1.fejezet

5K 96 4
                                    


Már május eleje volt ezért a diákoknak már kicsit sem a tanuláson járt az eszük, hanem a házi bulikon, a strandon és a szórakozáson. Ezzel mi sem voltunk máshogy Lizivel.
Éppen kémia órán szenvedtünk ezért én is és Lizi is nyomkodtuk a telefonjainkat. Az egyik pillanatban kedves barátnőm ugrott egyet a széken, amitől én is szívbajt kaptam.

-Mi van? - kérdeztem tőle.

-Sam, ma este, 7-kor buli lesz Justinnál. - mondta mosolyogva. Justin az a fiú, aki bejön nekem és ezt Lizi tudja. Megszállottan hajtogatja, hogy mondjam el neki, de én biztosan régi módi vagyok, de szerintem mindig a fiúknak kell kezdeményezni.

-Szuper. És? - húztam fel a szemöldököm.

-Elmegyünk, igaz? - kérdezte, de inkább állításnak hangzott, mint kérdésnek. Elgondolkodtam rajta és végül arra jutottam, hogy: miért is ne?

-Igen, elmegyünk.

-Akkor hatkor át megyek hozzátok és kiválasztjuk a ruhádat. - mondta még mindig mosollyal.

-Oké.

-Miss Smith, Miss Davis! Bírják már ki óra végig! - szólt ránk a tanár.

Ezután már viszonylag hamar kicsengetett és mehettünk is haza.
A parkolóban beültem a kocsimba, ami szokás szerint megint nem akart elsőre indulni, de csak haza értem. Beálltam a bejáróra, anya is otthon volt, mert a kocsija is.
Bementem a házba és hangosan köszöntem neki, hogy a ház összes részében meghallja.

-Szia, anya! - közben pedig felakasztottam a kulcsokat és levettem a farmer dzsekimet. Éreztem a finom illatokat a konyhából így egyből oda vezetett az utam.

-Szia, Kicsim! Milyen napod volt? - kérdezte miközben kivette a sütőből a tepsit, amiben almás pitét sütött. Én pedig leültem az étkező asztalhoz.

-Elment. - válaszoltam egyhangúan és leültem az asztalhoz. - Neked?

-Kitakarítottam az egész házat és sütöttem almás sütit. Teljesen átlagos. - vonta meg a vállát.

-Az jó. Képzed ma buliba megyek. - mondtam a fejemet támasztva.

-Sajnálom Szívem, de már elígértelek valahova. - nézett rám szomorúan.

-Hova? - pislogtam párat.

-Az egyik befektetőnknek, bébiszitterkedni.

-Tessék?!

-Még most költöztek ide és nincsen bébiszitter így beajánlottalak téged. Meg ezzel szereznénk néhány jó pontot is. - magyarázta.

-De ne már! És amúgy is ki kapja a jó pontot te vagy én? - kérdeztem.

-Sajnálom!

-És amúgy is, hogy lehet valaki ilyen hirtelen potenciális befektető, ha most költözött ide és nem is ismeritek? - kérdeztem háborogva.

-Tudod, valakinek a valakije és elég jól állnak ahhoz, hogy befektessenek a cégbe. - húzta el a száját.

-Hányra kell mennem? - kérdeztem végül sóhajtva.

-Hatra.

-És hány éves a gyerek?

-10.

-Akkor még biztos fél a mumosoktól. - forgattam meg a szemem.

-Ne legyél már ilyen! Szereted a kicsi gyerekeket, tudom. - nézett rám lágyan.

-Tényleg szeretem őket, de nem kényszerből és egy buli helyett. - válaszoltam.

-Majd be pótolod úgy is itt a nyár. - nyugtatott. Végül is igaza volt, Los Angelesben hamar jön a nyár.

-Meddig kell maradnom? - kérdeztem ügyet sem vetve az előbbi mondatra.

-Hajnal egyig.

-Ez komoly?! - hajtottam hátra a fejem.

-Igen de ne aggódj hamar elfog telni. - érezte szerintem, hogy egyre jobban ki vagyok akadva.

-20 dollár az estére, nem kevesebb. - jelentettem ki.

-Oda fogják adni csak menj el. - nyugtatott.

-Felmegyek és szólok Lizinek, hogy nem megyek a buliba. - mondtam teljesen megsemmisülve és feltápászkodtam a székről.

Felbaktattam a szobámba és elterültem az ágyamon. Elővettem a telefonomat és üzenetet küldtem Liznek.
"Bocs, de sztornó a buli. Anya egyik pénzes kapcsolatánál kell szitterkednem."
"Ne már, Sam!" - írta vissza szinte azonnal.
"Én sem szeretném, elhiheted"
"Jól van mind1. Én azért elmegyek"
"Rendben, menj és érezd jól magad helyettem is. Puszi" - írtam.
"Meglesz. Puszi."

Egészen ötig szenvedtem aztán elmentem zuhanyozni majd felöltöztem és lesiettem a földszintre, mert már időben voltam és még enni is szerettem volna. Nem is én lennék, ha nem késnék el innen is.

-Anya, milyen kaja van? - kérdeztem és nagy hévvel kinyitottam a hűtőt.

-Csak a tegnapi, de azt nem szereted, úgyhogy semmilyen. - válaszolt a kanapéról.

-Akkor mit egyek? - kérdeztem.

-Út közben vegyél valamit. - adott tanácsot.

-Kösz! Na majd jövök. Szia! - köszöntem és leakasztottam a dzsekimet és a kulcsaimat.

Beültem a kocsimba, ami szokás szerint felidegesített. Végül csak beindult és utamba vettem az egyik legközelebbi McDrive-ot, aminél hatalmas sor állt, de nem volt más választásom így én is kivártam a sorom. Egy sajtburger menüt vettem és jó nagy bűntudattal meg is ettem a parkolóban. Evés közben a Lana Del Rey Summertime Sadness című száma szólt. Nagyon szeretem ezt a számot.

A megengedett sebességet egy párszor biztos át léptem míg oda értem az anya által megadott címre, mert hat óra elmúlt mikor a parkolóból indultam.
Gyorsan becsengettem egy hatalmas fehér házba aminek a csengőjére rá volt írva, hogy Larson család, és rögtön ajtót is nyitottak.

-Jó napot Mr. és Mrs. Larson! Bocsánat a késésért csak tudják ez a csütörtöki forgalom. - szabadkoztam zavartan mosolyogva.

-Semmi baj Sam, igaz Sam? - kérdezte a nő.

-Igen. - bólogattam.

-Hát akkor mi mennénk is. Különösebb szabály nincs viszont Laurie-nak 10-kor ágyban kell lennie és nincs nasi - mondta határozottan. - Mennyit szeretnél kérni az estéért?

-10 dollárra gondoltam. Ha megfelel így. - Ugye milyen jó szívű vagyok? Nem akarom lehúzni őket 20 dollárral óránként, bár ahogy elnézem, nem igazán hatná meg őket.

-Persze - bólintott Mrs. Larson.

-Haladjunk már Lauren! - szólalt meg először a férfi. Nagyon unszimpatikus volt. Flegma volt és lekezelő.

-Jól van, megyek már! - motyogta. - Érezzétek jól magatokat! - köszönt el mosolyogva.

-Rendben - kísértem őket az ajtóhoz. - Önöknek is jó szórakozást! - megvártam amíg elhajtanak a méregdrága kocsijukkal és csak azután csuktam be az ajtót.

Gyorsan körbe néztem a házban. Belülről is hatalmas volt és gyönyörű. A legtöbb berendezési tárgy fehér volt vagy világos. Letisztult és kifinomult a nappali a konyhával együtt. Nem volt semmi flinc-flanc mégis sugárzott, az elegancia és a tárgyak értéke. Minden nagyon sokba kerülhetett.

Nem nézegettem sokáig hanem felmentem a lépcsőn ami az emeletre vezetett. A szintén hatalmas folyosón rengeteg ajtó volt. Az egyikre rá volt írva rózsaszín betűkkel a kislány neve ezért bekopogtam. Egy halk szabadot hallottam ezért benyitottam. Az ágyon egy szőke, barna szemű kislány ült és tágra nyílt szemekkel figyelt engem.

-Szia Laurie! Én lennék a bébiszittered ma estére. - üdvözöltem és megálltam az ajtóban.

-Szia! - köszönt unottan.

-Ha gondolod nagyon szívesen játszok veled , vagy ha bármi máshoz van kedved az is jó. - próbáltam kicsit oldani a hangulatot.

-Nem szeretnék semmit csinálni. - válaszolta.

-Öhm... Oké! - mosolyogtam zavartan. Körbe tekintettem a szobájában és megakadt a szemem egy Griffendéles taláron a Harry Potterből. Felcsillant a szemem ugyanis én is nagy rajongója voltam Harry Potter mágikus világának. - Komolyan a griffendél?! - kérdeztem tőle.

-Persze, ők a legjobbak! - válaszolt mosolyogva és büszkén.

-Dehogy is. - ráztam meg a fejem és leültem az ágyára vele szembe.

-De igen! Várj, ki találom te mardekáros vagy. - adta a helyes választ saját magának.

-Pontosan! Na ők a legjobbak. - ezúttal én voltam büszke.

-De várjunk, te szereted a Harry Pottert? - ráncolta a szemöldökét.

-Ez alap. Olyanokkal nem is beszélek akik nem szeretik. - mondtam teljesen természetesen. És végre megtört a jég, mert a kislány elnevette magát. - Melyik a kedvenc részed?

-A fél vér herceg. - válaszolta gondolkodás nélkül.

-Úgy látszik Laurie többen hasonlítunk, mint hittük - mondtam.

-Miért, neked is az? - kérdezte.

-Igen. - bólogattam. - Szerintem most menjünk és nézzük meg utána pedig számoljunk le Vordemort-tal.

-Jóóóó! - ugrott fel az ágyról és rohant is le a nappaliba. - Egyébként, hogy hívnak?

-Samanthának de te hívhatsz Samnek.

-Szép neved van, Sam.

-Neked is, Laurie. Figyel, én azt mondom, hogy Harry Potter nincs nasi nélkül, úgyhogy csinálok egy popcornt. De ezt ne mond el anyukádnak, mert nagyon meg fog haragudni. - mondtam.

-Nem mondom. - mosolygott.

Én elmentem a konyhába és elő kerestem a popcornt, Laurie meg leült a nappaliba és bekapcsolta a tévét.

-Tudod, még egyik bébiszitterem se tudta mi az a Roxfort de örülök, hogy te igen. - mesélte.

A kukorica elég lassan készült el, de csak kész lett. Gyorsan megkerestük a filmet és neki láttunk a pattogó zabálásnak is.

-Ki a kedvenc szereplőd? - kérdeztem még az elején.

-Fred és George. - válaszolt azonnal.

-Őket én is bírom de nekem nem ők a kedvenceim. Képzeld az apukámat Frednek hívják. - mosolyogtam.

-Nekem meg az egyik bátyámat Harrynek. Neked ki a kedvenced? - kíváncsiskodott.

-Draco Malfoy.

-Az a gyerek gonosz és halálfaló. - kiáltott fel.

-Nem, nem gonosz csupán rossz családba született és rosszul választott barátokat. És halálfaló sem önszántából lett. - tiltakoztam hevesen.

-Leginkább sehogy nem választott barátokat. - mondta halkan de úgy is meghallottam.

-Ez viszont igaz. - adtam igazat. - Figyelj Laurie, ne lepődj meg ha néhány részen elkezdek majd bőgni, mert lesz olyan.

-Ne aggódj. - nézett rám nyugtatóan. - Akkor neked biztosan tetszene Danny is ha az ilyen fiúk jönnek be, mint Malfoy. - mondta ravaszul.

-Ki az a Danny? - kérdeztem.

-A másik bátyám. - mondta egyszerűen.

-Neked vannak bátyáid? - kérdeztem meglepetten.

-Igen, kettő de Harry már felnőtt ezért nem él velünk. - magyarázta.

-És hol van most, aki veletek él? - kíváncsiskodtam.

-Valami gagyi bulin. - húzta el a száját.

-Értem. - bólintottam. Felbosszantott, hogy van egy testvére mégis én vagyok itt még ő bulizik.

Ezután figyelmesen végig néztük a két és félórás filmet és én ígéretemhez hűen sírtam a végén, mint mindig. Mire befejeztük az idő is ott lett, hogy Laurie-nak aludnia kell.

-Laurie, menj fürödj le én meg addig elmosogatok és elpakolok, hogy anyukád ne vegyen észre semmit.- mondtam.

-Oké. Feljössz még a szobámba? - kérdezte.

-Persze, ha szeretnéd.

Mosogatás közben azon gondolkodtam, hogy nem is annyira rossz ez az este, mert végül is a kislány tök aranyos és a ház sem egy lepukkant putri. Közel sem.
Egyszerre lettünk készen így én is felmentem a szobájába.

-Lenne egy kérdésem. Félünk esténként valamitől? - kérdeztem bátortalanul.

-A mumosok két éve nem jönnek. A szekrényemben lakó zokniszörnyek soha nem léteztek és a "segítség, megfojt a plüss állatom" szindróma is elmúlt öt éve. - nyugtatott meg.

-Akkor jó. Viszont képzeld, miután tavaly újra megnéztem a Toy Storyt esküszöm, hogy féltem a hatalmas kutya plüssömtől. - mondtam komolyan de mosolyogva. Tényleg nem értem, a gyerekeknek hogyan nem okoz lelki traumát ez a mese. Szerintem nagyon félelmetes. - Ha valami van szólj vagy kiálts vagy jelezz valahogy. Jó éjszakát! - köszöntem.

-Jó éjt!

-Nyitva hagyjam az ajtót? - kérdeztem.

-Igen, kérlek.

-Rendben.

Azzal lementem és elindítottam a Titanicot csak hogy menjen valami.
Egy másfél óráig néztem körülbelül amikor Laurie sikított oda fent. Rögtön szaladtam fel a lépcsőn és nagy hévvel berontottam a szobába.

Szegény kislány az ágyában kapálózott és rugdalózott. Közelebb mentem hozzá és gyengén megráztam a vállát. Azonnal felriadt és rám nézett.

-Nincsen semmi baj, csak egy álom volt. - nyugtattam.

-Köszönöm, hogy itt voltál. - mosolygott erőtlenül.

-Mondtam, hogy itt leszek. - mosolyogtam vissza. - Próbálj meg vissza aludni. Késő van.

Némán bólintott és elfordult az ellenkező irányba én pedig csendben kimentem.
A nappaliban visszaültem a kanapéra és folytattam a filmet. Tíz perc múlva a szemem leakart ragadni és a fejem pedig leakart esni a helyéről az álmosságtól így hát elnyomott az álom.
Egy óra elteltével a bejárati ajtó felöl kaparást és motozást hallottam. A szememből egyből el szállt az álom. Felpattantam és a konyhából felkapva egy nagy csont vágó kést álltam meg az ajtó előtt várva a behatolót. A szívem a torkomban dobogott és féltem tőle, hogy talán még ki is szakad a helyéről.

Két perc múlva az ajtó kinyílt és egy nagyából 180-85 centis, szőke, 17 év körüli fiú állt előttem.

-Ki a franc vagy és mit akarsz?! - kérdeztem kicsit sem magabiztosan. - És ha egy lépést is közelebb jössz ez a húsz centis kés beléd áll! - ez sem volt magabiztos.

-Jelenleg én vagyok az, aki itt lakik és te vagy, aki idegen nem fordítva. - válaszolta az illető alig forgó nyelvvel.

-Te vagy Daniel? - kérdeztem leengedve a kést.

-Tudtommal. - és bentebb döcögött. Ahogy mellettem elsétált áradt belőle az alkohol és a dohány szag. Ettől hány ingerem lett. Letaposta magáról a cipőjét, közben párszor majdnem elborult de vissza tudta hozni az egyensúlyát.

Visszatettem a kést a konyhába a srác meg lehuppant a kanapéra de ugyan abban a pillanatban előre is dőlt és elkezdett hányni.

-Ó, ne már! - nyögtem fel undoromban. Elszaladtam a mosókonyhába keresni egy nagy tálat amit egész hamar megtaláltam. Rengeteget rohangáltam akkor este.

Visszamentem a nappaliba és a kezébe nyomtam a tálat de már kezdett elaludni ezért csettintettem párat a szeme előtt. 

-Hé, figyelj rám! Segítek felmenni a szobádba de ahhoz neked is kell segítened. - mondtam ellentmondást nem tűrően.

-Szeretem a kemény lányokat. - próbált meg mosolyogni de nem sikerült. Ehelyett egy bárgyú mosoly szerű grimaszt láttatott. Elengedtem a fülem mellett ezt a megjegyzést és az egyik szinte magatehetetlen karját át raktam a vállamon és meg próbáltam felhúzni az ülőgarnitúráról. Nagy nehezen sikerült amikor eszembe jutott a lépcső kicsit megtántorodtam.

Nehéznek bizonyul egy nálad egy fejjel magasabb és majdnem kétszer nehezebb testet felhúzni egy lépcsőn. De azért elindultunk és fel is értünk. A szobában bedőlt az ágyba és hangosan elkezdett nyöszörögni.

-Hozok vizet és aszpirint. Vedd majd be ha fáj a fejed. A tál meg itt lesz az ágy mellett ha kell. - igazítottam el.

-Köszönöm, kedves idegen! - mondta. Mosolyogva fújtam egyet és kimentem.

Felvittem a dolgokat amiket ígértem de addigra már aludt. Ruhástól szuszogott a hatalmas ágyában nekem pedig megesett rajta a szívem és betakartam.
Lent viszont tényleg nem volt gusztusom feltakarítani a hányást. De annál jobban felidegesített, hogy én dekkolok itt egy részeggel és egy 10 évessel még a szüleik önfeledten buliznak.
A pénztárcája a földön hevert és tőle pár centire az igazolványa.
Az okmányra nem Larson volt írva hanem Keller. Nem pontosan értettem, miért de nem is nagyon izgatott éjjel egykor a Larson család tagjainak a kapcsolata ugyanis hulla fáradt voltam.
Úgy döntöttem alszok amíg nem érnek haza a szülők utána pedig elhúzom a csíkot.
Nem kellet sokat várnom az álmokra, mert rögtön elaludtam.

Legközelebb halk kacagásra ébredtem két óra múlva azaz hajnal háromkor. Felálltam és összeszedtem a kevés cuccom és megálltam a szülőkkel szemben.

-Jó reggelt! Biztosan jól érezték magukat de az is biztos, hogy félre értettem valamit. Ugyan is én úgy értesültem, hogy hajnali egy óráig kell maradnom ehhez képeset három óra van. - beszéltem gúnyosan és idegesen. - Laurie alszik és a fiuk is, akiről amúgy nem tudtam, csupán annyi különbséggel, hogy csatak részeg. Szerintem lehet rá kéne nézni még párszor. És lenne a szőnyegen egy kis feltakarítani való is. - és mentem az ajtó felé.

-És a pénzzel mi lesz? - kérdezte a nő.

-Adják oda anyáméknak. - és már kint is voltam. A kocsim hála istennek nem szívózott így hamar haza értem.

Otthon borzasztó halkan felmentem a szobámba és ruhástól dőltem be a pihe-puha ágyamba csak úgy, mint Daniel viszont én józan voltam és borzasztó dühös.
Egyáltalán miért mennek el egy tíz éves kislány szülei szórakozni hétköznap? És miért engedik a fiúkat is bulizni, amikor tudják, hogy egy idegenre bíznák rá a gyereküket. Én biztos, nem engedtem volna. De én el sem mentem volna bulizni csütörtök este a férjemmel.
Mindegy.  


Az egyezség l Befejezett ✔️ lWhere stories live. Discover now