[befejezett]
Vajon lehet valakit szeretni, ha még sosem láttad az arcát?
Theo két éve követte el azt a végzetes lépést, hogy véletlenszerű csapatot választott a kedvenc videójátékában, és ezzel örökre összecsatolta a nevét Augustéval. Háromszáz vide...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
figyelmeztetés! a fejezetben pánikroham leírás található, hogyha úgy érzed, hogy most nem szeretnél erről olvasni, nyugodtan hagyd ki ezt a fejezetet és találkozunk a következőben! <3
Lilo pislogott, és reménykedve elmosolyodott.
– Állok rendelkezésedre – mondta, és kényelmesen elhelyezkedett. Egy párnát húzott az ölébe, és arra könyökölt, és kíváncsian meredt Theora.
Theo felsóhajtott. Mit is mondhatna Lilónak? Az biztos, hogy van miről beszámolnia. Arról talán, hogy mekkora hatással volt rá az az idióta Elvileg meg a fandom? Már a gondolatba is belepirult. Rettenetesen kínos. Ezzel átlépi vajon a professzionalitás határát? Olyan, mintha a munkahelyi pletykák hoznák ilyen zavarba őt. Azt se tudja, ő pontosan mit gondol. Talán nem is érdemes Lilónak ezekről a dolgokról beszélnie, mert a saját érzéseivel sincs tisztában.
Viszont már kicsúszott a száján, hogy van valami, ezért mindenképp mondania kell valamit Lilónak. Csak ne valami hülyeséget.
– Mit tennél – kezdte Theo. – Ha az utóbbi időben...
– Igen? – kérdezte Lilo szinte türelmetlenül. A szemében egy ragadozó éhsége csillogott, mintha minden vágya az lenne, hogy megtudjon valami új dolgot Theoról.
– Elkezdtél valakit más szemmel látni, mint korábban? – Theo kétségbeesetten forgatta a szájában a szavakat. – Mondjuk valaki más felhívta rá a figyelmedet, hogy a kapcsolat másmilyen is lehetne, ami eddig az eszedbe sem jutott. Tudod. Mondjuk... Romantikus. Ami eddig csak szimpla barátság volt. És most nem tudod a fejedből kiverni ezt az egészet, és folyamatosan kellemetlenül érzed magad, ha arról az emberről van szó, meg nem tudnád elfelejteni ezt az egészet. És aztán egy idő után már nem tudod, hogy érzel, és mit találtál ki magadnak. Mert eddig nem gondoltál rá, de most ez egészen más, most másra sem tudsz gondolni, és lehet, hogy azért, mert az egész kínos, de az is lehet, hogy van valami valóságalapja, amiről te eddig nem tudtál.
Lilo arcán először a meglepettség futott végig, aztán ellágyult. Theo megkönnyebbülten felsóhajtott, mert Lilo reakciójából érezte, hogy nem mondott akkora hülyeséget.
– Theo – mondta Lilo gyengéden. – Ez az ember nagyon fontos neked, nem?
Theo Augustra gondolt. Augustra, akinek soha nem látta az arcát, de mégis biztos volt benne, hogy rögtön felismerné, ha egyszer találkoznának. Augustra, akivel több százszor aludt el híváson, és aki egyszer egy nap kétezer különböző kacsás mémet gyűjtött neki össze a neten, csak azért, mert Theo nem hitte el, hogy képes rá. Augustra, akit jó pár éves tapasztalattal a háta mögött már sosem becsült alulra. Augustra, aki tizenhét évesen akkora kocka volt, hogy kívülről tudta a SUB végkimeneteleinek százalékos eloszlását. Augustra, akiből mást sem ismert, csak a hangját, ahogy a Theo különöző beceneveit sikítja operaénekeseket is megszégyenítő skálázással, vagy éppen a saját külsejét fényezi. Augustra, aki mindig tudta, mi folyik Theo fejében. Augustra, akinek szülinapja volt, és akinek Theo egy torta emojit sem volt képes küldeni.
