[befejezett]
Vajon lehet valakit szeretni, ha még sosem láttad az arcát?
Theo két éve követte el azt a végzetes lépést, hogy véletlenszerű csapatot választott a kedvenc videójátékában, és ezzel örökre összecsatolta a nevét Augustéval. Háromszáz vide...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
– Bienvenue à Paris! Üdvözöljük utasainkat Párizsban! – harsogta a hangosbemondó, és Theo idegesen kapott a csomagja után. Toporogva figyelte, ahogy az út a repülőgép kijáratáig viszonylag megtisztul. Az idegesítő pár összevesztek a cuccaikon, egy kisgyerek felsírt, és Theo úgy érezte, mindjárt megzakkan, ha öt percen belül nem engedik le a gépről.
Az elmúlt körülbelül tizenkét órája a lehető legrosszabbul telt. Majdnem lekéste a becsekkolási időt, mert összekeverte az érkezési időpontot az indulással. Audrey végig szitkozódott, és az eleve stresszes Theo ettől csak még idegesebb lett.
De a nagyja csak ezután következett. Theot nem akarták átengedni a repülőtéren, valami beriasztott, és kénytelen volt részt venni egy teljes testes motozáson. Ami Theo életének egyik legrosszabb élménye volt. Végül utolsóként került fel a gépre, miközben Audrey őrültként kiáltozott utána, mint egy furcsa nagymama, hogy mindenképp írjon neki, ha megérkezett.
És ezután Theo hét óra húsz percig küzdhetett a hányingerével. Persze aludt egy keveset, az alvásritmusa eleve a feje tetején állt, úgyhogy ez mit sem ártott neki. De a hét óra húsz perc hányingerrel és internet nélkül végképp kikészítette Theo idegeit. Nem tudott olvasni, pedig Audrey direkt csomagolt neki könyvet, így a zenehallgatás mellett döntött. Rettenetesen zavarta a mögötte veszekedő házaspár, illetve volt egy olyan érzése, hogy az egyik légiutaskísérő felismerte őt, mert szinte tízpercenként odajött hozzá felajánlani valami innivalót.
Summa summarum, az út nem is telhetett volna jobban.
A gépről szabadulni olyan volt, mintha újjászületett volna. A párizsi repülőtér levegője tisztán áramlott be a tüdejébe, és ugyan repülőtér és repülőtér közt nem volt sok különbség, Theot így is átjárta az izgalom. Végülis egy másik kontinensen van, még sosem volt ilyen távol az otthonától.
Mikor a többi utassal átjutott végre a csomagokat hozó futószalaghoz, a telefonja is csatlakozott a reptéri wifihez, és betöltötte az üzeneteket.
"T-H-E-O"
"azonnal írj, amint megérkeztél, itthon hagytad a törülköződet!!!"
Theo idegesen felnevetett Audrey üzenetén.
"kösz, addie, asszem túl fogom élni..."
Nem várta meg a nővére válaszát, mert a telefon csörögni kezdett. Az éles hangra megrezzent, de azonnal a felvette.
– Theo! – szólt Lilo hangja a vonal másik oldalán. – Vagy ötvenszer hívtalak. Megérkeztél már?
– Neked is szia – felelt Theo. – Igen, még a bőröndömre várok. Te hol vagy?
Egy pillanatnyi csend.
– Úristen, el sem hiszem, hogy mindjárt látjuk egymást.
Theo gyomrát összeszorította vagy az idegesség vagy az izgalom. Vagy mindkettő. Vagy semelyik, csak mindjárt hányni fog.
