19. rész /vége/

48 6 4
                                    

/Rein/

A történtek után a lent fogvatartottaknak megfelelő ellátást biztosítottunk, a Hyuuga klán főnöke "rejtélyes módon eltűnt" azaz Madara eltette láb alól.

A mi klánunk elfoglalta azt a részét is japánnak, és ez a rész az én fennhatóságom alá került és hát nem kevés időbe került az, hogy helyre rakjam.

De sok év munka folyamán ez a körzet is megtisztult és felvirágozhatott.

Az eredeti Obito temetését a csata után egy héttel tartottuk meg, a szülei mellé temettük el, igazán szép szertartást kapott és így végre itthon volt és nem idegenben. Sajnálom, hogy ő, akivel felnőttem nem láthatja mind ezt, amit elértem, elértünk. Viszont aki a másik világból jött nagyon jól át vette a szerepét, lassan ő is ugyan úgy főnökösködik már.

Sokáig még sirattam őt, de tovább kellett lépnem, az én és az ő érdekében is.

Obitoval két év után hivatalosan is egy párt alkottunk és még rá 5 évre megkérte a kezemet is.

/ Obito/

Az esküvő napja volt, szerintem ennyire sosem izgultam még semmin se, pedig hozzá szokni ehhez az élethez is elég nehéz volt.

Már akkor majd elbőgtem magam amikor megláttam Reint menyasszonyként, de a fogadalmunknál, amit magunknak írtunk ténylegesen el si bőgtem magamat.

- Uchiha Obito. Fogadom, hogy jóban és rosszban veled leszek. Fogadom, hogy egészségben és betegségben melletted leszek, ahogy te is tetted több világon is át. Fogadom, hogy ha itt minden dolgunkat bevégeztük is melletted maradok, hogy megkereslek a másvilágon is. Köszönöm, hogy mellettem vagy, voltál és leszel és köszönöm, hogy betartottad az ígéretedet, hogy megvédesz és utánam jössz.

Férfiasan bevallom, hogy itt elbőgtem magamat.

Az ő tanúja Ahri az enyém Kakashi volt.

És igazából innentől kezdve már mindenem megvolt, többet nem is kívánhattam volna. 




Sziasztok,  tudom, hogy ez iszonyat rövid, de jobb lezárást nem tudtam és túl rizsázni se szerettem volna. Remélem tetszett a sztori, találkozunk a következőben <3

Elveszett emlékek 2. évad [Obito x oc]Where stories live. Discover now