fegyvert, ő pedig feltette a kezeit, valamit beszéltek, de nem hallottam, hogy mi volt az, már csak annyit láttam, hogy Nathanielt kiemeli az etetőszékből és a kijárat felé indul vele.

-Ne! Ne!-futottam utánuk sírva, a magassarkút elhagytam útközben, hogy gyorsabb legyek, már beszálltak a liftbe, de nem sok választott el tőlük, utol tudtam volna érni őket, de...

Liam combon lőtt.

A földre rogytam. A szemem láttára csukódott be a liftnek az ajtaja.

Zokogtam. Egyrészt a mérhetetlen fizikai fájdalom miatt, másrészt pedig a lelki fájdalom miatt.

Mert volt egy olyan érzésem, hogy már nem fogom a fiamat látni.