9. rész

109 11 5
                                    


/Rein/

-Jobb lesz akkor, ha most már kiköpöd, hogy mit is kerestetek itt - ütöttem a székhez kötözött emberünk arcát, ami már így is el volt torzulva és vérben fürdött.

Emberünk csak zihált és hörgött. Kicsit hátrébb léptem, majd teljes lendületből állon rúgtam, alulról.

Obito mögöttem ezt látva felszisszent.

-Ez nem lehetett kellemes - lépett mellém. Vizes és sáros felsőjét levette, csak Madara dzsekije fedte részlegesen felsőtestét.

-Ha egyszer nem beszél - raktam csípőre a kezeimet – de így drasztikusabb módszerhez kell alkalmazkodnom, és úgy érzem, hogy nem leszek olyan kegyes, mint Izuna volt a társaddal legutóbb

-Lesheted, hogy köpjek! Éljenek a Hyuugák! - majd a véres köpetével minket célzott meg, de hátráltunk és a földön placcsant szét.

-Legyen. Obito szólj légy szíves Madarának, hogy készítse elő a kamrát.

-Rendben - sétált ki szófogadóan.

Következő, amit delikvensünk észrevett már csak az volt, hogy tüdejét levegő helyett víz tölti meg.

Úgy döntöttem, hogy imitálom rajta párszor a vízbe folytást, amíg nem beszél.

Obito volt most az én erő emberem, aki a férfi fejét vízbe nyomta, majd kirántotta.

-Jó! Jó Beszélek! - köhögött vizet köpve az ember.

-Mennyi időt és szenvedést megspóroltál volna nekem és magadnak, ha nem a tizedik után beszélsz

-A főnök.. Azt akarta, hogy a csapatotokról szerezzünk infót, azzal, hogy előcsalogatunk titeket. Ha ez nem megy akkor minél többeteket öljünk meg.. - zihált

-Király, mehet vissza a vízbe - intettem két ujjal Obitonak, hogy folytsa csak nyugodtan vízbe.

A fickó még könyörgött az életéért mielőtt újra a víz alá bukott volna, de nem hatott meg minket.

-Megyek jelentek Madarának, addig várj meg a kocsiba - szóltam Obitonak majd a főnök irodája felé vettem utamat.

Bakancsom talpa csak kopogott az üres folyosó fa padlóján, ami az iroda felé vezetett.

-Szerinted kémek vannak közöttünk? - töprengett Madara

-Nem tudom – vakartam a fejemet – ha igen, akkor se tudnék kire tippelni

-Én tudnék - rakta ölbe a kezét fenyegetőleg - Nem furcsa neked, hogy Obito csak úgy eltűnik, látják a hyuugáknál, BESZÉL a Hyuugák fejével, majd hipp-hopp feltűnik és "mindent elfelejt" ?

-Obito 0-24ben velem van, arról tudnék azért - csitítottam le, de egy apró bogarat azért az én fülembe is ültetett ezzel - és ha valaki külsős?

-Mégis ki a fene ugyan? - háborgott Madara, nekem pedig eszembe jutott, hogy mit is mondott nekem a Hyuugák feje megint egy Uchiha és egy Hyuuga

-Figyeltessük meg Rint

-Rint? Ugyan minek?

-Hát, ha Obito is benne van akkor Rin is tuti, de lehet csak Rin maga a felbujtó, viszont, hogy erről megbizonyosodjunk, Obitonak semmit se foguk elmondani, ami bizalmas vagy akármi ilyesmi.

-Remélem igazad van - túrt hosszú és még a pár órája történt incidens miatt, kócos loboncába - Holnap intézkedem, neked pedig két szemed Obiton, még ha csak 1 % is az esélye annak, hogy ő kém

Elveszett emlékek 2. évad [Obito x oc]Where stories live. Discover now